Büki Attila versei

Otthon

Világíts fenséges csillag
betű bokraimra.
Fényesítsd jeleit
árva ágaimnak,
fényesítsd levelét
a sírba hullónak.
Világíts fenséges csillag,
mert színeim sötét
üveglapra hullnak,
s bezárja karcait
féltett titkaimnak
az elbúcsúzó nap.
Világíts fenséges csillag
ha mártom ecsetem
rőt és kék színekbe,
s ázik a papírlap,
akár a Golgotán
teste megváltónak.
Világíts fenséges csillag,
hogy az ember űzött
földi sorsát látva
meg ne riadjon.
Te látod, mily szegény.
Gyámolítsd a lelkét!
Világíts fenséges csillag
betű bokraimra.
Fényesítsd jeleit
árva ágaimnak,
fényesítsd levelét
a sírba hullónak.

Régi kép

mennek az öregek mennek
keszkenőben kalapban
torpan értelmük s zokognak
elmeszesedő szemmel
mennek Isten tar mezején
hazámhoz vénülten
míg ellebegnek az égbe
mint télben a fáklyafény

Büki Attila