JEL újság

Egyházi ünnepek a képzőművészetben - Szent György

Lovas Orsolya2015.04.24.

Szent György ókeresztény vértanú a tizennégy segítő szent egyikeként mind a nyugati, mind a keleti egyház kedvelt alakja, s bár 1969 óta már végleg nem szerepel a szentek jegyzékében, mivel az egyház álláspontja szerint az újabb kutatás alakjának történeti hitelességét nem tudta igazolni, a mai napig igen népszerű.

 

     Alakja a hit diadalmas hőseként, emberi példaként a férfias helytállás, az önfeláldozó ember megtestesítője, magyar népmesekincsünk is számos elemében őrzi a szent lovag tetteit. Ünnepe a világegyházban az archaikus római pásztorünnep, a Palilia (Pales pásztoristen nevéből) ellensúlyozása miatt 683 óta április 24., mely az állatok első kihajtásának napja volt. Az aznapi szokások nagyon hasonlatosak a Magyarországon is alkalmazott, ám április 23-án tartott Szent György-napi tevékenységekhez, mint például az állatok zöld ággal való kihajtása, mely a termékenységet erősítette, illetve rontáselhárító is volt, hasonlóan a tűzön vagy füstön való áthajtáshoz. György emléknapja hazánkban a 18-19. századig országszerte a közigazgatási év kezdetének számított, s a Kárpát-medence szőlőtermő vidékein a hegyközségek is ezen a napon tartották a második törvénynapjukat.

     A 12. századtól kezdve lett közismert kanonizált legendája a végleges formájában, melyet először az 1260–67 között Jacobus de Voragine által írt Legenda aurea közölt, magyar forrásként pedig az Érdy-kódexet említhetjük meg, mely 1524–27 közt keletkezett, s a Karthauzi Névtelen tollát dicséri.

     Korábbi legendaváltozatait is figyelembe véve elmondható, hogy 296-ban Kappadókiában születhetett Georgios néven, neve görög eredetű és földművelőt jelent, édesapja perzsa, édesanyja kappadókiai keresztény volt. Keresztény nevelést kapott, felnőve Diocletianus katonája lett, majd a keresztényüldözés idején már magas rangú tisztként megvallotta hitét az udvar előtt is, és szétosztotta vagyonát a szegények közt. Mivel megtagadta az áldozatbemutatást az isteneknek, halálra ítélték, megkínozták. A börtönbe kerülése után Krisztus megjelent neki, s hírül adta, hogy hét évig kell szenvednie, miközben háromszor kel majd újra életre.

     Kegyetlen kínzásokat örökít meg a legenda, melyek nem tudták őt hitétől eltéríteni, ilyen például, hogy egyszerre hatvan szöget vertek a fejébe, az említett három ,,feléledésének” egyike pedig azután történt, hogy késes kerékkel kettévágták. Rengeteg csodáról is olvashatunk vele kapcsolatban, például Tranquillinus király kérésére feltámasztott tizenhét embert, akik 460 évvel korábban hunytak el, majd miután megkeresztelkedtek, eltűntek a jelenlévők szeme elől. Állhatatossága annak is bizonysága, hogy az Isten által óvottakban nem lehet kárt tenni. Végül 303-ban lefejezéssel vetettek véget földi életének.

     A 10. századtól kezdve kapcsolódott történetéhez a sárkányölés motívuma, illeszkedve abba a világ minden területén megjelenő ábrázolástípusba, mely a démonok, a gonosz felett aratott győzelem jelképeként mutat be számos hősi alakot. György alakjában valószínűleg római és egyiptomi hagyományok ötvöződnek, ahogyan több mítoszt is beépíthettek legendájának elemi közé. Így például Sabaziosnak, a frígek és trákok égi lovas atyjának történetét, Perszeusz Medusa-küzdelmét és Bellerophon lovas hős harcát a kimérával. Érdekesség Szt. Györgynek Antióchiai Szent Margittal való összekapcsolódása, aki a tizennégy segítő szent közt is társa. Ő is 303-ban halt vértanúhalált Diocletianus keresztényüldözése során, s szorosan kapcsolódik hozzá a sárkány motívuma, nála kifejezetten a sátán megjelenésével azonosítva. Előfordul, hogy a két szentet együtt ábrázolják, ahogyan Raffaello képén is látható, ezekben az esetekben ő az a királylány, akit György megszabadít a sárkánytól. Ezt láthatjuk a soproni Szent György-templom homlokzatának 15. századi faragványán is. Érdekesség, hogy a templom elődjét eredetileg a két szent titulusára szentelték.

     A 18. század első felében a Dionüszosz görög szerzetes által írt Athosz-hegyi festőkönyv szerint, mely a bizánci festészet és ikonográfia szigorú szabályait tartalmazza, Szent György képének minden templomban szerepelnie kell. A cári birodalom, mely Bizánc szellemi örökösének tekinthető, címerében jelenítette meg Györgyöt, s később a legmagasabb katonai rendjelet is róla nevezték el (györgykereszt). A frank Meroving királyok (448?–751) ősatyjuknak vallották, Oroszlánszívű Richárd saját védőszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusának kiáltották ki. Jelvényét, a fehér, illetve ezüst alapon vörös keresztet a legelőkelőbb angol rend, a térdszalagrend viseli (1345), s a brit lobogó is a skót andrás- és az angol györgykereszt kombinációja. A lovagkorban igen népszerű szent volt, tisztelete általánossá vált. Népszerűségét mutatja, hogy számos ország (pl. Anglia, Portugália, Litvánia, Szerbia, Grúzia, Görögország) és város (pl. Barcelona, Moszkva, London, Genova) védőszentje, Magyarországon is rengeteg település viseli nevét (pl. Szentgyörgyvölgy, Borsodszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Iszkaszentgyörgy).

     Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, huszárok, fegyverkovácsok, lovas katonák és a vándorlegények patrónusa volt, a jelenben a cserkészeké és a rendőröké. Több lovagrendnek pártfogója, így az első nem egyházi alapítású, Károly Róbert által 1326-ban létrehozott Szent György Lovagrendé is. Szívesen tekintenek rá mint Szent Mihálynak, az égi seregek vezetőjének földi megtestesítőjére.

       A György-tisztelet kimutathatóan vértanúságának helyszínéről, Lydda-Dioszpoliszból ered, sok ókori zarándok tudósít sírja helyéről. Később Lydda nevét Georgiopoliszra változtatták, s épült egy Györgynek szentelt bazilika is. Szíriában a 4. századtól találni a titulusára szentelt templomokat, Egyiptomban mintegy negyven templom és kolostor, Ciprus szigetén pedig még hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga Nagy Konstantin építtetett templomot a szentnek. Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részében körülbelül egy évszázaddal később vált népszerűvé.

   A képzőművészetben kultusza a középkor idején virágzott igazán, a barokktól kezdve azonban csökkent népszerűsége, ebben az is közrejátszhatott, hogy az egyébként igen népszerű olvasmányként szolgáló Legenda aurea olvasottsága és ismertsége abban az időben szinte teljesen megszűnt.

     A görög egyházban a ,,nagy vértanúk' néven ismert Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy katonaszentek között tartják számon, s többnyire teljes katonai díszben ábrázolják őket, a 9. századtól udvari viseletben, vörös köpennyel, illetve mártírként is megjelenik, a 12-13. századtól korabeli páncélzatban, pajzzsal, zászlóval, karddal, lándzsával, pajzsa megjelölve a kereszttel, zászlóval. A pálmaág mint a vértanúk attribútuma ábrázolásain a 13-14. század óta lelhető fel a sárkánnyal együtt. A 12. századtól kedvelt téma volt lovas katonaként megjeleníteni, ekkor már a sárkánnyal harcolva. A sárkány kígyószerű, illetve krokodilra is emlékeztet, a ló lábai alatt tekereg, a szent pedig dárdájával a torkát szúrja át. Ezt a típust az ikonok készítői is igen szívesen ábrázolták. A középkori nyugati művészetben inkább már páncélzatban jelenik meg. Megjelenítése általában hasonló: szembenézetben balról jobbra haladva láthatjuk egy fehér paripa hátán, mellyel a sárkány fölé ugratva ledöfi azt.

     Magyarországon valószínűleg a veszprémi Szent György-kápolna a legősibb neki szentelt épület a 9. századból, ahol fejereklyéjét is őrizték, s tudunk Szent István által a bolgár hadjáratából hozott ereklyékről is. Rekeszzománc mellképe Szent Demeterével együtt szerepel a Szent Korona abroncsán is.

     Első monumentális szobrászati megjelenítése a magyar Kolozsvári-fivérek, Márton és György által készített lovas szobor volt 1373-ból, melynek eredetije a prágai vár udvarán áll. Különlegesség, hogy a lovas szobor típusának újfajta megfogalmazása a mű, mely az antikvitásban készült Marcus Aurelius lovas szobra óta (180 k.) először foglalkozik a témával a reneszánsz újbóli érdeklődéséig, s megelőzi a Padovában látható Gattamelátát Donatellótól (1453), illetve a Velencében lévő Colleonit Verrocchiótól (1496). A Kolozsvári-fivérek munkája eredetileg kút- vagy oltárszobor lehetett. A szobrászok Szent György pajzsán szignálták művüket, a szobornak ez a része azonban elveszett. Másolataival találkozhatunk Kolozsvárott, Budapesten és Szegeden.

     A középkori Magyarország területéről rengeteg freskó született Szent György ábrázolásával, ezeken többnyire a sárkány legyőzése jelenet látható. Ilyet láthatunk pl. Jákon, Almakeréken, Vizsolyban, Veleméren. Szepesszombatban (1516) a templom gótikus szárnyasoltárán életének több jelenete helyet kapott: 1. Krisztus megjelenik György előtt, 2. lóval hurcolják, 3. kiüríti a méregpoharat, 4. lefejezése, 5. kínzása, 6. ólommal telt üstben, 7. a kerekek, melyekkel kínozni akarják, eltörnek, 8. a bálvány a szent imádságára leomlik.

     A középkorban oly kedvelt tizennégy segítőszent közé tartozván eleve is nagy népszerűsége csak fokozódott. A sárkány legyőzésének motívuma miatt szívesen fohászkodtak hozzá a betegek, leginkább leprások és pestisesek, s mindezek miatt az ispotályok és kápolnáik védőszentjévé is vált (pl. Lőcse), a német leprakórházak elnevezése is hozzá kapcsolódik (Jörgenshospital). A kortárs művészet is szívesen jeleníti meg, ábrázolásának ikonográfiája azonban változatlan maradt, a középkorban népszerű típusok élnek tovább.

Lovas Orsolya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Huszonnégy láb

Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket

Különös halászat

A víz úgy ringatta őket, mint anya az álmos gyermekét. Az ég lámpásai hunyorgó fényükkel beragyogták a csöndesen szundikáló, tükörsima tavat, amit ők csak Nagy Víznek neveztek maguk között. Ha lemegy a nap, kimegyünk a Nagy Vízre, szokták mondani egymásnak.

Legendák nyomában

Országjárásunkat most az Aranyosszék két patinás településén tett múltidéző és jövőt remélő vizitációval folytatjuk. Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!