JEL újság

Beatmisék Siófokon

Egy tiszavirág életű kezdeményezés

Csatári Bence2023.02.24

A kádári hatalomnak minduntalan problémát jelentett, hogyan, milyen eszközökkel szólítsa meg a fiatalokat, akik általában véve nem különösebben rajongtak a kommunizmusért annak álságos volta miatt. A felvetődő kérdés ugyanakkor már csak azért is nagy hangsúlyt kapott, és sokszor kellemetlenné is vált a Kádár-rendszer számára, mert a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a társadalom mintegy felét tették ki a harminc év alattiak. Így egyáltalán nem volt mindegy, milyen irányba tudják őket befolyásolni, miközben minduntalan feltűnt a pártállam örök vetélytársa, az egyház.

Mondhatnánk, hogy a fiatalokat már csak azért is meg akarta nyerni a Kádár-rezsim, mert égető szükség volt parlamenti ciklusonként a szavazatukra, de ez csak akkor lenne igaz, ha lettek volna igazi, demokratikus értelemben vett választások Magyarországon. Mivel a népfrontos választások igazából csak szavazások voltak, mert csak egyetlen jelöltre lehetett voksolni (1985-ben aztán bevezették a kettős jelölést, de az is fából vaskarika volt, hiszen a második jelölt is többnyire valahogy kapcsolódott az állampárthoz), így politikailag nem volt jelentősége ennek a színjátéknak. Kádáréknak leginkább pusztán presztízskérdést jelenthetett, hogy a hatalom a nagy ifjúsági tömegeket a kommunista ideológia irányába terelje és ott kordában tartsa, amit azonban sokszor nemcsak szelíd erőszakkal, hanem rendőri túlkapásokkal, gumibotokkal sikerült megvalósítani. Ezenkívül persze hosszabb távon is gondolkodtak abból a megfontolásból, hogy ha a fiatalokat sikerül a párthoz hűnek nevelni, akkor az az ember felnőtt korában sem lesz a rendszer ellensége.

Hogy a fiatalokért való versenyfutásban felhalmozott hátrányát ledolgozza, az állampárt kezdeményezésére a KISZ különböző szintű fórumain egyre-másra fogalmazódott meg a kérdés, hogyan is lehetne az ifjakat a rendszer lekötelezettjeivé tenni, és arra jutottak, hogy erre az egyik legkézenfekvőbb eszköz a könnyűzene lehet. Nem kis konkurenciaharcban voltak azonban a római katolikus egyházzal, de az erőfölény okán minduntalan a pártállam kezébe került a gyeplő ezen a téren éppúgy, ahogy a kulturális életben mindenütt. Így történt ez a pop-rockzenei életben is, mindemellett azonban meg kell emlékeznünk a beatmisékről mint a katolikus egyház nagyon fontos próbálkozásáról, amely többek között Siófokon zajlott le. Nem lehetett kis sikere ennek a kezdeményezésnek, ha már a KISZ legfelsőbb vezető szerve, a Központi Bizottság Intéző Bizottsága is foglalkozott a témával 1968. február 22-én, káros jelenségként értelmezve a beatmisék rendezését, konkrétan felhozva két esetet, az egyik abonyi, a másik siófoki.

A Balaton fővárosában a Sarlós Boldogasszony-templomban Léber Miklós káplán vezette be 1967-ben a beatmisék gyakorlatát, megnyerve a helyi fiatalok szimpátiáját az újfajta hangzásvilággal. 

Ennek folyamán számos sikert értek el szűkebb pátriájukon kívül is, amikor ellátogattak egy-egy templomba. 1967 novemberében a székesfehérvári bazilikában adtak elő „dzsessz-misét” – ahogy az Új Ember-cikk fogalmazott –, amelyben „néger muzsikát” adtak elő gitárok és ütőhangszerek kíséretében. Az írásban rámutattak, hogy éppen amiatt, hogy már lehetett anyanyelven is misézni – ekkor még időben nagyon közel volt az 1962 és 1965 között megrendezett II. vatikáni zsinat, ahol erről határoztak –, érdekessé vált, hogy más népek, jelen esetben az afro-amerikaiak milyen kifejezőeszközökkel adják át magukat az áhítatnak. A spirituálék füzérszerűen követték egymást, mindig alkalmazkodva a szertartás mondanivalójához. A cikkben megszólalt Léber Miklós, a kórus karnagya is, aki hangsúlyozta, hogy ő nem tett mást, mint „csak” kiválogatta azokat a számokat, amelyek hűen visszaadják a katolikus lelkiséget, ugyanakkor a zenei formájukkal a fiatalokhoz nagyon közel állnak. Arra is ügyeltek, hogy a dalok magyar nyelvű fordításai fedjék az eredeti angol mondanivalót – jegyezte meg. A cikk elismerően szólt a kezdeményezésről, és arról is, hogy a fiatalok nagy szeretettel, lelkesedéssel és elismeréssel fogadták a produkciót. Úgy látszik, ebben az esetben a pártállam árgus figyelme lanyhult, mert nem cenzúrázták ezt a cikket, és tudomásunk szerint retorzió sem érte ennek leközlése miatt a lapot. A Kádár-rendszer azonban ezzel öngólt lőtt magának, mert kiengedte a szellemet a palackból, miáltal lépéshátrányba hozta saját magát, és a cikk engedélyezésével még reklámot is csináltak a beatmiséknek.

Léber Miklóst végül az Állami Egyházügyi Hivatal és ezen keresztül az állambiztonság elmozdíttatta állásából 

az egyházkormányzati teendőket irányító, egyébként hosszú ideig, tizenhárom évig (!) üresen álló veszprémi püspökség élén álló Klempa Sándor Károly apostoli kormányzóval. Léber Miklós siófoki kétarcú örökségét – hiszen sikerei ellenére megtiltották neki a papi tevékenységet a Balaton parti városban – tovább cipelte a szintén Somogy megyei Szentbalázson töltött szolgálati éveiben is, már a fenti székesfehérvári szereplésüket is ebben a minőségében vezette. Az Új Ember tanúsága szerint 1970-ben zenés áhítatot szervezett a kaposvári Szent Kereszt-plébániatemplomban egy helyi dzsesszzenekar közreműködésével. A rendezvény pikantériája, hogy a cikkben érdekesnek aposztrofált – ám mégis a lap utolsó oldalán bemutatott – koncertet megtekintette az állambiztonsággal is kapcsolatot ápoló Klempa Sándor is, aki akkor a püspöki kar zenei bizottságának vezetője volt, amiből arra következtethetünk, hogy a beatmisék műfaját nem vetette el egyértelműen a klérus, illetve ennek a látogatásnak Klempa Sándor részéről nyilvánvalóan egyfajta kontroll funkciója is volt. Nem kellett azonban különösebb felső ráhatás ahhoz, hogy háttérbe szoruljon a beatmisék kezdeményezése, ugyanis ahogy a beat műfajának újdonsága eltűnt a világi zenében, úgy a beatmisék száma is megfogyatkozott, hogy aztán egy jóval későbbi időszakban, a rendszerváltás körüli időkben éljék reneszánszukat. Mindenesetre erősen valószínűsíthető, hogy az egyházi könnyűzene azért is szorulhatott háttérbe átmenetileg, mert a klérus bizonyos mértékben és területeken kénytelen volt együttműködni a pártállami kormányzattal.

A beatmisék ügyének mintegy kései lecsengéseként a fővárosi pártbizottság 1978. november 23-i ülésén valamelyest önkritikát gyakorolt és kijelentette, hogy jóformán tíz évig nem foglalkoztak az ifjúságot érintő kérdésekkel, s ezt nehezen lehetett bepótolni. Az ifjúságpolitikát érintő kérdésekhez Maróthy László, a KISZ KB első titkára szólt hozzá érdemben ezen a plénumon, melynek során megállapította, hogy a katolikus egyház, amelyet ő egyáltalán nem tartott haladónak – miért is nyilatkozott volna másként, ha az ellenkezőjét mondta volna, talán még a pártból és a KISZ-ből is kizárták volna –, beatmisékkel szerezte magának a híveket, leginkább az ifjúság köréből. Meglátása szerint éppen ezért ezt a kommunista párt számára negatív tendenciát kompenzálandó a könnyűzenét a pártnak sem lett volna szabad kiengedni a kezéből, mert – ahogy fogalmazott –, így az egyház ragadta meg az alkalmat az ifjúság befolyásolására, amint azt a beatmisék példája is mutatta. Ezen okfejtegetés mentén – kicsit öndicséretszerűen – jónak tartotta a KISZ szolidaritási rockfesztiváljait, azt, hogy a rockzenekarokat (Piramis, Mini, P. Mobil) beengedték a KISZ rendezvényeire, mert ez egyrészt némi enyhülést jelentett a hatalom oldaláról, másrészt versenyre keltek ezen a téren az egyházzal. Ezt persze a Kádár-rendszer a saját jól felfogott érdeke, a népszerűség fokozásának céljából lépte meg, ugyanakkor a budapesti pártvezetők megállapították, hogy a fővárosi ifjúság eszmei-politikai állapota lassan, de fejlődött, mert „a szocialista demokrácia (sic!) elveivel egyet értenek”, tehát szerintük kezdtek azonosulni a proletárdiktatúra elveivel. Négy-öt évtized távlatából azonban már tudjuk jól, hogy súlyosan tévedtek, a fiatalok többsége – akár Siófokon, akár Budapesten élt – rezignáltan vette tudomásul a brezsnyevi pangás időszakának történéseit, és ezt a mentalitást megőrizte felnőtt korában is: a lehető legtávolabb vonult a politikától, mondván, hogy arra úgy sincs ráhatása. Eközben az egyház túlélte nemcsak a kommunizmust, hanem a szekularizációs törekvéseket is, és ma is virul, így a lelkekért folyó küzdelemnek ezt a szakaszát is megnyerte.
 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!