A basszbariton olykor minőségellenőrnek áll

Klasszikus és kortárs szerzők műveiben egyaránt láthatjuk. A Carmenben volt Zuniga és Escamillo, játszotta és játssza a Kékszakállút, volt Fernando és Mefistofele, Basilio, Cipolla, Don Giovanni és Mefisztó. Bretz Gábor Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a nemzetközi operaéletben is nagyra értékelt és koncerténekesként is kiemelkedően sikeres énekművészete, könnyed karakterformálásai és stílusgazdag előadásmódja, a magyar klasszikus zeneművészet jó hírét erősítő és nemes hagyományait folytató előadóművészete elismeréseként vette át a Kossuth-díjat ez év március 15-én.
– Két nappal 50. születésnapja előtt szorított kezet a közjogi méltóságokkal, amikor megkapta e rangos díjat. Kell ennél nagyobb születésnapi ajándék?
– Nem, nem kell. Természetesen óriási megtiszteltetés számomra a Kossuth-díj, s amikor átvettem, egy másik kerek évforduló is eszembe ötlött. Éppen húsz éve vagyok a pályán. 2004-ben végeztem a Zeneakadémián. De gyanítom, hogy a Parsifal-előadások száma is kerek lehet, hiszen sokat énekeltem, vagy a Don Giovanni, amelyből születésnapom délelőttjén is volt egy előadás.
– Hogy fogadta az elismerés hírét felesége és a hét gyermeke?
– Nagyon örültek, büszkék rám, s arra is, hogy Kossuth-díjas lettem.
– Termete, karaktere arisztokratikus vonásokról árulkodik. Milyen ősökkel, milyen gyökerekkel rendelkezik? Volt e muzikális személy a családban?
– Egy nagyon távoli énekes rokon volt a családban, amelyre a „vegyesfelvágott” jelző illik leginkább. A Bretz német név, valószínűleg szász eredetű. Apai nagyanyám Erdélyből származott, de van egy pici horvát, zágrábi vonal is. Édesanyám alföldi, Kecskeméthez, illetve Kiskunfélegyházához kötődik a családja. Zenét tanultak a szüleim, édesapám zongorázott, édesanyám hegedült és zongorázott. Amikor Kodály Zoltán megalapította Kecskeméten a zenei általános iskolát, édesanyám éppen akkor kezdte az első osztályt.
– Elvégezte a Kereskedelmi Főiskolát is, mielőtt operaénekesnek tanult. Mi bizonytalanította el, vagy csupán a több lábon állás motiválta?
– Azért végeztem el, hogy legyen egy „normál” diplomám is, mielőtt elkezdtem volna a Zeneakadémiát. Ebben egyébként támogatott a privát énektanárom, Antalffy-Zsiross Albert operaénekes, aki maga is együtt végezte az építészmérnöki kart a Zeneakadémiával még a 40-es években. Miután az éneklés felé orientálódott inkább, abbahagyta az építészmérnöki kart, de nekem azt javasolta: legyen egy b terv is.
– Kiktől tanult a legtöbbet?
– Ő volt vélhetően az, akitől a legtöbbet tanultam, de mindenképpen meg kell említenem Sólyom-Nagy Sándort, akitől négy évig tanultam a Zeneakadémián, aztán Sziklay Erika énektanárt, előtte Fekete Máriát, akinél két évig a Bartók-konzervatóriumban tanultam. Az énektanárokon kívül mesterkurzusokra is jelentkeztem, hogy tanuljak Jevgenyij Nyesztyerenkónál, Renato Brusonnál, Marton Évánál vagy Hamari Júliánál. Énekversenyeken is indultam, melyek mind-mind hozzátettek a karrieremhez és a tudásomhoz. Az ének mellett természetesen szolfézsből, összhangzattanból és zeneművészetből is sokat hozzátanul ez ember, és ez is segíti a pályáján a felkészülésben.
– Salzburg, Klagenfurt, New York, Milanó, Franciaország, Ausztrália… – néhány hely a nagyvilágból, ahol ismerősen cseng a Bretz név. Határidőnaplója másfél évre betelt. Hogy találnak Önre a szerepek?
– Elég sokat utaztam és utaztunk a családdal együtt is. Van egy menedzsment, illetve egy menedzser Londonban, aki világszerte járja a színházakat, és ajánlgatja az énekeseit a színházigazgatóknak és a szereposztó igazgatóknak. Így keresnek meg a jövőre nézve újabb és újabb produkciókkal.
– Nem engedte soha, hogy a művészet felülírja a családi életet, az apaságot. Ilyen sok elfoglaltság mellett mindig az tűnt a legpraktikusabbnak, ha a szerettei is mozdulnak, s ha tehetik, Önnel tartanak, főleg, ha több hónapos meghívást kap?
– Igen, ez a gyakorlat. A 2007-es év volt az első, amikor nagyon sokat kellett távol lennem a családtól. Feleségemmel ekkor határoztuk el, amint csak tudnak, jönnek velem, s ez jó döntés volt. Lelkileg sokkal jobban tudja viselni az ember a hazájától való távollétet, ha családi körben van. Ezért gyerekeim általános iskolájának is köszönet jár, hogy elengedte a gyerekeket; a gimnáziumban ez már egy kicsit nehezebb…
– Családja az ökumené szellemében él. Ön evangélikus, felesége katolikus. Hogy zajlik egy-egy közös családi ima?
– Olyannyira ökumenikusok vagyunk, hogy már az esküvőnket is két pappal tartottuk. Evangélikus részről D. Szebik Imre püspök úr, katolikus részről pedig Jelenits István atya előtt fogadtunk örök hűséget egymásnak. Általában misére megyünk hétvégenként, de én evangélikusnak lettem keresztelve, egy református templomban konfirmáltam, amikor pedig kinn voltam Amerikában, akkor a baptistákhoz jártam. Ha imaláncot hozunk létre a családban, baráti, ismerősi körben, vagy akár időpontra beállítva, mindegy, hogy együtt vagy külön vagyunk, mindannyian imádkozunk az adott szándékért.
– Áldó hatalmaknak oltalmazzák a hangját, a művészetét, de az egész életét is. Az égieknek miért mond köszönetet, vagy mit kér tőlük? Elég, ha énekével közelíti a földet az éghez?
– Az áldó hatalmak oltalmát magam is érzem. Általában azért imádkozom, hogy az a képesség, amivel a Jóisten megáldott, valamint az évek alatt magamba szívott tudás, minél huzamosabb időn keresztül és minél biztosabban jusson el egyre nagyobb tömegekhez. Egyrészt a Jóisten dicsőségére, másrészt azért, hogy minél több embernek tudjak örömet szerezni.
– Azt tartják: operát eredeti nyelven kell énekelni. Ön az elmúlt időszakban Borisz Godunov szerepét tanulta oroszul, amelynek a közelmúltban volt a bemutatója. Adódtak nehézségei?
– Sajnos igen. Nagyon nehéz volt a felkészülés az orosz nyelv miatt. Ugyan hat és fél évig az általános iskolában és a gimnázium elején tanultam, hetente kétszer volt orosz órám, s azt gondolhatnánk, ennyi idő alatt megerősödik a kiejtés. Ez nem így van. Már annak is örültem, hogy még el tudom szerencsére olvasni a cirill betűket. Eddigi pályám úgy alakult, hogy csupán egyszer énekeltem orosz darabot: Muszorgszkij Hovanscsináját Amszterdamban 2016 elején; abban is egy középszerepet. Boriszban viszont a címszerepet éneklem, ami „nagy falat”, nehéz volt megtanulni. Éppen azért, mert e nyelvtől távol vagyok; nem olyan, mint a német, az olasz vagy a francia, amit sokkal sűrűbben használunk.
– Ebben az évben hol hallhatja a nagyérdemű az Operaházon kívül?
– A Borisz Godunov után Párizsba megyek, ahol Massenet Don Quijote című operájának címszerepét éneklem, közben Brüsszelben vár egy próbakezdés; ott ősszel lesz egy bemutató. Wagner Ring-tetralógiájának 3. darabjában, a Siegfriedben leszek Wanderer. Közben Hollandiában zajlik egy lemezfelvétel a Kékszakállúból, június végén pedig egy Wagner-koncertre hívtak meg Barcelonába a Liceu Operába, s ezzel vége az évadomnak. A nyári szünetben jut idő egy kis pihenésre, de augusztus elején-közepén vár a brüsszeli produkció, ami után rögtön Nápolyba kell menni Dvorak Rusalka című operájában Wodnik szerepét éneklem, majd Genfbe utazom, ahol egy Salome produkció Jochanaanja leszek. Ennek jövő év januárjában zajlanak majd az előadásai.
– A hét gyerkőc közül, gondolom, mindegyiknek az életében valamilyen módon jelen van a zene. Ki, min játszik? Egyáltalán: apa, anya, „előírhatja-e”, hogy kötelező valamilyen hangszert választani?
– Mindegyik gyerekünknek kötelezően kellett választania valamilyen hangszert. Elsőszülöttünk négy évig zongorázni tanult, majd azt mondta elég volt, s mi nem erőltettük tovább. A többiek furulyázni tanultak kezdetben, aztán valamilyen fúvóshangszer felé orientálódtak; van, aki kürtön játszik vagy szaxofonon, de vannak köztük zongoristák is.
– Felesége, Bernadett csokoládékészítő, s népszerű csokitériát vezet. Ki a minőségellenőr? A basszbariton férj?
– Igen, a csokoládéboltokban, illetve cukrászdákban – hiszen sütemény is kapható – én vagyok az egyik a sok minőségellenőr közül. Nagy örömmel végzem ezt a feladatot. A pandémia idején is segítettem mind az áruszállításban, mind a gyártási folyamatban.
– Mi pihenteti az operaénekest? A csend?
– A csend mindenképpen, legalábbis a hangszalagoknak az a legjobb gégediéta, ha az ember csöndben van. Én azért aktívan pihenő ember vagyok, nagyon szeretek sportolni, és az utazás is kikapcsol.