Az olajbogyó magja

Harmincéves lehettem, amikor először ettem olajbogyót. Olaszországból hazafelé repülve, a Malév-gépen kiszolgált ételeken dekorációként néhány szem olajbogyó is volt. Emlékszem, hogy nem ízlett. Több évvel később ettem újra. Azért fogadtam nagyobb kedvvel, mert sok érdekeset és jót tudtam meg róla. Az olajbogyó a Bibliában és a görög mitológiában is sokszor feltűnt a béke, a megnyugvás és a jólét jelképeként. A Noé bárkájára visszatérő galamb szájában olajfaágat hozott. A görög Apolló és Artemisz egy olajfa alatt látták meg a napvilágot. Az olívaolaj pedig az olimpiák örökmécsesében, valamint a templomok szent lámpásaiban égett.

Olvastam, hogy a mediterrán országok a Föld legegészségesebb országai közé számítanak. Ezekben az országokban tovább is élnek az emberek. Az olajbogyó számukra olyan, mint egy életelixír. Szinte minden étkezéskor fogyasztanak belőle olajbogyó vagy olívaolaj formájában. A népi gyógyászatban a gyógyhatások hosszú sora már régóta ismert. A modern orvostudomány igazolta és megerősítette ezeket. Napjainkban is több szenzációs felfedezés látott napvilágot. Az olajbogyó héjában található maslin sav bizonyítottan képes beindítani a vastagbélrák tumor sejtjeiben a sejthalált.  Az emlőrák gyógyításában is ettől remélnek áttörést. 

Törökországban vitorlázva tapasztaltuk, hogy a nem túl gazdag reggeli része mindennap 10-15 szem olajbogyó volt. Megkedveltük savanykás ízét. A hajón is tartottunk nagy edényben olajbogyót. Üdítő íze miatt maggal vagy kimagozva sok fogyott, afféle rágcsi lett. Manapság is majdnem mindig kerül az asztalunkra kimagozott olajbogyó. Meglepődtünk, amikor kiderült, hogy hároméves Sári unokám nagyon szereti az olajbogyót. Kis tálkában csak annyit tehettünk az asztalra, amennyit szülői engedéllyel megehetett. 

Sárit minden érdekelte. Háromévesen mindent tudni akart a világról. Szerette, ha meséltem neki a mesekönyvéből, amit mindig magával hozott. Világában érdekesen rendeződtek tapasztalatai. A virág szép volt, szerette, ha virágot kapott. Szép volt a hosszúszárnyú bálna is, pedig nekünk formátlan, nagydarab állat. Meséltem neki, hogy énekelni tud. Kerestem bálna dalt, ami nagyon tetszett neki, többször kérte, hogy ismételjem különös énekét. Azt, hogy miért szereti az olajbogyót, nem tudtuk kitalálni, csak annyit tudtunk mondani, hogy mert szereti. Biztosan nem a maslin sav miatt. Nehéz kitalálni, mit szeret és miért. Friss tengeti halat ettünk volna tésztával. Sárinak nem ízlett. Büdi − mondta. A friss hal szagú ételre miért mondja, hogy nem kéri, mert büdi? Húgom fejtette meg a rejtélyt. Unokája, Luca mondta ismeretlen ízre, hogy büdi. A szokatlanság volt az oka, nem az illat.

Sári kérte, hogy meséljek az olajbogyóról. Készülnöm kellett a szereplésre. A szöveg nem lett volna elég. Figyelnem kellett arra is, hogy érthető legyen számára és megjegyezhető tapasztalatokat is adjon. Legközelebb magos olajbogyót tettünk a tálkába. Ráharapott. 

− Mi ez? − kérdezte, miközben lerágta a magról a bogyó húsát.

− Az olajbogyó magja, ha a földbe kerül, ebből először kis fa nő ki. Az nő egyre nagyobbra és azon terem a bogyó.

− Mint a cseresznye a fáján?

− Igen. Az egyik fának az olajbogyó a gyümölcse, a másiknak a cseresznye − válaszoltam attól tartva, hogy a következő kérdése az lesz, hogy miért zöld az egyik és piros a másik.

A következő találkozónkra még jobban felkészültem. Magokat gyűjtöttem, meséltem róluk a mákszemtől kezdve a dión, a fenyőtobozon át a pálmafa kismacska nagyságú magjáig.

− A diófán termett dióról tudom, hogy szereted.

− Igen, de annak a héját meg kell törni, mert nagyon kemény.

– A pisztáciát is védi a héja, de azt könnyen leszeded róla. 

− Azt is szeretem. 

Olajbogyós irányban keresgéltem emlékeim között. Néhány fénykép, prospektus, tárgy segített. Sári-nyelvre kellett még fordítani. Ettől tartottam, de kiderült, hogy Sári kora és az óvodai élet következtében nyitott a mesékre. Egyszer unikornis, máskor hercegnő. Csupán arra kellett figyelnem, hogy észrevegyem a korszakváltásokat.

„Égi ügyben” Izraelben jártam 1992 őszén. A tervezett magyar világkiállítás fontos részeként izraeli–magyar közös műholdat terveztek pályára állítani. Izraeli neve Ámos. A magyar − Magyar szatellit − rövidítve Masat lett volna. A műhold készen volt, méréseit kellett kollégáimmal elvégeznünk. Munkánk mellett házigazdáink szerették volna megmutatni országukat. Elvittek minket a Vörös-tengerhez. A Jordán folyónál láttuk a kereszteléseket. A Genezáret-tónál Szent Péter-halat ettünk. Éppen ott, ahol Jézus csodálatos módon adott ennivalót ötezer embernek. Az emléktemplom mozaikján két hal látható. Őrzöm az akkor vásárolt dísztányért, melyen két hal emlékeztet a csodára.

Jeruzsálemben a Getsemáne-kert a várostól keletre, az Olajfák hegyének lábánál őrzi az öreg olajfákat. Az ismertetőből megtudtuk, hogy héber nevének jelentése: az olajprés helye. Jézus idejében az Olajfák hegye lejtőjének ezen a részén egy major állt, amelyben olajprés működött. Az őrzés annyiban szó szerint igaz, hogy fehér kőkerítés veszi körbe a nyolc szokatlan külsejű, öreg olajfát. A többit a kapunál álló arab árustól és az akkor készített fényképről tudtuk meg. Nyolc, szalmakazalra emlékeztető formájú fa, alul legalább két méter átmérőjű, felfelé kisebb. A zöld lombnál gömbszerűen megnőtt a szalmakazal. A törzs ágas-bogas, kusza, öregebb-fiatalabb ágak halmaza. Az olajfáknak nincs évgyűrűjük, csak tömör törzsük.

− Tudósok vizsgálják a fák korát, mert vannak jelei annak, hogy a Getsemáne-kert fái egy Krisztus korabeli közös őstől származnak − mesélt tovább az arab árus. 

Kiderült, hogy készséges felvilágosítása gyakorlati indíttatású, mert olajfából faragott, 25 centiméteres, Krisztus a kereszten szobrot kínált eladásra, amerikai turistának szánt áron. Az olajfa eredetiségét a szobor talpának évgyűrű nélküliségével bizonyította.

− Az olajfa így méri az időt − jegyezte meg tudományos tényként. Valószínűleg nem ismerte a magyar nyelvet, ezért mondott ilyen magas árat. Tudtam, hogy az alkudozás hozzátartozik az arab kereskedelemhez, ezért féláron vettem meg a szobrot. Utólag restelltem, hogy Krisztus-szobron alkudoztam.

Több mint 20 éve a könyvszekrényem szem előtt lévő polcán őrzöm. Sári figyelt, megtekintette a régi fényképet, kezébe vette a szobrot. Megnézte a talpát, mintha az évgyűrűk hiányát ellenőrizné. Visszatette a helyére. Következő látogatásukkor fogyott az olajbogyó, már csak néhány szem maradt a kis üvegtálkában. Sári felkelt, elment a könyvszekrényhez. Elhozta a szobrot. Letette az asztalra.

− Krisztus − mondta. 

Az asztalon hagyta, amíg az utolsó szem olajbogyó is elfogyott.