Belső világosság

lehet kívül akár sötétség
melyben az ember is sötét
bent mégis fénylik, ha szerelme
eltölti hányatott szívét

de világíthat ezer lámpa
megszégyenítve a Napot
s gyűjtött fényük izzópontjában
akár egy ember állhat ott

s ölthet magára visszafénylő
csillag-ruhát, űr-kalpagot
angyalfehéren tetszeleghet
hiheti, hogy ő most ragyog

sötét lesz mégis, mint a barlang
éjfél felé, s épp oly üres
halál van ott, hol nem keringtet
a szív hangot, se fényt, se neszt

egy sort se írhatsz le anélkül
hogy ne akarná szellemed –
előbb a szívnek kell nevetni
a száj csak azután nevet

Magnificat

Uramnak udvara vagyok.
Nagy csöndje bennem lépdel.
Elcsábít visszalengetett
énekeimnek énekével.

Sejtelmem az udvart behavazza.
Elmémben angyalok suhognak.
Méhemben végre moccan
új igéje e hallgatag napoknak.

A nincstelen

Szíve bevetve búzamaggal.
Ereiben
az égi bor kiforrott.
Halálát
fölemeli, mint egy vörös
monstranciát.
S ahogy kinyújtja karjait,
elámulunk:
oldalsebében elfér a világ.

                                  Vasadi Péter

Vasadi Péter munkásságát itt mutatjuk be