Égi Édesanyánk

Egy alkalommal megkérdezték Karl Rahnertől, mi az oka annak, hogy az elmúlt évtizedekben megfogyatkozott a Mária-tisztelet a katolikusok körében. A nagy német jezsuita teológus így válaszolt: „Azért, mert az emberek csak világnézetet látnak a kereszténységben, egy világnézetnek pedig nincs szüksége édesanyára.” Kifejtette, a kereszténység viszont nem tan, nem ideológia, nem pusztán jól átgondolt erkölcsi rendszer, hanem maga az élő Jézus Krisztus, azaz személyes valóság, akiben Isten megjelent közöttünk.

Az igaz, hogy az Újszövetség nem sokat beszél Máriáról, de épp eleget mond. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha csak azt tudnánk a Bibliából, hogy a Megváltónak, az Isten Fiának van édesanyja, és Máriának hívják, már ez elegendő volna, hogy a Krisztusban hívők közössége szeresse és tisztelje őt.

Sokatmondó, hogy a keresztény művészet, főként a keleti egyház ikonjai általában nem egyedül ábrázolják a Szűzanyát. Szinte mindig úgy jelenik meg, hogy ott van a kezében és ölében a gyermek Jézus. Ez arra emlékeztet, hogy Mária-tiszteletünk első és legfontosabb oka az, hogy Isten akarata szerint Mária lett a Megváltó édesanyja. A neki tulajdonított kiváltságokkal, illetve kegyelmi adományokkal (szeplőtelenül fogantatott, kegyelemmel teljes) azért ajándékozta meg Isten, hogy az egyszülött Fiú életét előkészítse és a világnak adja. Mária életében minden értünk, a mi üdvösségünk érdekében történt. Éppen ezért sohasem önmagában szemléljük őt, hanem Krisztus és az egyház misztériumában.

Mi, katolikusok a Szentírás alapján azt állítjuk, hogy Mária hivatása nem fejeződött be Jézus világrahozatalával és felnevelésével. Jézus anyja később is jelen volt fia életében (gondoljunk a kánai menyegzőre), és ott látjuk a kereszt tövében is, vagyis mindvégig hű maradt Krisztushoz. A katolikus tanítás mindig hangsúlyozta, hogy Máriának a megváltás művében, sőt az egyház életében is van szerepe. Erre utal, hogy jelen volt Jézus tanítványainak a mennybemenetel után magára maradt közösségében, amely állhatatosan kitartott az imádságban, míg aztán pünkösd ünnepén a Szentlélek erővel el nem töltötte őket. És hisszük, hogy Mária nemcsak Jézus anyja, hanem égi édesanyja mindazoknak, akik a hit és a keresztség által Jézushoz kapcsolták életüket. Ő így végrendelkezett a kereszten: „Íme, a te fiad… Íme, a te anyád” (Jn 19,26–27).

Mária mennybevételének dogmájában „jelen van” az összes korábbi Mária-dogma is. Mária életében istenanyasága, az ezzel szoros kapcsolatban álló örök szüzessége és a szeplőtelen fogantatás kiváltsága „Isten különleges kegyelmének jelenlétére enged következtetni, mely földi élete után is megnyilvánul, mégpedig testi-lelki megdicsőülésében”. A Mária mennybevételéről szóló hittétel tehát hitünk húsvéti jellegét emeli ki. „A feltámadás dicsőségébe az Egyház minden tagja meghívást nyert. Az Isten Országába vezető út Krisztus keresztáldozata által kitárult számunkra.” Jóllehet ezen az úton számos kísértés és eltévelyedés veszélye fenyeget bennünket, de reménységünk Krisztusban biztos alapokon áll.

Karl Rahner szavai mélységesen igazak, nekünk Jézus Krisztus miatt van szükségünk édesanyára. Az Istenszülő Szűz Mária elszenderedése és mennybevétele tehát számunkra az igazi boldogság beteljesedését vetíti elő, ezért nevezzük az ünnepet nagyon kifejezően Nagyboldogasszony napjának.

(Kovács Zoltán: Íme, az Úr szolgálóleánya c. könyve alapján)

Makláry Ákos

2022-08-15