JEL újság

Most meg fog halni, de utána fel fog támadni

Most meg fog halni, de utána fel fog támadni

Európa tizenöt országában, több mint nyolcvan helyszínen rendeznek szabadtéri passiójátékokat  sokféleképpen, sokféle stílusban bemutatva Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Ugyanúgy megtalálható a mozgásszínházas némajáték, mint a klasszikus énekes változat, talán csak egy közös van bennük (a történeten kívül), ez pedig a hűség.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!

Imádkozzunk az új pápáért!

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!