Borkultúra és művészet

A kultúra és közösségépítés szenvedélyes híve, a bor és művészet szerelmese, és az Erdély Művészetéért Alapítvány alapítója. Az interjú során betekintést nyerünk értékmentő küldetésébe, a Szent Orbán-ereklyéhez fűződő kapcsolatába, és a Tokaji Borbarátnők Társasága munkájába, amely borral, művészettel és zarándoklatokkal közösséget teremt. Beszélgetőtársam, Kulcsár Edit elhivatottsága inspiráció lehet mindannyiunk számára.

– A következő kulcsszavak jutnak Önről eszembe: bor, művészet, kultúra, közösségépítés, Erdély, Szent Orbán-ereklye. Mivel folytatná?

– Emlékmű. Mád. A Te rongyos élet című film. 

– Az utóbbival meglepett.

– Nagyon örülök, hogy ez a film megszületett, mert Bacsó Péter filmjét Déry Sára kitelepítése ihlette, akinek sírja Mádon van. A közelmúltban egy emlékművet avattunk a kommunista diktatúra alatt Budapestről Mádra kitelepítettekre emlékezve. Nem szabad elfelejtenünk azokat az áldozatokat, akik a XX. században nagyon sokat szenvedtek. 

– Az értékmentés szenvedélye mikor kezdődött?

– 1988-ban, amikor létrehoztuk az Erdély Művészetéért Alapítványt. Célunk az volt, hogy az erdélyi magyar kultúrát, főként a kortárs képzőművészet értékeinek anyaországi bemutatását segítsük olyan művészek számára, akik szülőföldjükön, Erdélyben élnek és alkotnak. Emlékszem, Pál Lajos kiállításával nyitottunk. Ő egy régi korondi fazekas család fia volt, akinek manapság már olyan drágán mennek el az aukción képei, hogy ha élne, maga is meglepődne és boldog lenne, biztos vagyok benne. Annyi kincs van Erdélyben, hogy küldetésként élem meg, hogy megmutassuk. Az eltelt 35 év alatt sok-sok erdélyi művész bekerült a magyar kulturális élet vérkeringésébe.

– Erdélyhez családi gyökerek kötik?

– Nincsenek erdélyi felmenőim. Rendszerváltás előtt gyakran jártunk Erdélyben. Akkoriban sok erdélyi ember költözött át az anyaországba. Segítettem, ahol tudtam. 

– Az Erdély Művészetéért Alapítvány az idén 35 éves. Ez idő alatt több mint száz kiállítást szerveztek. Melyik hagyta a legmélyebb nyomot a lelkében?

– Minden kiállításmegnyitó egy örömünnep, és harmincöt éve minden kiállításmegnyitó után azt érzem, ez volt a legszebb, a legmaradandóbb. Most, aktuálisan Simon Zsolt kiállítása a Kép – Jel érintett meg. November 10-ig látogatható a Falk Miksa galériánkban. 

– Galériájuk homlokzatán olvashatjuk: borkultúra és művészet. A másik nagy szenvedélye a borászat? 

– A borkészítés is egy művészet. A fiam szőlész-borász. Ebből alakult ki a Demetervin családi pincészetünk Tokaj-Hegyalján, Mádon. A Tokaji Borbarátnők Társaságát 2003. december 6-án alapítottuk meg. Híres borásznőkből áll, vagy birtoktulajdonosokból, borszakírókból, borkereskedőkből, akik valamit tudnak tenni a tokaj-hegyaljai régióért. A társaság tagjai nagyon fontosnak tartják a kulturált borfogyasztás propagálását, ennek érdekében rendszeresen szerveznek ismeretterjesztő előadásokat, borbemutatókat és borkóstolókat.

– Ön a Társaság elnöke?

– Igen. A borbarátnők között jó munkamegosztást sikerült kialakítani. Mindenkinek van egy projektje, és azt teljes szívvel-lélekkel csinálja. Például a Szent Orbán-ereklye ügyét Béres Klári vezeti, és létrehozott köré egy olyan egyesületet, amely alkalmas arra, hogy ne csak borhoz kapcsolódjon és a borbarátnőkhöz, hanem a katolikus egyházhoz is. 

– Mi ez a Szent Orbán-ereklye ügye?

– Ő a szőlőt védő szent. Európa szinte minden táján ismerik és tisztelik Szent Orbánt. Számos borvidéken, főként Franciaországban és Németországban a legfontosabb borvidéki szentként tartják számon. 1773-ban XIV. Kelemen pápa a tokaji borvidéknek ajándékozta a szőlészek, borászok védőszentjének, Szent Orbánnak a csontereklyéjét, ami most Monokon van. A története Andrássy grófhoz köthető, aki 1771-ben Rómában járt. A tokaji aszúbort iszogatva került szóba, hogy e neves magyar borvidék nem minden évben terem aszú készítésére alkalmas szőlőt, és hogy a tavaszi fagyok milyen nagy károkat okoznak. Ekkor ajándékozta az egyházfő a magyar grófnak Szent Orbán teljes ereklyéjét. Elzászból átszállították Monokra, ahol Andrássy ekkor épült kápolnájában helyezték el. Az ajándékozási okirat névre szóló és hiteles. 2013-óta a Tokaji Borbarátnők rendszeresen szerveznek zarándoklatot Szent Orbán-ereklyéjével a tokaji borvidéken. Az ereklyét elvisszük azokba a falvakba, amelyek igényt tartanak rá és jó szívvel fogadják. Egy csodálatos kultúrtörténeti kincsnek a birtokosai vagyunk, amit még kevesen ismernek. Az új alapítvány tele van tervekkel, és ha az ereklyét nemzetközi perspektívába helyezzük, akkor biztos sokkal könnyebb dolgunk lesz.

– Milyen többletet ad a helyieknek az a tény, hogy van egy ilyen ereklyéjük?

– Eddig tíz zarándoklatot szerveztünk, ahol az elsőnél utaztattuk csak a teljes ereklyét, hisz ez a több száz éves ereklye nem arra való, hogy a borsodi utakon zötykölődjön. Van egy „utazó” ereklye és bizony nagyon várják a hívek. Hisznek benne. Anno XIV. Kelemen pápa tényleg komolyan gondolta, hogyha nincs minden évben aszú, egy ilyen ereklye meg tudja „oldani”. Évszázadok alatt a világ sokat változott, de úgy gondolom, hogy a magyar falusi és városi hívőkből sem halt ki teljesen a hit.

– Az ereklye „teszi a dolgát”? 

– 2013-ban, amikor az első zarándoklatot megszerveztük, hosszú hónapokig készültünk rá. Ünnepi műsort szerveztünk köré. Néptánccsoportokat hívtunk, iskolás gyerekek műsorral készültek. Emlékszem, aznap reggel zuhogott az eső. Mondtam a férjemnek, nahát, ez a Szent Orbán igazán nem egy rendes szent, láthatná, hogy mennyi munkát feccöltünk a fogadásába, mégis zuhog az eső. A zarándoklatot misével kezdtük – így bocsájtják el a monoki templomból az ereklyét –, és mire kijöttünk a templomból, ragyogó napsütés volt, kiderült az ég. Ahogy faluról falura jártunk, mindenhol jó idő volt. Nem mellékes adalék, hogy ebben az évszázadban a 2013-as év volt a legjobb aszús év. Szent Orbán tette a dolgát.

– Tokaj-Hegyalján a borral, a művészettel és Szent Orbán-ereklyével közösséget teremtenek. Összehozzák az embereket. 

– A mai világban nemcsak a világhálón vannak közösségek, hanem a való világban is. A Tokaji Borbarátnők Társasága sokat tesz ezért. Szerintem eleve a nők közösségteremtőek, a borászok világában is meghatározó a szerepük. Pontosan tudjuk azt is, hogy milyen ételhez, milyen borpárosítást rakjunk az asztalra, ez is egy női dolog. A Nemzetközi Borbarátnők Szervezete indított egy kutatást, amelyből kiderült, hogy nyolcvan százalékban a nők határozzák meg, hogy milyen bort vásárolnak a családok. Erre lehet építeni. 

– Melyik a kedvenc bora, ha már annyit beszéltünk a borról?

– A száraz furmintok a kedvenceim, a friss, száraz furmintok.

– Gondolom, ünnepnapokon a családi asztalról sem hiányozhat.

– Igen, mindig van az asztalon. A Borbarátnők indítottak egy mozgalmat is. Az a célunk, hogy a magyar családok asztalán is legyen legalább ünnepnapokon tokaji aszú. Remélem előbb-utóbb tényleg így is lesz.

– Mozgalmas, aktív életet él. El se tudom képzelni, hogy csak úgy csendben van, vagy ücsörög egy könyvvel?

– Ritkán érek rá ücsörögni, mert mindig valamit csinálok. Szervezkedni szeretek. A környezetemben mindig van valaki, aki előáll egy jó ötlettel, és akkor én hajlamos vagyok azt megvalósítani.

– Mi kell ahhoz, hogy egy terv sikeresen megvalósuljon?

– Óriási hit abban, hogy az valóban megvalósul. Az én karizmám, ha szabad ilyet mondanom az, hogy az ügyek iránt olthatatlan vágyat tudok kelteni emberekben. Nem önmagunkért vagyunk. Csak összefogva tudjuk a dolgokat előrevinni.

– Ezt a gondolkodásmódot tanítani kellene. Nem gondolja?

– Arra is van megfelelő ember, aki tanítja. Például az egyik borbarátnő, Mészáros Gabriella. Én egy megvalósító típus vagyok és nem török nagyobb babérokra.

– Ha most boroznánk, mire koccintanánk?

– Magyarország feltámadására és a független Erdélyre.