A szőlő előtt az útnál
jegenyefa magasodik
mögötte a messzeségből
Isten nyújtja örömét
Angyalai földre szállnak
ragyog velük
az ecsetpázsitos réten
a margitvirág fekete nadálytő
a sudár rozsnok pasztinák
a virágzó sárga nőszirom…
Illatoz a Répce-parti liget
és méhek rajzanak
az aranyló fényben
Az Öreg-hídon át
az Alsóbükre vezető utat
orgonalilára érzékítik lelkemben
a feltámadással
hazataláló őseim

Csendélet

a Nap az érő gyümölcsöktől
sohasem tagadja meg fényét

Isten szeretetétől
szépül ember tenger és föld

akár előttem a bujáki fejkendős
fodros szoknyás lány
a szalmaszál-arany éggel

Eljön majd az a nap

eljön majd az a nap amikor az ember
szívében lelkében keresi az Istent
és nem gondolkodik azon hogy mi fontos
ki áll hozzá közel vagy távol e földön
ki űzte gáncsolta mindent megbocsájt
tudja mozdulata mint az öreg bükkfa ága
már fekete-szürkén leng a világban
csupán a fényt várja – mit sohase látott –
mely mennybe öleli szeretet-hazába