JEL újság

Jézus Pesten szamaragolt

Jézus Pesten szamaragolt

Ünnepeink egyre inkább elvilágiasodnak, lassan nem  jelentenek mást, csak egy újabb apropót a minél nagyobb mértékű fogyasztásra. Ha azt szeretnénk, hogy az emberek az ünnepek eredeti üzenetéről elgondolkodjanak, és mások javára, illetve a maguk lelki épülésére tegyenek, akkor minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy eljuttassuk az emberekhez Jézus tanítását.
Te is segíthetsz másokon

Te is segíthetsz másokon

Évtizedek óta megfigyelhető, mint terjed a Valentin-naphoz és a Halloweenhez hasonlóan a keresztény, közép- európai hagyományainktól teljesen idegen Télapó kultusza.

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Kászonaltíz templomában és temetőjében

Nem akartuk mi megnézni a kászonaltízi templomot, csak aztán megállított bennünket szépsége, amikor az utolsó székely betyár emlékkeresztjét kerestük a fehérre meszelt, fallal kerített templom alatti temetőben.

Húsvét után

Az eirénopoioi békességcsinálókat, az aser pedig arámiul áldottakat jelent. Áldottak, akik képesek Isten erejével békét teremteni ott, ahol háborúság van. Az áldások áldása maga a béke, az élet tisztelete.

engedd

engedd uram földi utadat járni
ne a birodalmakét az üldözőkét
vezess a damaszkuszi útra
add vissza gyermeki látásomat
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!