B. Mihály Csilla versei
B. Mihály Csilla■2021.04.20

Most élni kell, mint rózsán büszke lángpír,
álmodni, s nyílni fájó véreset,
mint vén, akit halálos perce rábír
megtenni még, amit tud és lehet.
Vigyázz, a szó, ha mézes-mázas ajkú,
azon van, hogy nagy és merész legyen,
s hogy létrejöjjön egy tudatlan alku,
személytelen románc, hamis jelen.
De nincs hiába semmiféle játszma,
ha érlel, arcunk színét tárja ki.
És élni kell, egymásra is vigyázva,
mindent köszönni, s megbocsátani.
Át az életen
Az álmainkra csillag fénye csorgott,
s születtek bennünk lángcsóvás igék;
de nézd a felszínt, ezt a könnyű gyolcsot,
hogy perzselődik, s itt-ott már kiég.
Alatta tűz van, folyton ömlő láva,
a fényre jutva hűs bazalt-imák
nyújtják az égig dermedt tömbbe zárva,
körötte zúg a vélt, s akart világ.
Figyel belőlem néha még a gyermek
izzó szemekkel, szépre éhesen
hitet kiált, s mint hírnökét a mennynek
kísérem át a földi életen.
Betlehembe
Zsolt. 12.
Minden hazugnak ajkát zárd le, kérlek,
ez nem panasz, de már megundorodtam
hallgatni, látni, hogy nyüszít a lélek
a dalra éhes, elhasznált torokban.
Kettős szívvel ma nyájasan beszélnek,
igazság benne, mintha mégse lenne;
ígéreted, s a nem szűnő remények
visznek Feléd a messzi Betlehembe.
Már ma
Már álmaink a perceket kinőtték,
levetve minden elnyűtt fájdalom,
az elmúlás helyébe új idő lép,
fehéren izzó árnya vállamon.
Emlék porába mártva fény a szárnya,
e bűnre hajló szívre oltalom;
eljött a pillanat köszönni már ma,
hogy égi arcod én is hordhatom.
Egyszerűen mondva
Tudd, hogy a félszek, és rettegett
vég, ami benned kedvet szegett,
csak a jövőbe vetítve éled,
gyengévé téve téged.
Most, a mában, mint részként egész,
jelen vagy, lényed már tettre kész,
bátorrá lenni rendelt a sorsod,
élteddel fényt kell hoznod.
Tudom, hogy néha őrült nehéz,
de előbb-utóbb mind szembenéz
önmagával, ki emberként szolga,
s Istennek arcát hordja.
2021-04-19