Az Atya irgalmasságának arca

Hogyan is néz ki ez az arc? Emberi testet öltve növekedett a Szűzanya méhében. Istállóban született, de a két legszeretőbb tekintet – Máriáé és Józsefé – nézett rá először, és csókolta meg az Isten irgalmasságának arcát. Vajon mit mond nekünk Isten irgalmasságáról az újszülött Jézus?

Gondoljunk azokra az alkalmakra, amikor kezünkben tartottunk egy csecsemőt. Mi jutott eszünkbe? „Jaj, de aranyos!... Milyen gyönyörű!... Vigyázz rá, törékeny!” Minden jóérzésű ember, ha meglát egy újszülöttet, megindul a szíve a kis, tehetetlen lény felé, és valamiféle csodálattal társuló szeretettel néz rá. Ha legközelebb nézünk vagy karunkba veszünk egy újszülöttet, gondoljunk Isten irgalmasságának arcára, hiszen a kis Jézus kinézetében nem volt különb bármelyik más csecsemőnél. Feje körül nem látszódott a glória vagy ragyogó sugarak. Isten törékeny, védtelen, tehetetlen csecsemőként lépett be emberi történelmünkbe, és az ember kezébe, gondjába helyezte magát.

„Az irgalmasság gyakorlása isteni tulajdonság, melyben különösen megmutatkozik Isten mindenhatósága.” Ferenc pápa találóan idézi Aquinói Szent Tamást, az „Angyali Doktort”, az irgalmasság szent évéhez írt bullájában (Misericordiae Vultus, 6). A mindenható Isten ezzel az alázattal, amely „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonlóvá válva hozzánk” (Fil 2,7), kezdte minden ember számára láthatóvá tenni irgalmasságának arcát. A Jóisten folyamatosan kommunikálta nekünk irgalmas szeretetének üzenetét a szent embereken, az eseményeken, az írásokon keresztül, míg végül önmaga vált az üzenetté, az Igévé, hogy Isten irgalmas cselekedete látható, tapintható, hallható, érhető legyen számunkra. A korlátok nélküli, idő és tér fölött álló Isten testet öltött. Elküldte egylényegű Fiát, hogy az idő, a tér, a test korlátait magára véve véglegesen megszabadítson minket a bűn és a halál rabságából.

Isten irgalmassága, értünk égő vágyában, már mindöröktől fogva jelen volt. A szentatya bullájában említi a 136. zsoltár újra és újra visszatérő sorát: „Örökkévaló az ő irgalmassága”, amely az állandó ismétléssel, „áttöri a tér és idő korlátait, és mindent a szeretet örök misztériumába kapcsol” (Misericordiae Vultus 7). Az irgalom, kegyelem szavak több mint 340-szer fordulnak elő a Bibliában. Ezenfelül kb. 454-szer ismétlődnek a hasonló tartalmú szavak a szent könyvekben, pl. kedvesség, együttérzés, jóság, kedveltség. Az Úr újra és újra küldi irgalmának üzenetét a szenteken keresztül, és saját életünk eseményei által, hogy megértsük, hogy az Atya irgalmas tekintete előtt állunk már a világ teremtése előtt.

„Isten Igéje – a Megtestesült Irgalom. Saját lealacsonyodásoddal emeltél fel minket Istenségedhez. Ez szereteted és túláradó irgalmad mélysége. Az ég csodálja szereteted bőségét. Most már senki sem fél Hozzád közeledni. Te vagy az irgalom Istene” – dicsőíti Szent Fausztina a Fiút Megtestesült Irgalomnak nevezve Naplójában (1745).

Most már senki sem fél hozzád közeledni… Vajon mennyire vágyhatott az Isten, hogy ezt az üzenetet megértsük: „Ne félj, én vagyok!” – közeledik hozzánk az irgalmas Isten ezzel a bátorítással Jeremiás prófétától kezdve egészen a Jelenések könyvéig. Isten emberré vált azért, hogy hozzá közeledhessünk, hogy vele lehessünk, hogy vele eggyé válhassunk.

A szentatya vágya ezzel a jubileumi évvel az, hogy mindenki találkozzon Isten jóságával és gyöngédségével, és bizalommal hihetjük, hogy ez a vágy a Jóisten vágya is egyben. Isten arra hív minket, hogy találkozzunk, hogy megismerjük őt, az ő irgalmas szeretetét a Szentíráson, a szentségeken keresztül, hogy Isten etessen, gyógyítson és isteni életet adjon nekünk megszentelő kegyelmével. Ebben a jubileumi évben vegyük a Szentírást újra a kezünkbe, és ne csak olvassuk, hanem inkább figyelmes szívvel hallgassuk, mint mond nekünk az Atya az ő irgalmasságáról a Fiú életén keresztül. Az Irgalmasság Arca „gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52), felnőtt, tanított, gyógyított, megbocsátott, ételt adott az éhezőknek, méltósággal és szeretettel, ruháztatott, vigasztalt, megintett, imádkozott, békével tűrt, üldözést és kínzatást szenvedett, és végül feláldozta magát értünk. Jézus személye nem más, mint az „önmagát ingyenesen odaajándékozó szeretet” (i. m. 8). És a gyümölcse ennek az ajándékozó szeretetnek és irgalomnak az örök élet.

Találkozzunk az Irgalmasság Arcával azáltal, hogy mi magunk is az irgalmasság arcaivá válunk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva. „Még nagyobb lelkesedéssel és meggyőződéssel kell tanúságot tenni a hitről.” Érezzük meg annak felelősségét, hogy „az Atya szeretetének eleven jeleivé kell válnunk”. Az Irgalmasság Arca „arculatot” adott a mi életünknek is: kereszténynek lenni = irgalmasnak lenni. Nem tudhatjuk, hogy kinek a zord életében vagyunk mi az egyetlen jelei Isten irgalmas szeretetének, és ránk vár a Jóisten, hogy rajtunk keresztül megszólítsa az illetőt.

Karácsonykor, amikor a Megváltó születését ünnepeljük, nézzünk a jászolban fekvő Jézusra, mint a Megtestesült Irgalmasságra, az Atya irgalmasságának arcára. Jézusban, vele keresztül részt vehetünk a Szentháromság folytonos és tökéletes szeretet-átadásában. Jézusra tekintve láthatjuk, hogy mekkora szeretettel van az Atya irántunk. Ha mi, emberek képesek vagyunk csodálattal teli szeretettel és gyengédséggel ránézni egy újszülöttre, akkor Isten, aki maga a Szeretet, milyen végtelen, lángoló és korlátot nem ismerő szeretettel néz ránk – most, ebben a pillanatban és öröktől fogva. Vegyük csodálattal és dicsőítéssel a karunkba ezt a törékeny, gyenge, teljesen kiszolgáltatott Isten-gyermeket, akinek a karjában és irgalmában leszünk halálunk óráján. És legyen ez az ima-élmény, tapasztalat ne csak a „magánügyünk”, hanem cselekvő szeretetünk motorja is. Induljon meg a mi szívunk is Isten gyermekei iránt!

Farkas Zsófia nővér, SDSH