JEL újság

Egy kiállítás közösségteremtő ereje

Balázs Zsuzsa2023.09.23

Képei a mindig kereső-kutató művész lenyomatai, olyanok, mintha víztükörre festette volna. Fátyolosan puhák, átlátszóságukban sejtelmesek. Érezzük, hogy mögöttük van valami, ami sokkal több, nagyobb, mint amit látunk. Érzékeny művészlélek, aki nemcsak festőművészként fejezi ki önmagát. Szobrász és formatervező is. Az  Iparművészeti Főiskolán diplomázott. Az elmúlt években sikeres kiállítása voltak a Falakon kívül a váci a Credo Házban vagy a Mystyca a tavalyi Ars Sacra Fesztiválon. Néhány éve Milánóban és Velencében szerepelt festményeivel. Beszélgetőtársam: Szentesi Szigfrid festőművész, művésznevén SiGi.

– A műhelyében beszélgetünk. Min dolgozik most?

– Egy önálló kiállítás anyagán dolgozom, ami folytatása lesz az utóbbi kettőnek. Tematikája hasonló az előző kettőhöz. Megigéz a misztika világa. Ebben gondolkodom. Vegyes technikát alkalmazok. Új képeimen megjelennek egzakt elemek, miniatűr építészeti formák, mindezt egy költői környezetbe ágyazva.

– Mit ért költői környezet alatt?

– A képzőművész gondolkodását, magát a festészetet. Az építészetet meghatározza a statika, az anyaghasználat. A festészet szabad alkotási forma, ahol tulajdonképpen nincsen semmilyen „tét”, csak az alkotás áramlása.

– A kötetlen kísérletezés áll legközelebb a lelkéhez?

– Most igen. Az egyik szakmám szobrász, ráadásul épületszobrász, díszítőszobrász. Nem dolgoztam benne szinte soha, de nagyon szerettem csinálni. Közel harminc évig voltam belsőépítész is. Mindig kerestem azt az utat, mi módon tudom a legjobban kifejezni magam. A festészetben összeértek a szálak. Az új képeimen visszaköszönnek a régi gondolatok, technológiák.

– A festményeit nézve a színvilága leheletfinom.

– Most épp azon gondolkodom, hogy egyáltalán színezzek-e vagy sem?

– Miért kérdés ez?

– Általában a kiállítás helyszínéhez alkalmazkodom. A környezet, a világítás, az árnyék, a beltér miliője erősen tud hatni a képek színeire. De ebben nincs semmi rendkívüli, hisz alkalmazott művészként végeztem az Iparművészeti Főiskolán. Anno a formatervezési diploma sokkal többet takart, mint manapság. Mi még tervezhettünk pl. autót, repülőt, széket is. Kalandozhattunk ide-oda. Ez jól állt az alkatomnak, mert nem szeretem, ha be vagyok szorítva egyfajta stílusba. A festésben megleltem az alkotói szabadságot.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy a képeinek üzenete van.

– Az üzeneteim némák. Képeimnek nincs direkt üzenete, hogy ki, mit lát bele, az a néző dolga. Nagyon erős a belső képi világom. Nehéz visszafogni magamat, hogy rendben tartsam. Ezért sem tudnék egy központi üzenetet mondani, csak azt, hogy minket körülvevő képi világ meghatároz szinte mindent.

– Ha körülnézek a műhelyében, az alkotói világából kibontakozik a szakrális terekhez való vonzódása.

– Engem lenyűgöz a templomépítészet. Legyen szó egy kis kápolnáról vagy egy székesegyházról. Utóbbi képeim zöme a szakrális építészetnek és elemeinek a felhasználásával készül. Bújom a régi könyveket. Beleástam magam a művészettörténet mély rétegeibe, a szakrális geometria elemzéseibe. Csodálom a több száz éves templomokat. Ma már szinte felfoghatatlan, hány emberöltőn keresztül készült. A közösség teremtő ereje építette föl. Senki nem sajátította ki magának, hogy én faragtam ezt a szobrot rá, vagy én csiszoltam azt a követ, hanem csinálta hittel és szorgalommal, és ezáltal egy nagy kompozíciónak a részese lett, munkája beleolvadt a műbe. Én leborulok ezek előtt az alkotások előtt. Ma szerintem nem lehetne ilyet csinálni. Hiába vannak számítógépes tervezői programok, akkor sem, mert másra irányul a közösség teremtő ereje, más fórumokra. De az jó, ha a mai, modern ember nem sajnálja a pénzét arra, hogy megnézze a régmúlt remekműveit. Ha betér pl. egy sváb faluba, azt láthatja, hogy ott építészeti egység van, és ahol egység van, ott rend van. Az építészet és képalkotás célja is ez. Minden képnek van ereje, ami rezgést hoz létre a néző és a művészi alkotás között. Ha mindenképpen üzenetet kell megfogalmaznom, akkor ez az, hogy a kép vagy bármilyen más művészeti alkotás, teremtsen olyan közösséget, amely jó irányba formálja a világot.

– Miközben közösségteremtő szándékkal alkot, mégis a műhelyében egyedül van. Alkotás közben magányosnak érzi magát?

– Nem, a művész egy olyan lény, aki alkotás közben is közösségben van, mert inspirálják a múlt vagy a jelenkor nagy alkotói, gondolkodói. Fizikálisan és térben ugyan nem vagyunk együtt, viszont lelkileg együtt mozgó közösséget alkotunk. Ettől a folytonosságtól nincs egyedül a művész. Sokan úgy gondolják lesajnálóan, hogy szegény művész, egyedül van otthon a rossz köpenyében, egy üveg bor mellett dolgozik, és évtizedek alatt alkotott több száz képet, de jó, ha háromszor jött ki az utcára. Kívülről ez a hihető, de közben a művészlélek nem magányos. Benne van abban a lélekközösségben, amibe beleképzelte magát. Renoirnak élete vége felé a kezébe adták már az ecsetet, és még mindig festett, mert benne volt a flow-ban, benne volt a folyamatban, nem kellett kizökkenni, sőt a környezete is segítette. Segítették az előmenetelét, és ezeknek a dolgoknak ösztönző hatásuk van ma is.

– A 21. századi művész mással is telítődik, pl. elmegy a közértbe vagy autót tankol. Kizökkentik a hétköznapi cselekvések? Hogyan tudja ezt egyensúlyban tartani?

– Nehezen, mert az élet annyi ellentétes dolgot sodor elém is. Érzékeny vagyok. Ez egy alapvető tulajdonságom. Az az ideális helyzet, és megint vissza kell térni a nagyszakállú festőművészhez, aki nem csinált semmit, csak dolgozott a műhelyben. Az egy ideális helyzet. Na most ahhoz, hogy manapság egy ilyen helyzetet teremtsünk, azért sok mindennel kell érte fizetni, lelkileg, anyagilag és időben is. Én most már nem is pénzben számolom az életemet, hanem időben. Az egyik legfontosabb dolog, hogy úgy osszam be az időmet, hogy jusson alkotásra, elvonulásra. Viszont bízom abban, hogy ami kizökkent az alkotásból, az nem véletlen történik, annak is van lelki tartalma. Nem mindig a kreáció építi az embert, hanem az a sok-sok információ, találkozás, amit beenged.

– Gondolom, az is inspiráló, amikor a szeretteivel tölti az időt.

– Én szeretem az embereket. Nagyon sokáig gyermeki szeretettel viszonyultam mindenkihez. Volt nagymamám, nagypapám; nagypapámat nem ismertem, nagymamámat ismertem, nagyon szerettem. A szüleimet, a volt feleségemet, a mostani életem párját, gyermekeimet, a barátaimat, mind szeretem. Ők így együtt képezik az én szeretteimet, és nem választok ki közülük egy valakit, akire azt mondanám ő az, aki motivál. Maga a szeretet mint érzés inspirál. Enélkül nem lehet alkotni, vagy ha igen, akkor másfajta képek születnek. Én nem szeretek küzdeni semmiért, de ez elkerülhetetlen. Úgy szeretem, ahogy szabadon jön az áramlás, korlátozás nélkül. Én ilyen gördülékeny állapotban még egy fantasztikus ebédet is tudok főzni. De ha nekem mindennap azért kellene főzni, hogy együnk, az nem menne. Vagy menne, de az nem az az ebéd lenne, amit én szabadon főzök. Szeretem a barátaimat vendégül látni. Az együttlétek nem a képeknek az inspirációja, hanem a lelkemnek a töltése, karbantartása.

– Mindenféle lelkiállapotban tud alkotni, vagy van olyan állapot, amikor egyáltalán be se lép a műhelyébe.

– Mindig belépek a műhelyembe. A lelkiállapotom nem mindig alkalmas arra, hogy alkossak, ilyenkor nem csinálok semmit. Csak ülök vagy kártyázom vagy olvasok, legtöbbször zenét hallgatok. Hagyom, hogy Mozart vagy Beethoven művei teljesen átjárjanak. Befogadó vagyok. Nekem nagyon fontos, hogy a befogadás ugyanolyan erős legyen, mint amikor alkotok. Ez egy kétirányú út, és minél jobban értem a belvilágot, annál jobban tudom kiadni. Jobban szeretek egyedül zenét hallgatni, mint hangversenyteremben. Ilyenkor elmélyültebben hallgatom a zeneművet, és hallom külön-külön a hangokat. Hány hang volt egy tételben, miért csak négyszer ismételte vagy miért csak hatszor? És miért fejezte be úgy, hogy lefele megy a hang vagy fölfelé? Mikor megértem a zene lényegét és szerkezetét, rájövök, hogy a festményeimben is ugyanez van. Ez visszaigazol. A klasszikus szerkesztés alapján van felépítve. Van kezdete és befejezése. Egysége.

– Hol láthatjuk a kiállítását?

– A kiállítás megnyitója október 6-án, 18 órakor lesz Budapesten a D18 kávézó és könyvesboltban (Dessewffy utca 18.). Szeretettel várom a Jel olvasóit!

 

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Háború és béke Keleten

Innen, a Fülöp-szigetekről az orosz–ukrán háború távoli konfliktusnak tűnik, ám közvetlen szomszédunk a fenyegetett Tajvan. A Dél-kínai-tengeren a mi országunkhoz tartozó zátonyokat foglalnak el kínai hajók, és lehalásszák az ottani vizeket. Kell-e ezt tűrni? Nem csorbul-e az igazság, nem az agresszort támogatjuk-e a békével?

Pepe és a király

Pepe nem hibátlan valaki. Nekem ő az igazi király. Mint minden ember, aki elkötelezetten és lelkiismeretesen végzi munkáját, uralva szakterületét.

Tájékozódni a világban

Hogyan lesz valaki az egyházatyák korának, illetve az egyház szociális tanításának, a XX. századi keresztény szociális mozgalmaknak egyaránt termékeny kutatója?
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!