JEL újság

Ötven éve hunyt el az imádság költője
TanulmányokBorián Tibor • 2013.06.01.

Ötven éve hunyt el az imádság költője

A temetésére várakozó gyászolók rózsafüzért imádkoztak ravatala körül 1963. október 4-én, Assisi Szent Ferenc napján. Tudták ugyanis, hogy akitől búcsúznak, nem csupán jeles papköltő, országos hírű professzor, irodalomtudós, hanem Szent Ferenc-i lelkületű szerzetes is, aki az imádság ihletett szavú mestere, nemzedékek imádságos anyanyelvének tanítója is.
Piaristák a diktatúra évtizedeiben
TanulmányokBorián Tibor • 2012.04.11.

Piaristák a diktatúra évtizedeiben

„Jó nektek, piaristák, mert ti legalább megmaradhattatok…” Hányszor lehetett hallani ezt a kijelentést 1950 után a szétszóratásban élő szerzetes testvérektől? Ilyenkor a hála mellett azokra a megpróbáltatásokra is gondoltunk, amelyek a 20. században érték a magyar piaristákat.

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Kászonaltíz templomában és temetőjében

Nem akartuk mi megnézni a kászonaltízi templomot, csak aztán megállított bennünket szépsége, amikor az utolsó székely betyár emlékkeresztjét kerestük a fehérre meszelt, fallal kerített templom alatti temetőben.

Húsvét után

Az eirénopoioi békességcsinálókat, az aser pedig arámiul áldottakat jelent. Áldottak, akik képesek Isten erejével békét teremteni ott, ahol háborúság van. Az áldások áldása maga a béke, az élet tisztelete.

engedd

engedd uram földi utadat járni
ne a birodalmakét az üldözőkét
vezess a damaszkuszi útra
add vissza gyermeki látásomat
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!