Díszlésének semmi erő ne árthasson

Országos engesztelő zarándoklatot szervezett a hazáért a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Mária-völgybe október 12-én. A felvidéki magyarsággal közösen ünnepelt szentmise homíliáját Osztie Zoltán, szervezetünk elnöke mondta. A beszédet az alábbiakban adjuk közre.

     Zarándok testvéreim Krisztusban, Felföldről, Fölvidékről, a Reménység újság által szervezett zarándok testvéreim, az anyaországból a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett zarándoktársaim!

     A boldogságos Szűzanyára tekintünk ezen az ősi kegyhelyen, arra a Nagyasszonyra és pártfogónkra, aki szent küldetést kapott a gondviselő Istentől. Olyan küldetést, amely egyrészt az asszonyok sorába, másrészt az asszonyok sorában is kiemelkedő helyre juttatja őt. Ez küldetése és egyben felelőssége: az Isten reá tekintett, és kiválasztotta őt. Hozzá hasonlóan magyar nemzetünk is tudja, hogy önmaga is kiválasztott nép. Isten kiválasztott bennünket, és sajátos küldetést, feladatot rótt ránk.

     Mit is jelent ez a küldetés számunkra önbecsülésünk, feladatunk szempontjából? Nem nagyképűség, nem nacionalizmus ez, hanem felelősségtudat. Küldetés és feladat, amennyiben meg kell őriznünk egy nemzetet – egész Európa javára. A magyar ember, a magyar nemzet olyan sajátos lelki, kulturális, történelmi, erkölcsi értékekkel rendelkezik, amelyekre szüksége van Európának. Nem vagyunk kisebb nemzet bármelyiknél, nem egy nagy erőlködés a magyarság, hanem kiválasztottság, küldetés, feladat. Megőrizni egy nemzetet Európa javára, annak gazdagságáért.

     De mit is jelent ez, hogy ne maradjanak nagy szavak? Jelenti azt, hogy magyarul tanítjuk meg imádkozni gyermekeinket, unokáinkat. Mekkora feladata van a nagyszülők nemzedékének a szülők nemzedéke mellett, amikor megtanítja magyarul imádkozni övéit! Mert imádkozni a lélek kibontakozása, az imádság egyesülés az élő Istennel. Kiváló ember-, lélek- és üdvösségformáló eseménye ez életünknek, s ezt anyanyelven kell tennünk. Vagy amikor ápoljuk a nyelvünket, amikor megpróbálunk szépen beszélni, amikor figyelmeztetjük egymást, hogy a durva, közönséges szó nem méltó nyelvünkhöz, a magyar, sőt a keresztény lélekhez sem. A közönségesség, a durvaság istentelenség. Amikor ápoljuk a nyelvünket, az imádság nyelvét, az anyanyelvünket, akkor a küldetésünket teljesítjük. Amikor ápoljuk magyar nemzeti hagyományainkat. Egyre több olyan ünnepünk van, ahol a nemzet újra fölemeli a fejét, és fölfedezi saját gyökereit, szokásait, hagyományát, és válik lokálpatriótává. Mert egy ember akkor és ott érzi otthon magát a világban, ahol szeretetkapcsolatai vannak, ahova különböző emberi szeretetszálak kötik, ahol mindez kibontakozik hagyományainkban, szokásainkban, családjainkban, egyházközségeinkben, a társadalom életében. Fölfedezzük újra a tiszta gyökereket, a tiszta forrásokat, abból táplálkozunk, és ételt adunk a következő nemzedéknek. Amikor szép, keresztény családi életet élünk, teljesítjük az Isten által ránk rótt küldetést, hogy megőrizzünk egy nemzetet Európa javára. Mert azé lesz Európa, azé lesz a Kárpát-medence, azé lesz a magyar nemzet jövője, aki teleszüli gyermekekkel azt. Az életre mondott igen a magyar küldetés teljesítése.

     Hadd idézzem ezen a ponton Kisfaludy Sándor gyönyörű Nemzeti énekét, mely ezt a magyar felelősség- és küldetéstudatot hordozza, s ha megnézzük énekelt magyar költészetünket, akkor ezek a gondolatok, ez az öntudat, önbecsülés újra és újra átsugárzik e sorokon:

Adja Isten, hogy a Magyart
A fél világ uralja,
S vérrel szerzett szabadsága
Soha kárát ne vallja!
Adja Isten! Alkotmánya
Mindörökké állhasson,
S díszlésének semmi erő,
S idő vész ne árthasson.

     Szabadsága és alkotmánya. Szabadsága, azaz függetlensége minden olyan manipulációtól, amely az Európai Unióban egyre inkább rabszolgaságba süllyeszti az emberek, a családok, a nemzetek életét. Eladósítja, tömeggé, csőcselékké degradálja, fogyasztóvá zülleszti. Európának szüksége van a magyar nemzetre, amely keresztény, s amelyiknek miniszterelnöke ki merte mondani az Európai Parlamentben: „Engedtessék meg, hogy a kereszténység Európában érték maradjon és érték legyen!” Össze kell fognunk a környező népekkel, hogy legyen Európában kereszténység és így legyen jövő! Az alkotmány mindörökké állhasson, melyben végre ott van a magyar himnusz az első sorokban: Áldd meg, Isten, a magyart! Ez az alkotmány, amelynek mindörökké fönn kell állnia, az az alkotmány, amelynek alapjait Szent István királyunk rakta le, s amelynek szegletköve a boldogságos Szűzanyának való országfölajánlás. Ez az az alkotmány, amely az életünk alapköve, alappillére, s amelyre építeni lehet nemzetet és jövőt.

     Kisfaludy Sándor így folytatja könyörgését:

Adja Isten, hogy a Magyar
Hazáját és Nemzetét,
Nyelvét s ősi tulajdonit
Szeresse mint életét!
A Magyar csak addig élhet,
Míg a nyelve és szíve
Magyar marad: Vége neki,
Ha magának nem híve.
Tartsd meg Isten nemzet-testét
Árpád bajnok népének!
Adj nemzeti tökélyeket
Feleszmélő lelkének!
Tartsd meg Isten Wesselényit,
Széchenyit e Hazának!
Kik a magyart kezek által
Visszaadják önmagának.

     Nemzettest. „Tartsd meg Isten nemzet-testét Árpád bajnok népének!” Mert a magyar nemzet egy testet alkot, éljen bárhol a világban, az elcsatolt területeken, az anyaországban vagy a szétszóratásban, egy nemzettestet alkotunk. Mi összetartozunk, magyarok, s nem más népekkel szemben, hanem belső egységben  bontakozik ki a mi egyéni magyar jellemünk, természetünk. Erről az egységről nem mondhatunk le, mert egységben van az erő, az egység garanciája a jövőnek. Nemzettest – megbonthatatlanul. Mindenki, aki megbontja ezt az egységet, gyilkos, nemzetgyilkos. A  gyilkosoknak pedig nincs örökrésze Isten országában. Minden egységre irányuló törekvés Isten, a megváltó Jézus akarata szerint való, s minden, ami egységet meg bontó széthúzás, önzés, öntörvényűség, gőg, istentelenség –mind, mind gyilkosság. Ezt meg kell gondolnunk saját családjainkon belül, meg kell gondolnunk egyházi közösségeink vonatkozásában s az egységes nemzettest horizontjában is.

     Magyarnak magához hűnek kell maradnia. Hűnek kell lenni önmagához, rá kell döbbennie nemzeti tökélyeire, arra, hogy mi mindent tudunk fölmutatni az egész világ javára. Volt Magyarországon, Budapesten egy csodálatos kiállítás, az volt a címe: Álmok álmodói. Ez a kiállítás fölvonultatta azokat a nagy magyarokat, egyházi személyiségeket, kutatókat, művészeket, tudósokat, közéleti szereplőket, sportolókat, akik az egész világon ismertek, mert olyan teljesítményt mutattak föl, ami az egész emberiség javát szolgálja. Egy nap alatt nem lehetett végigjárni a kiállítást! És nem csak a múltba révedezve állapíthatjuk meg nemzeti tökélyeinket, hanem ma is: fiataljaink a diákolimpiákon világszerte nyerik el az első díjakat! Mert a magyar tehetséges, a magyar lelkesedni képes, a magyar tenni akar és munkakedve páratlan, teljesítménye büszkeségre ad okot. Legyünk hűek önmagunkhoz, mert más nemzet nem fog minket fölemelni, ha mi nem emeljük föl a fejünket!

     Kik a magyart kezek által viszszaadják önmagának. Kikéi azok a kezek, melyek visszaadhatják a magyart önmagának? Azt a magyart, amelyik képes kushadni, amelyik képes kisebbrendűségi érzéssel visszavonulni, amelyik meghunyászkodik más nemzetek előtt, s ez gyengesége? Mi vagyunk azok, a mi kezeink, melyeket a mi szívünk, a mi lelkünk, a mi keresztény elkötelezettségünk, nemzeti öntudatunk kormányoz és igazgat. Az Önök keze az, amely által az Isten vissza akarja adni a magyart önmagának, hogy újra azonos legyen önmagával, nem meghasonlott nemzet, ha nem önbecsüléssel a fejét fölemelt nép.

     Segítsen bennünket a boldogságos Szűzanya közbenjárása, anyai palástja, hogy a nemzettest újra egy legyen, hogy fölemeljük a szívünket, a lelkünket és a fejünket, hogy a kezeink által az Isten visszaadjon önmagunknak minket, s a magyar nemzet feladatát betölthesse, mert megőriz egy nemzetet egész Európa javára. Így legyen. Ámen.