Újra divatosak, sőt bestsellerek lettek azok a könyvek, melyek íróinak halál közeli élményeit tárják az olvasók elé. Hazánkban a nyolcvanas évek eleje táján jelent meg Raymond Moody könyve az Élet az élet után (alcíme Gondolatok a halál utáni életről), ami sokakra nagy hatással volt.

Az Európai Bizottság újabb túlzottdeficit-eljárást, valamint kötelezettségszegési eljárást akar indítani hazánk ellen. Lassan megszokjuk ezeket a kifejezéseket, hiszen már két és fél–három éve tűz alatt tartanak bennünk a szabad világ brüsszeli fejesei.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a hagyományokhoz híven, idén is meghirdette a nagyböjti élelmiszergyűjtést az ország katolikus templomaiban. Amikor a gyűjtés lezárása után önkéntes munkatársaimmal beszállítjuk a csomagokat a karitász raktárunkba, mindig elérzékenyülök, örül a lelkem, mert kézzel fogható, tapintható a szeretet.

Vízkereszt kapcsán az utóbbi években mindig előkerül a hit és a tudomány kapcsolata, egymáshoz való viszonya. E kettő szétválasztásának a problémaköre a felvilágosodás előtt nem volt napirenden, a 19. század óta viszont folyamatos nyomásnak és lenyomási kísérletnek van kitéve az egyház a tudományos körök egy részének támadása miatt.

Mindig elcsodálkozom azon, hogy hogyan lehet nem hinni Istenben, nem hinni a végső Jóban, hogyan lehet hit nélkül élni. Hogyan lehet napi feladatainkat anélkül végezni, hogy ne remélnénk, hogy a szeretet győz, és a végén nem a halál lesz az utolsó szó az életünkben, hanem diadalmaskodik az igazság, és hogy egyszer minden jóra fordul.

Egy, az USA-ban elvégzett szociológiai felmérés szerint a legnagyobb vallási réteg a katolikusok köre volt. Persze nemcsak az ő számuk fogyatkozik, hanem a többi történelmi egyház is érintett ebben a kérdésben. A szomorú ténymegállapításon túl példaértékű válasz az USA püspöki kara által támogatott kezdeményezés, a Katolikusok, gyertek haza! mozgalom.

Mostanában, ahogy a nemzetközi sajtótámadások Magyarországra irányítják a külföldiek figyelmét, fokozottabban tapasztalom, mennyire nem értik, főleg a nyugati emberek, a hazánkban zajló folyamatok lényegét, sőt a legtöbbször éppenséggel teljesen torz képet alkotnak rólunk.

Mindenki volt már és lesz is beteg könnyebb és súlyosabb mértékben, s végül mindannyian szembesülni fogunk a halállal, előbb másokéval, azután a miénkkel. Nem mindegy tehát, hogyan készülünk a betegségre, halálunkra, egyáltalán foglalkozunk-e, szembe nézünk-e avval, ami biztosan bekövetkezik.