Egyházi ünnepek a képzőművészetben

,,A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: »Láttuk az Urat!« De kételkedett: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.« Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: »Békesség nektek!« Aztán Tamáshoz fordult: »Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!« Tamás fölkiáltott: »Én Uram és Istenem!« Jézus csak ennyit mondott: »Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.«”(Jn 20, 24–29)

Az egyház egészen 1969-ig a téli napfordulóján, december 21-én ülte Szent Tamás apostol ünnepét, akiről először bizonnyal mindenkinek a ,,hitetlen” jelző jut eszébe. Tamás személyesen ismerte Jézust, igen közel is állt hozzá, hisz az apostolok közé választotta őt, mégis kétség merült fel benne a feltámadással kapcsolatban. Ám amikor személyesen megtapasztalhatta ezt Jézus oldalsebét érintve, elszállt minden kétsége. Sok esetben mi is hasonlóan viselkedünk, ,,tamáskodunk”, nem merjük elhinni a magától értetődőt, szükségünk van a teljes bizonyosságra, ahelyett, hogy rá mernénk hagyatkozni az Úr szeretetére és gondoskodására. Mindeközben a töprengés, kételkedés dolgozik bennünk, ami szépen fokozatosan elvezethet az egyébként is bizonyoshoz.

Szent Tamás életét és tanúságtételét megismerve láthatjuk, hogy ő a töprengés, kételkedés útját járva vált az Úr egyik legnagyobb tanúságtevőjévé. Neki köszönhetjük Krisztus ezen mondatát: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet!" (Jn 14,6)

Jacobus de Voragine így ír róla a Legenda Aureában: ,,Tamás (Thomas)’mélységet’ vagy ’kettőst’ jelent, amit görögül Didimusnak mondanak; vagy Tamás a tomosból ered, ami annyi, mint ’elválasztás’ vagy ’vágás’. Mélységet azért jelenthet, mivel kiérdemelte, hogy az istenség mélységébe hatoljon, mikor kérdésére Krisztus így válaszolt: »Én vagyok az út és az igazság és az élet« (Jn 14,6.). Kettősnek azért nevezhető, mert Krisztus feltámadásáról kétszeresen is megbizonyosodott, kétannyiszor, mint a többiek. Azok csak látással, ő azonban látással és tapintással tapasztalta meg. Elválasztásnak vagy vágásnak azért nevezik, mert értelmét a világ szeretetétől elválasztotta, vagy mert a feltámadás hitében elvált a többiektől. Avagy Tamás annyi, mint ’teljesen mozgó’(totus means), tudniillik, aki teljes egészében Isten szeretetében és szemlélésében mozog. Három dolog volt, ami megmutatta benne az Isten szeretetét. Erről Prosper a Szemlélődő élet című könyvében így ír: »Mi is az istenszeretet, ha nem az, hogy lelkünkben megfoganjon Isten látásának izzó vágya, a bűn gyűlölete, a világ megvetése.« Avagy Tamás a theos, azaz ’Isten’ és az ’enyém’ (meus) szavakból származik, ami tehát annyi, mint ’én Istenem’, azért, mert így szólt, miután megbizonyosodva hitt: »Én Uram és én Istenem.« (Jn 20, 28).”

Az újszövetségi könyvek név szerint említik Szent Tamást Jézus mellett az apostolok kiválasztásakor (Mt 10,3; Lk 6,15), Krisztus mennybemenetelekor (ApCsel 1,13), Lázár halálakor (Jn 11,16), Jézusnak a tanítványokhoz intézett búcsúbeszédekor (Jn 14,5), a fent említettekkor, illetve amikor Jézus megjelenik Tibériás tavánál az apostoloknak (Jn 21, 2). Az ókeresztény források alapján a Didymus, vagyis Iker melléknevet azért kapta, mert nagyon hasonlított Jézushoz. Galileában született, misszionáriusként járt Perzsiában, a párthusoknál, Indiában, 72-ben halt meg ott, sírja Mailapur-Madrasban található.

A város közelében lévő magas hegyet az apostolról nevezték el, 1547-ben templomot építettek a tiszteletére, s a sírja az első, a Vatikán által elismert indiai zarándokhellyé vált (2004). Urbino, Párma, Riga, Kelet-India, Gao patrónusa. Az építészek, építőmunkások, földmérők, kőművesek, kőbányászok, ácsok, teológusok védőszentje. Nevéhez több apokrif irat is kapcsolható: Tamás apostol cselekedetei, Tamás apokalipszise, egy gyermekségtörténet és Tamás apostol evangéliuma. Érdekes adat, hogy Laskai Osvát, obszerváns ferences rendi szerzetes, a latin prédikáció-irodalom legjelentősebb képviselőjének följegyzése szerint a fehérvári bazilika ereklyéi között őrizték Tamás ujját is. Egy másik fontos, immár magyar nyelvű forrásban, az Karthauzi Névtelen által írt Érdy-kódexben találkozhatunk legendás élettörténetével, mely a Legenda Aurea alapján született, annak pedig az apokrif történetek szolgáltak alapjául.

Ezek közül a 2. századi apokrif Tamás-akták részletezik térítő útjait, melyek során eljutott Gundapharhoz, az indiai királyhoz, akinek követe a világ legjobb építészét keresve akadt Tamásra. Arra kérte, hogy építsen neki egy csodálatos palotát. Tamás megtervezte, a király pedig temérdek pénzt rábízva messzire utazott. Tamás a pénzt szétosztotta szegények között, és Krisztus hitére vezetett jó néhányat közülük. Húsz év múlva tért haza az uralkodó, s mivel nem találta sem a palotát, sem a pénzt, Tamást börtönbe záratta. Meghalt azonban a király testvére, ám csodás módon élve az uralkodó elé járult, és ezt mondta neki: ,,Tudd meg, hogy az az ember, akit te meg akarsz kínozni és el akarsz égetni, Isten barátja. Az angyalok elvezettek a Paradicsomba, és ott mutattak nekem egy pompás palotát. »Ezt a palotát építette Tamás a testvérednek – mondták –, de méltatlanná vált rá, hogy benne lakjon!«” Ezek után Gundaphar szaladt, hogy Tamást kiszabadítsa, és bocsánatát kérje. Tamás ezt felelte kérdésére, hogy hogyan lehetne övé az égi palota: ,,Nagyon sok palota áll az égben készen, hittel és alamizsnával lehet őket megszerezni. Hagyd hát, hogy megkereszteljelek, a kincseid pedig használd fel helyesen. Engedd, hogy előtted menjenek mennyei otthonodba.”

Később India északi részén hirdette az evangéliumot, ahol az asszonyok szívesen hallgattak szívára, ám a férfiak a király elé citálták, és megkínoztatták, azonban a kínzások elől csodás módon megmenekült. Utolsó feladatként egy ércbálvány előtt kellett volna áldozatot bemutatnia, ám Krisztus előtt hitet téve a bálvány elolvadt. A szentély papja istene nevében bosszút állt Tamáson, és belédöfte kardját. Ezeket a jeleneteket mutatja Luca di Tommé táblaképsorozata. (1–4.kép) Holttestét Indiában temették el, később a szír keresztények kérték, hogy Edesszába vigyék, arra hivatkozva, hogy Krisztustól kaptak egy levelet, melyben Szent Tamás különös oltalmába ajánlja őket. Valahányszor ellenség támadt a városra, egy gyermekkel felolvastatták a levelet, s az ellenség minden alkalommal elvonult.

Más történetek szerint Abgár király, Edessza ura levelezett Krisztussal, megismerve csodás gyógyításait, mivel gyógyíthatatlan betegség kínozta. A legenda egyik változata szerint Krisztus Tamáshoz irányította, ő pedig elküldte hozzá Júdás Tádét, hogy megkeresztelje. A másik változatban Krisztus egy festett arcképét küldte el a királynak, mely első ábrázolásaként is ismert, ez az ún. Abgar-portré vagy mandylion. A történetet Caesareai Euszebiosz püspök írta meg 325 körül a Historica Ecclesiastica című könyvében, de a legenda többféle változatban is fennmaradt. Az Abgar-legenda szerint Krisztus Tamással szervezte meg az evangélium hirdetését, éppen ezért Szíria északi területein a kereszténység megalapítójaként tartják számon.

Képzőművészeti ábrázolásai nagy részének a János evangéliumában szereplő oldalsebérintés volt ihletője. Ezek 530–550 körültől jelennek meg, melyeken Tamást többnyire sima arcú fiatalemberként láthatjuk viszont. Így láthatjuk például Andrea del Verrocchio firenzei szobrán (5. kép). A 13. századtól kezdve már szakállt visel, ezt ábrázolja például Caravaggio és Cima da Conegliano festménye is (6–7.kép). A 15. századtól kezdve tartja kezében a derékszögellőt, az építészek mérőeszközét. A későbbiekben attribútuma lesz a könyv vagy irattekercs, a halálát jelző lándzsa, kard, illetve a kehely, kőkocka vagy szív.

Különleges ikonográfiai típusa, melyben ismét a hitetlen jelzőjét erősítette meg, egy másik történet, ebben Szűz Mária mennybevételével kapcsolatban kételkedett, mire a Szűzanya bizonyságul ledobta Tamásnak ruhája övét, melyet a prátói dómban őriznek ereklyeként. A történet eredménye egy főleg Közép-Itáliában elterjedt ikonográfiai típus, a Madonna della Cintola. (8–14.kép) A típus sajátossága, hogy a műalkotások alsó részén Mária virágokkal borított szarkofágja helyezkedik el, ezt körbeveszik az apostolok (Bartolomeo della Gatta festménye) vagy néhány kiemelt szent (Filippo Lippi festménye), esetleg az angyali kar (Benozzo Gozzoli műve). Az előtérben Tamás alakja látható, aki Mária felé fordulva éppen átveszi a felé nyújtott övet.

Tamás gyakran szerepel együtt Becket és Aquinói Szent Tamással, a tizenkét apostol vagy más szentek társaságában is láthatjuk (15–18.kép), Krisztus kínszenvedésének vagy feltámadásának eseményei között (Muzsna, szárnyasoltár, 1521), saját oltárt szenteltek neki Körmöcbányán (1431), Gyulafehérvárott (1446) és Győrben (1520) is.
Rómában a 9. század óta december 21-én ünnepelték Szent Tamás ünnepét, ám mivel az ádvent utolsó hetét megtöri ünnepe, ezért 1969-ben áthelyezték július 3-ra, ugyanis a Szent Jeromos-féle martirológium számol be arról, hogy holttestét ezen a napon szállították át Edesszába. December 21-e a téli napforduló ideje, vagyis az év legrövidebb napja. Számos Luca-napi szokás kapcsolódott össze így Tamás napjával. A Nyugat-Dunántúlon (például Körmenden), osztrák hatásra ekkor volt a szerelmi varázslás ideje. Aki Göcsejben ezen a napon állatot vágott, annak minden esztendőben meg kellett ezt tennie, különben ,,Tamás ölt”, vagyis elpusztult a háziállatok egyike. A tamásnapi disznóhájat betegségekhez használták más növényekkel keverve. Sajátos alföldi szokás, hogy a hajadon leányok vállukkal rázzák ezen a napon a kerítést, mindeközben Szent Tamást szólítva tudakolják, honnan érkezik majd a kérőjük, s ahonnan kutyaugatást hallanak, onnan számítanak rá.