JEL újság

A fennsíkon
Házunk tájaNaskay Szilárd • 2016.05.06.

A fennsíkon

A Petőfi Sándor emlékházzal átellenben áll a Constantinum Intézmény épülete, amely három napon át adott otthont a KÉSZ tisztújítást előkészítő küldöttgyűlésének. Annak idején a Stevenson gőzmozdonyának első útját figyelő tömeg a „Nem fog elindulni”-t skandálta kajánul. Majd mikor a „Rocket” nekilendült, „Nem fog megállni”-ra váltott.
Hittel, tollal, szikével
VéleményNaskay Szilárd • 2014.12.07.

Hittel, tollal, szikével

Forró júniusi nap 1956-ban Pécsett. A Megyei Tanács kapuján egy ötvenéves férfi fordul ki a Széchenyi térre. A megye szülész–nőgyógyász főorvosai részére összehívott értekezletről távozik döbbenten. Tudja, az imént megismert 1047/1956 (VI.3) számú minisztertanácsi határozat a terhességmegszakítás liberalizálásáról addigi orvosi élete összeomlását jelentheti.
Öt felekezet - egy temető
VéleményNaskay Szilárd • 2014.10.

Öt felekezet - egy temető

„Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temető. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál” – írta Széchenyi 1821-ben.
Himnusz, Biblia, szabadság
VéleményNaskay Szilárd • 2014.06.

Himnusz, Biblia, szabadság

A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet semmilyen törvény, uralkodó, kormány vagy  országgyűlés nem tett kötelezővé egészen a  rendszerváltásig, mégis erkölcsi kötelességnek tartottuk megtanulni s énekelni.
Derűvel kell fogadni Isten akaratát
VéleményNaskay Szilárd • 2014.04.

Derűvel kell fogadni Isten akaratát

Nyíregyházán a református egyházközösség több mint háromezer gyermeket, felnőttet oktat, lát el vagy gondoz. Foglalkoztatottjainak száma a négyszáz főt is meghaladja. A tavaly nyugdíjba vonult Sipos Kund Kötöny lelkész irányítása alatti évek során a gyülekezet jóvoltából bölcsőde, iskola létesült, s templom épült Nyíregyháza- Sóstófürdőn.
Régi csibészek
VéleményNaskay Szilárd • 2014.02.

Régi csibészek

„Régi csibészek, nem ismernek engem meg, nézik, mit nézek, aztán tovább mennek” – szól az Omega együttes híres slágere. A csíksomlyói „Csibészek Alapítvány” egykori csibészei nem hogy rá sem rántanának egykori plébánosukra, Gergely Istvánra, s úgy mennének el mellette, hanem rendszeresen megkeresik.
Szárszó - háború alatti zászló
VéleményNaskay Szilárd • 2013.12.21.

Szárszó - háború alatti zászló

Püski Sándor és a Magyar Élet Könyvkiadó Baráti Köre hetven éve – 1943. augusztus 23–29. között – rendezte meg találkozóját Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria (SDG) református ifjúsági szövetség telephelyén. A Magyar Élet-tábor olyan előadás és megbeszélés-sorozatot ígért, amely a közelgő világháborús összeomlás árnyékában a magyar nemzet háborút követő lehetőségeivel vet számot.
Rákóczi utat mutat
VéleményNaskay Szilárd • 2013.10.11.

Rákóczi utat mutat

stennel a Hazáért és a Szabadságért! Ezzel, a vezérlő fejedelem imáját egyetlen mondatba tömörítő jelmondattal jellemezhető a Rákóczi Szövetség tevékenysége is, amely a Kárpát-medence magyar diákjait utaztatja, anyanyelvi tábort, irodalmi, történelmi vetélkedőket szervez, pályázatokat ír ki, ösztöndíjjal segíti a határon túli magyar családok gyermekeinek anyanyelvi iskoláztatását.
A templomfaragó
VéleményNaskay Szilárd • 2013.06.05.

A templomfaragó

Non videri, sed esse – Nem látszani, hanem lenni! Ez olvasható az Andrássyak egykori erőssége, a krasznahorkai vár bejárati kapuján. Lenni, azaz jelen lenni.
Az ostrom karácsonya és az új év
VéleményNaskay Szilárd • 2012.12.15.

Az ostrom karácsonya és az új év

Hatvannyolc éve, 1944 karácsonyán záródott be az orosz gyűrű Budapest körül. A közel egymillió lakosú fővárost hét hétig tartó ostrom sújtja. A harc súlyos veszteségekkel jár. Pest 1945. január 19-én esik el, majd február 12-én, vagyis 23 nappal később Buda.
Mi egyszer itten megesett - 2. rész
VéleményNaskay Szilárd • 2012.10.22.

Mi egyszer itten megesett - 2. rész

Az idén nyolcvanhárom éves korában elhunyt Mária a 48-as tábornok, Perczel Mór egyenes ági leszármazottjaként került 1939-ben a Sacre Coeur Intézetbe a bentlakó arisztokrata és a bejáró plebejus lányok közé.
Mi egyszer itten megesett
VéleményNaskay Szilárd • 2012.06.11.

Mi egyszer itten megesett

Családi összejövetel. Ebéd utáni társalgás, fiatalok vitája az elmúlt évtizedek történéseiről. Egy nyolcvanegy éves asszony hallgatja az érvelőket. Megdöbben, mennyi mindenről nincs fogalmuk a fiataloknak. Élő tanúként közbeszól.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!

Imádkozzunk az új pápáért!

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!