Az utolsó székely betyárok nyomában

Aki az utolsó székely betyárok után indulna, legelőbb talán a háromszéki Ozsdolára menjen, ahonnan elindult minden. Kézdivásárhelyen kanyarodjon csak rá a DN2D jelzésű, foksányi útra, és a Déli-Kárpátok részét képező Berecki-hegység lábánál ott találja Ozsdolát. 

Ozsdola a magyarok számára sok szenvedést hozó, a hadifogoly-elosztó táboráról elhíresült Foksányba vezető útnak azon a pontján található, ahol az elkezd felfelé kapaszkodni, hogy aztán számtalan szerpentin után átbillenjen a gerincen, és lekanyarogjon a történelmi Havasalföldre. Ottjártunkkor is nehéz teherautók vágtak neki a meredeknek, a 3000 lelkes, szinte színmagyar falu nem éppen a nyugalom szigete. 

Más lehetett a helyzet 1332-ben, amikor Ysdula néven írják le az oly sokat emlegetett pápai tizedjegyzékben, ahol is Domokos nevű papja van feljegyezve néhány garas fizetési kötelezettséggel. Ez a Domokos aztán nagy valószínűséggel már abban a templomban szolgálta az Urat és a közösséget, ami némi bővítések után, az 1802. október másodikán a falura törő földrengés áldozatául esett. Aztán 16 évet kell várni arra, hogy az ozsdolaiaknak újra legyen temploma. Ráduly Ferenc plébános volt az, aki az építkezést megszervezte.

Innen a leírások kétfelé ágaznak, az egyik út szerint az új templomba beépítették a már hosszú ideje romos Kuún-kastély viszonylag épen maradt kápolnáját. A másik történet arról szól, hogy az eredeti templom faragott köveit látjuk a mai, igencsak impozáns méretű istenháza szentélyében. Ebben most nem fogunk igazságot tenni, még csak annyit mesélnék el, hogy a neves família adta Kuún Kocsárdot (1490–1535) a hazának, aki pedig a nemzeti király, Szapolyai János lovassági parancsnoka volt, és sok csatában bizonyította rátermettségét. A család adott aztán feleséget Kuún Ilona személyében az emlékiratíró Bethlen Miklós (1642–1716) grófnak, 1668. június 11-én itt, a kastélyban volt a világraszóló lagzi. Aztán állítólag a Kuúnok fogták magukat, és inkább a Hunyad megyei birtokaikra költöztek. Orbán Balázs 1860-ban járt erre, akkor már a kastély erősen romos állapotban volt.

Az biztos viszont, hogy az utolsó székely betyárok közül Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest az ozsdolai, Mária Magdolnának szentelt templomban tartották keresztvíz alá, valamikor 1928-ban. 21 évesek voltak, amikor megkapták a katonai behívójukat. Mégpedig a helyi néptanács elnöke, a kommunista Boros Lajos jóvoltából (ő írta a jellemzést róluk) mindketten a Zsil-völgyébe, a lupényi bányákba kerültek munkaszolgálatra. Boros „Laji” így állt bosszút azért, mert a jóképű Dézsi elszerette előle a néptanács „alelnöknőjét”, ahogyan a helyiek emlékeznek a történtekre Zsigmond Attila 2014-es, Székelyföldi betyárok című dokumentumfilmjében. A lupényi bányában már csak a megaláztatások miatt is nehéz volt az élet az erdőkhöz, szabad levegőhöz szokott székely legényeknek, így meg is szöktek mindketten.

Dézsi Gelencén, egy építkezésen talált aztán munkát álnéven, de felismerték. A kézdivásárhelyi milíciára került, ahonnan viszont sikerült megszöknie. 1951 áprilisában aztán távollétükben három és fél év börtönre ítélte őket a brassói katonai törvényszék, tehát a törvényen kívül kerültek. Az Ozsdola feletti erdőkben, a Dénes-patak forrásánál lévő barlangokban húzták meg magukat, a hideg teleken sokszor a falvak félreeső házainál kaptak menedéket. Közben folyton mozgásban voltak, a helyismerettel nem bíró szekusok, milicisták, kivezényelt katonák elől könnyen el tudtak bújni.

Élvezték a helybeliek támogatását is, hiszen többször kijelentették, hogy a népet sanyargató pártemberek, no és az államosított erdőket puskával őrző, a székelyeket onnan tiltó erdészek ellen vannak. Utóbbiak nem engedték, hogy a falusiak legeltessenek a korábban használt tisztásokon, vagy a téli tüzelőt a megszokott módon hordják haza. Ezért aztán Dézsi és Pusztai a verés mellett „meglegeltette” az erdészeket, vagy a farakásba dugva meghajlította a puskájuk csövét. Fegyvert előbb a II. világháborúban itt hagyott, titkos lerakatokból szereztek, majd a milicistáktól elvett géppisztolyokkal jártak. 

A betyárkodáshoz hozzátartozott az állami boltokból való „vételezés” is, amikor a megszeppent boltossal zsákokba rakatták a kívánt holmit, majd arról pontos nyugtát adtak. Hogy aztán ebből kerülhetett a rászorulókhoz is, azt többen is emlegetik, de arról is szólnak a visszaemlékezések, hogy az erdőn dolgozóknak segítettek kaszálni vagy éppen fát rakodni, amiért élelmiszert, fizetséget kaptak. 1953. augusztus 9-én például a kovásznai Bélafalván, Pál Menyhért portáján segítettek a házigazdának tűzifát fűrészelni, hasogatni, amikor két milicista akarta igazoltatni őket. De Dézsi a papírok helyett pisztolyt vett elő, és lelőtte mindkettőt. Ekkortól indul meg komolyabban a betyárok üldözése.

A hajtóvadászat nem kímélte a családtagokat, ismerősöket sem, iszonyatos verésekkel kicsikart vallomások születtek. No, és az is előfordult, hogy valaki a haragosáról azt állította, hogy látta Pusztaival és Dézsivel, és ez elég volt a hosszúra nyúló kihallgatásokhoz Kézdivásárhelyen. 1954. augusztus 22-én, egy pálikázással töltött estén aztán a betyárok elhatározták, hogy számonkérik Boros Lajin az életük ilyetén való alakulását. Rá is törtek a néptanács elnökére, de annak nevelt lánya közben kisurrant az ajtón, és értesítette az Ozsdolán tanyázó milicistákat. A házat aztán körbevették. A tűzpárbajban Dézsi Dénes fejlövést kapott, azonnal meghalt. Pusztai próbálta magával vinni barátját, de tovább lőttek rá, így csak a fegyvereit vihette el. Dézsi holttestét a falu központjában terítették ki, tették közszemlére okulásul, és az édesanyjával végeztették el az azonosítását.

Pusztai Ferenc aztán nem sokáig maradt egyedül az erdőkben, a megnyíló levéltárak adatai szerint az ötvenes években vagy ötven fegyveres bandát tartottak számon Románia-szerte. Pusztai kóborlásai során valahogy éppen a kászonaltízi Máté Györgyöt, a Jegest találta meg társnak. Máténak is egy néptanácselnökkel, Okos Dénessel volt konfliktusa, ugyancsak egy nő miatt. Ő a brassói mészbányába került így munkaszolgálatra, de éppen az egyik eltávozása idején valaki este, a portája kapujában agyonlőtte ezt az Okos Dénest. Így mindjárt őt vádolták, történetéről további részleteket a JEL április 18-án megjelent cikkében olvashatnak (https://www.jelujsag.hu/kaszonaltiz-templomaban-es-temetojeben).