JEL újság

Csanád Béla-verspályázat

A Szerk.2026.09.01

„Ma kell tüzet is gyújtanod,
hogy holnap szeretet legyen"

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a JEL online folyóirat (jelujsag.hu) verspályázatot hirdet Csanád Béla pap, költő, a KÉSZ alapítója emlékére születésének 100. és halálának 30. évfordulóján. A pályázat célja, hogy méltó módon őrizze költői örökségét, miközben teret ad a kortárs lírának és új alkotók bemutatkozásának.

Kik pályázhatnak?

A pályázaton bárki részt vehet, aki 14. életévét betöltötte. Kiskorú pályázó részvételéhez törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

Pályázni két kategóriában (korcsoportban) lehet:

•    14−25 éves korosztály
•    25 év felettiek

A korcsoportot a pályázat benyújtásának napján betöltött életkor alapján kell megállapítani.

Milyen verseket várunk?

Szerzőnként legfeljebb három magyar nyelvű vers küldhető be. Tematikus megkötés nincs. Előnyt élveznek azonban azok az alkotások, amelyek a keresztény értékrendet, az emberi méltóságot, a reményt és a transzcendens nyitottságot hiteles művészi formában jelenítik meg. A pályázaton csak olyan versek vehetnek részt, amelyek korábban sem nyomtatott, sem online felületen nem jelentek meg, és más pályázaton díjazásban nem részesültek.

Hogyan lehet beküldeni a verseket?

A verseket a Csanád Béla-verspályázat 2026 c. online regisztrációs űrlapon keresztül kell beküldeni.

Google-űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

Figyelem! A beküldéshez Google-fiók szükséges.

Formai követelmények

•    Csak olyan alkotással lehet pályázni, amely megfelel a vers műfaji követelményének.
•    Beküldhető művek száma: max. 3 vers
•    Beküldés: a verseket kérjük külön fájlokban feltölteni
•    Formátum: .docx vagy .pdf
•    Fájlnév: vers címe vagy kezdő sora
•    A szerző neve sem a fájlban, sem a fájl nevében nem szerepelhet.

Beküldési határidő: 2026. október 10. (éjfél)

Bírálat és elismerések

A pályaműveket a szakmai zsűri anonim módon, a szerző személyének ismerete nélkül értékeli. Mindkét kategóriában az I–III. helyezést elért versek megjelennek a Jelben, valamint elhangozhatnak a Csanád Béla emlékére rendezett konferencián, 2026. november 25-én. Az I–III. helyezést elért versek szerzőivel a KÉSZ felhasználási szerződést köt, amely alapján a versek a Jelben történő közlésének és a szerződésben meghatározott további felhasználásának ellenértékeként az alábbi felhasználási díjat fizeti ki*.

1.    helyezett pályamű felhasználási díja: 50.000 Ft
2.    helyezett pályamű felhasználási díja: 30.000 Ft
3.    helyezett pályamű felhasználási díja: 20.000 Ft

A pályázatra beküldött valamennyi alkotásból további kiválasztott versek is megjelenhetnek a jelujsag.hun, illetve elhangozhatnak a KÉSZ által szervezett, a pályázathoz vagy Csanád Béla emlékének ápolásához kapcsolódó irodalmi rendezvényeken. Az előzetes felhasználási engedély és a külön felhasználási szerződés részletes feltételeit a pályázathoz kapcsolódó Adatkezelési és felhasználási szabályzat tartalmazza.

További információ az iroda[kukac]keesz.hu címen vagy a (061) 328 0164-es és a (0630) 275 2917-es telefonszámon kérhető.

A felhíváshoz kapcsolódó dokumentumok:

Adatkezelési és felhasználási szabályzat 
Törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozata
pályázati felhívás (pdf)
plakát (jpg)
plakát (nyomdai A/4)

A verspályázat megvalósulását a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatja.

* A felhasználási díj bruttó értendő. Felhasználási szerződés kizárólag olyan szerzővel köthető, aki a szerződés megkötéséhez és a jogszerű kifizetéshez szükséges személyes és adózási adatokat rendelkezésre bocsátja. 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Megőrizni a békét a békétlenségben

Nagyné Tóth Mónika volt az ötletgazdája a Balatonszemesi Katolikus Találkozónak, s maradt a „lelke” csaknem három évtizeden át.

Hőség és hűség

Nehéz napokat élünk, mint Jónás, aki napszúrást kapott és ájuldozott a hőségben. Hőségkupola van fölöttünk, forróság köröttünk, , majdnem úgy érezzük magunkat, mint Dániel barátai a tüzes kemencében. Ki ítéletnek, ki figyelmeztetésnek véli ezt a szó szerint meleg helyzetet...

Hogyan szolgál napjaink szelleme?

Az asztalomon két cikkgyűjtemény feküdt. Egy régebbi kiadvány Tőkéczki Lászlótól, a másik napjaink öt kiváló gondolkodójának szerkesztésében 21 elemző tanulmányt tartalmaz. Felváltva olvasom őket, s el-eltűnődöm, honnan hová igyekszünk, s végül hová jutunk?
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!