JEL újság

Egyszülős családok

Szerdahelyi Csongor2025.09.15

Ma Magyarországon háromszáznegyvenezer az egyszülős családok száma, melyekben nem kevesebb, mint félmillió gyermek nevelkedik. Minden tizedik kisbaba úgy lát napvilágot, hogy nincs mellette édesapa. Ez azt jelenti, hogy az ország teljes népességének közel tíz százaléka nem élvezheti azt a biztonságot, amit a teljes család tud nyújtani. A probléma óriási, de a társadalom valahogy minderről nem igazán vesz tudomást.

E nehéz helyzettel jó két évtizede saját életében szembesült Nagy Anna újságíró, akiben megszületett az elhatározás, hogy közösségbe szervezi sorstársait, ostromolni kezdi a döntéshozókat, intézményeket és vállalkozásokat, hogy segítsék e nehéz helyzetbe került társadalmi réteget.

Az Egyszülős Központ vezetőjével beszélgettünk.

A Jelen Idő podcast további beszélgetései itt érhetők el.

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Kászonaltíz templomában és temetőjében

Nem akartuk mi megnézni a kászonaltízi templomot, csak aztán megállított bennünket szépsége, amikor az utolsó székely betyár emlékkeresztjét kerestük a fehérre meszelt, fallal kerített templom alatti temetőben.

Húsvét után

Az eirénopoioi békességcsinálókat, az aser pedig arámiul áldottakat jelent. Áldottak, akik képesek Isten erejével békét teremteni ott, ahol háborúság van. Az áldások áldása maga a béke, az élet tisztelete.

engedd

engedd uram földi utadat járni
ne a birodalmakét az üldözőkét
vezess a damaszkuszi útra
add vissza gyermeki látásomat
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!