JEL újság

Békési bálozók adományai segítik az anyanyelvi oktatást

2025.03.03

Nemrég ért véget a 21. békési KÉSZ bál, és a tagság máris munkának látott. Előbb egy beteg kisgyerek kezelését támogatták, majd elfogadva a válaszúti Kallós Alapítvány és az ottani református gyülekezet meghívását, öttagú küldöttségük útnak is indult egy zsúfolásig megpakolt kisbusszal. 

A szórványmagyarságban élő gyerekek anyanyelven való oktatását és nevelését megvalósító alapítványi kollégiummal régi a kapcsolatuk. A békésiek – a báli bevételből és személyes adományokból származó anyagiakon túl – ezúttal is telerakták a járművüket élelmiszerekkel, melyeket egy névtelenséget kérő békési bolttulajdonos vállalkozó adományozott a mintegy százhúsz ott tanuló gyerek számára, azok nagy-nagy örömére.

Az út másik célja a válaszútiak báli látogatásának a viszonzása volt, hisz ők minden évben stabil résztvevői a KÉSZ-es rendezvénynek. Ezúttal ők is meghívták a békésieket a farsangi báljukra, melynek szervezésében oroszlánrésze volt a kollégiumnak és a református gyülekezetnek, élen lelkészükkel, akik a falu magyar alpolgármesterével közösen munkálkodva igazi összefogást hoztak létre, megmozgatva a település és a környék lakosságát. Idén rekord számú, csaknem százötven fő vett részt a fergeteges rendezvényen, ahol remek helyi ételek, italok mellett nívós kulturális műsor – benne a Kolozsvári Magyar Opera művészei és a visai táncegyüttes – is emelte az est hangulatát. A konferáló Nagy Tibor lelkész a kolozsvári magyar vezető konzul, dr. Kőrösi Viktor Dávid mellett kiemelten köszöntötte a Köteles Zoltán KÉSZ elnök által vezetett anyaországi küldöttséget, köztük is Polgár Zoltánt, Békés alpolgármesterét. A csapat tagja volt még Sándor-Kerestély Ferenc, dr. Pálmai Tamás és a tiszteletbeli tag, Györfi László Budapestről.

A kis küldöttség az alapítvány elnöke, Balázs-Bécsi Gyöngyi kalauzolásával megtekintette a helyi néprajzi múzeumot, a bádoki 13. századi református templomot freskóival, a nemrég felújított csodálatos válaszúti Bánffy–kastélyt, ahol Wass Albert született, és a gyalui, magyar tulajdonosú Rákóczi-Bánffy–kastélyt.

A hétvége hamar elrepült, de lélekemelő és erősítő programjával, meleg emberi kapcsolatok kialakításával megerősítette a határtalan magyarság érzését és spontán módon kimondatta a résztvevőkkel: jövőre is veletek! Békésen és Válaszúton egyaránt.

P.T.

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Egylényegű az Atyával

A homoousziosszal a hitvallás a Fiúnak az Atyával való egylényegűségét vallotta meg, szemben az ariánus homoiousziosszal, ami pusztán hasonlóságot jelent. A különbség valójában nem egy „i” betű, hanem minden: a kereszténység döntő pontja és lényege.

Az engedelmesség iskolája

Lapunk egykori főmunkatársának, Bolberitz Pálnak kispapkori lelki naplóját adta közre a Szent István Társulat a keresztény kiadók május 19. és 25. között megrendezett seregszemléjére, a Szent István Könyvhétre.

Támogassa a KÉSZ munkáját!

Támogassa személyi jövedelemadója egy százalékával Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezetét!
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!