Búcsú Tóth Sándortól

Szerkesztőségünk verseivel búcsúzik a szeptember 11-én elhunyt, József Attila- és Pro Cultura Christiana-díjas írótól, költőtől, újságírótól.

Az esztergomi ferences templom tornyára

zsarnok-rácsok közt míg ráng a lélek
ki oldja fel a védtelenséget
honnan jön szabadság vigasz derű

bizonytalanság -- számlálatlanszerű
osztódik népre családra nemzetre
templomtornyokra űzött fellegekre

árnyékok folyton-estbehajlón
napot sosem láthat ki
vándor -- téli tarlón

följegyezve mégis tűhegyes toronyra
jövő-vízióban
remény-tiszta fokra

szemét e toronyra
függesztve tartja
nyolc ikszes évében
a hegyekre bízza

túli határokra
ahol él a város
csupa-fény emlék
mindig vigasságos

kezdeti vággyal a
remélt győzelem
szentferenci ranggal
az istenfélelem

bölcsek kincseiből
egyik aranytallér
amit átadhat ha
hajója partot ér



Reggel ‒ ébredéskor

gőzölgő csúcs álomvulkán
zöld mégis álom múltán
rád borul ma testmeleggel

barátkozol a fellegekkel
feljebb szállnál kockázatok
jelen-valója emel
titkok hordozója

erőtlen bár törött szárnnyal
kőre telepszik szókat vált
az elmúlással
 

Álom anyámról

Könyöklő-verandán
honnan erdő tárul
őrködő madárraj
érckapuja zárul

Hosszú harántvágás
át a hegytaréjon
napkések nyomában
megébred az álom

Mi való volt hajdan
akácos viharban
anyám kézen fogott
míg a láthatatlan

távoli hegyeken
felhőt sodort a szél
mentünk porfuvatban
előttünk járt a dél

Üt most harangjával
a templomunk tornya
emlékek nyárszívét
visszaharangozza

Mézet vásároltunk
vándorméhészektől
akik a fák között
vert tanyán a füstből

ki-ki pillantottak
látva érkezőket
hagyták a kasokat
töltögettek mézet

Csorgott az aranyló
csupaédes nektár
lépet sem sajnálva
kínálta a kaptár

De már elfogyott az
idő méz ámbra
istenek kedvence
minden kapu zárva

Őrködő a lélek
anyamadár virraszt
dajkálja az időt
emlékkel tölti azt

átfogja az erdőt
rejtélyes hangjával
pótolja az álmot
éber sugalmával

Tóth Sándor

2019-10-04