JEL újság

Betegségeinket hordozta

Csorba Gábor2012.04.09.

Mindenki volt már és lesz is beteg könnyebb és súlyosabb mértékben, s végül mindannyian szembesülni fogunk a halállal, előbb másokéval, azután a miénkkel. Nem mindegy tehát, hogyan készülünk a betegségre, halálunkra, egyáltalán foglalkozunk-e, szembe nézünk-e avval, ami biztosan bekövetkezik.

 

     A keresztény ember számára a test betegsége és halála nem szabadna, hogy félelemmel, szorongással töltsön el minket, mégis – mindnyájan tudjuk – az elmélet más, mint a gyakorlat.

     A bűn, a betegség és a halál közt szoros ok-okozati összefüggés van, méghozzá nem egyéni, hanem a teljes emberiséget érintő, térben és időben általános, közösségi módon. Az ősbűn, az ősszülők Istennel való szembeszegülése minden emberre kihat, nemcsak látható módon a test elmúlásában, hanem még inkább közvetlenül nem látható módon a lélek megsebzettségében, a mindnyájunkat érintő, áteredő bűnben, rosszra hajló természetünkben. Talán ez mutat rá a leginkább arra, hogy az emberi lét teljes mértékben közösségi, megmutatja, hogy teljes mértékben felelősek vagyunk egymásért. A fentieken túl a kinyilatkoztatás teljessége – maga az Úr Jézus – szenvedésében és halálában teszi láthatóvá, kézzel foghatóvá a bűn súlyát, hiszen minden bűn egy-egy ostorcsapás, egy-egy tövis és szeg a Megváltó testén. Bár mindezeket megtanultuk, mégis, amikor rajtunk a sor, kiderül, hogy a hitünk milyen mély, meddig terjed a gondviselésbe vetett bizalmunk.

     A súlyosabb betegségnek különböző szakaszai vannak: a rossz leletet meglátva először talán nem is akarom elhinni, hogy mindez velem történik, olyan abszurd az egész. Hiszen máskor is fájt itt, ott, máskor is voltam beteg és meggyógyultam, most sem érzem annyira rosszul magam… Azután elkezdem tanulmányozni a betegségemet, laikus létemre bújom az orvosi könyveket, az internetes oldalakat, szakcikkeket, baráti köröm ezernyi tanácsát meghallgatom, gyógyulási esélyeimet latolgatom, rengeteg pozitív és negatív példáról hallok, nagy erőket mozgósítok a gyógyulásom érdekében, szinte megszállott módjára próbálok menekülni a betegség elől. Ez rengeteg szellemi és lelki energiát vesz el tőlem, s hamarosan kiderül, hogy egy jottányit sem léptem az áhított gyógyulás irányába.

     Ekkor érzem, talán először, hogy lelkileg, szellemileg, testileg véges az erőm, véges vagyok magam is. Ekkor kihez máshoz, mint hívő lévén, magához Istenhez fordulok. Kérem, ostromlom, hogy segítsen, családom és barátaim imahadjáratot indítanak, hiszen te magad mondtad Uram, hogy „kérjetek és kaptok” (Mt 7,7), s „amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13). És sorolhatnám még az ehhez hasonló ígéreteket Jézustól. De hát nem látszik, hogy gyógyulnék, sőt a betegség egyre jobban hatalmába kerít. Elkezdek hát perlekedni Istennel, haragudni rá: Miért nem segít? Miért nem tesz csodát? Hiszen csak egy szavába kerülne, és meggyógyulnék? Miért nem élhetek úgy, mint más? Miért nem dicsőíti meg az Atya az ő nevét úgy, hogy engem meggyógyít?

     Azután kijózanodom kissé, és magamban keresem a betegség okát, mert lelkiismeretem elkezd vádolni: bizony megérdemeltem a büntetést. Végigveszem életem rossz döntéseit, vétkeimet, és felindul bennem a vágy, hogy letegyem az Úr elé mindazt, amivel lelkiismeretem vádol. Mit kell tennem? Csak Te tudsz segíteni. Meg akarok tisztulni, immár nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Ez már jó irány, mert a lelkemmel is el kezdek foglalkozni. Talán az is eszembe jut, hogy a testem véges, de a lelkem örök, ezért nagyobb hangsúlyt kell az ápolására, tisztaságának megóvására fektetni. Elmegyek, elvégzem a szentgyónást és felveszem a betegek szentségét. Ha túl vagyok ezen a szakaszon, nagy megkönnyebbülést érzek. Rájövök, hogy miután én nem tudom magam megmenteni, nem is az én feladatom ez. Isten gyermeke vagyok, ő pedig gondoskodik rólam. Most már bátrabban mondom ki: gyarló, bűnös testem, lelkem mégis hozzád vágyódik.

     S ahogy lassan feladom a magam énjét, visszakapom az igazit, a megtisztultat. Megtisztulok, mert hagyom, hogy ő megtisztítson. Végre érzem, hogy velem van, pedig akkor is velem volt, amikor nem éreztem. Kezdek belesimulni Isten tenyerébe, kezdem megismerni logikáját, kezdek ráérezni gondolataira, megértem szívemmel, hogy tényleg gondot visel rám, hogy minden sóhajomat meghallotta s meghallgatta. Elszégyellem magam, hogy miket gondoltam róla és hogy mennyire nem bíztam benne. Ettől kezdve már könnyebb a ráhagyatkozás, mert az ő békéje van velem. Nem úgy adja, ahogy a világ, hanem belső, lelki örömöt ad, amit nem rontanak a testi fájdalmak. Ő vezet, fogom a kezét, rábízom magam. Nem nézek se hátra, se oldalra, és nem állok meg. Saját vágyam helyett belé kapaszkodom, és megyek vele a cél felé, mely Önmaga. Ekkor már mindegy, hogy meggyógyulok-e vagy sem, még ha nagyon fájdalmas is az elválás szeretteimtől. Igen, lehet fájdalmak között boldog az ember.

     Most már megértem, hogy annak ellenére, hogy a bűn és a betegség rossz, Isten megengedi azért, hogy valami jobbat alkosson. Rájövök, hogy semmi sem választ el engem Istentől, csak a bűn, és hogy a halál nemcsak a test hamuvá válása, hanem a kísértések, szenvedések vége, a gonosztól való megszabadulás, beteljesedés, amikor Isten „letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4). Ezzel a lelkülettel betegségemben sem leszek terhére másoknak, a nővérek, ápolók örülnek majd egy mosolygós betegnek, s akik eddig szerettek, még jobban szeretni fognak. Így tudunk betegségünkben is evangelizálni, tanúságot tenni róla, aki mindhalálig szeretett minket, s aki mindannyiunk végső boldogságának záloga.

     Az elmélet és a gyakorlat tehát tényleg más, de nem mond ellent egyik a másiknak, mert az életszakaszok megélése folytán mi magunk érünk meg az örök életre, s majd onnan visszatekintve bánnánk, ha bármiből is kimaradtunk volna. Hiszen a mi örök életünk is a győzelem jele a halál felett.

Csorba Gábor
a KÉSZ társelnöke

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bújócska

Jézus példázata rólunk, emberekről szól, akik olyanok vagyunk, mint a kallódó tárgyak, elveszünk, de az angyalok nagy örömére mindig megkeres és megtalál minket az Isten.

Boldog munkáslány

Ferenc pápa 2024. május 23-án engedélyezte, hogy Bódi Mária Magdolnát vértanúként tiszteljük. Boldoggá avatását 2025. április 26-ra tűzte ki, mely vértanúságának 80. évében lesz Veszprémben.

Naplójegyzetek Esztergom orosz megszállásának idejéből

Szivós Donát 1944 és 46 között volt házfőnök, igazgató és gimnáziumi tanár Esztergomban. Ebből az időből származó naplója beszámol az orosz megszállásról, az oktatás újraindításáról, Serédi Jusztinián bíboros haláláról és utódja, Mindszenty József kinevezéséről, de nem hallgatja el renden belüli konfliktusait sem.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!