Átölelni a reményt

Ahogy lezárjuk a jubileumi szentévet mint a „remény zarándokai”, és belépünk az új civil esztendőbe, érdemes újra megállni egy pillanatra, hogy elgondolkodjunk: mit jelent számunkra a remény, ami nem puszta optimizmus, nem csupán vágyakozás jobb körülményekre, hanem mélyebb, szilárdabb valóság: Isten ígéreteibe vetett bizalom.

„A szívünk összetört, de bízunk az Úrban”

Megrendítő, fájdalmas, de mégis szép és dicsőséges példát tapasztalhattunk meg a napokban a reményre, ami nem a körülményekre és a jelen állapot fájdalmára tekint, hanem Isten hűségére és Krisztus ígéretére. 

Az elmúlt, 2025-ös év utolsó hetén világszerte több millióan megrendülten, de reménnyel imádkoztak egy katolikus motivációs előadó ötéves kisfiáért, aki egy súlyos influenzás megbetegedéssel vívott tizenegy napos küzdelem után szilveszterkor hazatért az Atya házába. Az édesapa, Paul J. Kim hatgyermekes, elkötelezett férj és apa, aki ismert katolikus konferenciákon tartott hitről és családról szóló előadásairól, és több mint háromszázhetvenezer követőnek oszt meg hitbeli tartalmakat a közösségi médiában, és akivel volt módomban néhányszor személyesen is beszélgetni. Fia halála után szívfájdító videóban köszönte meg a támogatók imáit, akik az elmúlt napokban Isten segítségét kérték a kisfiú csodás gyógyulásához.  

„Nagyon büszkék vagyunk rá – mondta Kim a videóban. – Szívem mélyéből szeretném megköszönni édesapaként, a családom nevében mindazt, ahogyan imádkoztatok és felemeltetek minket ebben az időszakban. Ez volt életem legnehezebb dolga, és még mindig az.” Elmondta, hogy az elmúlt másfél hétben közösségimédia-fiókját több mint ötvenmillió alkalommal tekintették meg világszerte, imát és támogatást küldve.

„Micah Joseph az új évet Isten soha véget nem érő dicsőségében, szeretetében és békéjében kezdi” – írta Kim a bejegyzésben. „Micah már most nagyon elfoglalt, ahogy látom, hogy az Úr használja őt, és küldi, hogy emberek millióit közelebb vigye Istenhez. Nem is lehetnék büszkébb apa” – olvasható Kim január 1-jei bejegyzésében. „Ez a valóság nagy örömet és reményt ad a szomorúság közepette. A szívünk összetört, de bízunk az Úrban. Kérlek, imádkozzatok értem és a családomért, ahogy megtanulunk hit által élni, nem látás által.”

Egy gyermek elvesztése a legmélyebb fájdalom, amit egy szülő átélhet. A szív összetörik, a jövőképe a családról szertefoszlik, és minden kérdésre csend lehet a válasz. Sokan úgy érzik, mintha a sötétség elnyelné a reményt. De az igazi hit és remény nem hagyja, hogy a gyász végleg elnyeljen minket, mert a remény nem puszta érzés, hanem Isten ígéretébe kapaszkodó hit. Ebbe kapaszkodik most ez a család, és mindazok, akik családi vagy személyes tragédiájukat Krisztusban élik meg. 

A remény alapja: Visszatekintünk a múltba – Isten személyére és ígéretére

A remény szó bibliai gyökere az elvárással teli várakozás Isten cselekvésére, még akkor is, amikor minden jel sötét, negatív vagy ködös, és nem mutat előre. A próféták idején Izrael nem látott kiutat, mégis remélt. „És most, Uram, mi másra várhatok? Te vagy az én reményem” – vallja a Zsoltárok könyvének költője. A bibliai remény nem a körülményekre épül, hanem Isten személyére, jellemére és ígéreteire. Ez különbözteti meg az optimizmustól: az optimizmus a körülmények javulására számít, a remény viszont Isten hűségére.

Jézus feltámadása megnyitotta számunkra az örök remény kapuját, és kijelölte az utat az Atya otthonába. Az apostolok ezt az előretekintő várakozást az elpis szóval fejezték ki: nemcsak az emberiség, hanem az egész teremtett világ sóvárog a megváltás után. Ahogy Pál apostol írja: „maga a teremtés is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8,19).

A keresztény remény nem pusztán vágyakozás, hanem bizalom abban, hogy Isten olyan jövőt készít, amely éppoly meglepő és dicsőséges, mint a keresztre feszített Krisztus feltámadása. Az Egyház tanítása szerint a remény erény, amely által vágyunk az örök életre, bízva Krisztus ígéreteiben és támaszkodva a Szentlélek kegyelmére. Aquinói Szent Tamás hozzáteszi: a remény mint szenvedély a jó felé mozdít bennünket, míg mint erény Isten felé emeli vágyainkat. „Ahhoz, hogy az akarat cselekedni kezdjen, valami lehetséges felé kell irányulnia… ez az akarat hajlama, amely az örök jó felé törekszik mint kegyelemmel lehetséges dolog felé, a remény aktusa.” (Summa Theologiae, II II, q.17 a.1). Nincs természetes vágy a lehetetlen dolgok iránt, így ez a természetes remény a jövőbeli javakra tekint, még egyszerű dolgokra is, mint például egészség, egy előadás értelmes tartalma vagy a metró előre jelzett érkezése. 

Aquinói Szent Tamás emlékeztet minket, hogy Isten országát elérni lehetséges: „Meg kell mutatnunk, hogy az ember elérheti azt az országot. Különben hiába remélnénk és hiába imádkoznánk érte.” Első érve Isten ígérete – Jézust idézve –: „Ne félj, kicsiny nyáj, mert Atyátoknak tetszett nektek adni az országot” (Lk 12,32). Szent Pál leírja a folyamatot a Rómaiakhoz írt levél 5,1-5-ben: a hit békét hoz Istennel, a próbák állhatatosságot és jellemet építenek, végül pedig reményt – olyan reményt, „amely nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által”.

Ezért van az, hogy a remény szimbóluma a horgony, amely szilárdan tartja a hajót a viharban – biztos pont, amely megőrzi a lelkünket az örök cél felé vezető úton. Krisztus maga pedig a szikla vagy a stabil, elmozdíthatatlan erő, amelybe a horgony belekapaszkodik. Reményünk nem a körülményekre épül, hanem Isten hűségére. Ez adja az erőt minden próbában, mint például az előbb említett Kim családnak. 

Üdvösségünk reménybeli 

Az új év kezdetén újra ragaszkodjunk ehhez a horgonyhoz. Ismerjük a keresztény újévi üdvözletet – Bízzuk Újra Életünket Krisztusra (BÚÉK)! A remény nem üres optimizmus, hanem bizalom Isten ígéretében, öröm annak tudatában, hogy az örökkévalóság már elkezdődött, mert Krisztus velünk van. Ő eljött, jelen van és újra eljön. Ez legyen az új év üzenete:

a remény folytatódik.

Nem azért, mert minden könnyű lesz, hanem mert Isten hűséges.

„Üdvösségünk reménybeli – írja Szent Pál (Róm 8,24), és isteni erényként megélve úgy is mondhatjuk: a reményben üdvözültünk Krisztus által. Ahogy a hitet gyakorlatba helyezzük, annak megszentelő hatása van. Ez a remény nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, tehát nem emberi, hanem isteni eredetű. Isten egyszerre a cél, amelyre vágyunk, és az, aki segít eljutni oda; aki reméli, hogy eléri Istent, és reméli, hogy általa minden szükségeset megkap, bármilyen nehéz is, és általa minden bajt elhárít, bármilyen nehéz. Ebbe kapaszkodott most a Kim család, és ebbe kapaszkodunk mindnyájan, amikor emberi erőnkön felüli megpróbáltatás ér bennünket. 

A remény magában foglalja azt is, hogy Istenben bízunk minden útközbeni szükségünkben. Ezért nevezhetjük Máriát a „remény csillagának” (XVI. Benedek pápa Spes Salvi enciklikájából), és bízhatunk a szentek közösségének közbenjárásában. Mi is ennek a közösségnek a részei vagyunk, egymást hordozva imádságban és tettekben… Ahogyan a Kim család örömöt és reményt tapasztalt a fájdalom és fiuk elvesztésének gyötrelme közepette. Ebben, a hit által, mindannyian megtaláljuk örömünket és erőnket.

Isten arra hív bennünket, hogy öleljük át ezt a reményt – nem puszta optimizmusként, hanem magabiztos bizalomként, hogy

az örökkévalóság már elkezdődött, mert Krisztus velünk van. 

A szerző a Jézus Szíve Nővérek Társaságának tagja