JEL újság

Életkezdet

Zentai László2024.09.19

Hónapokon keresztül vergődött Zajáczi Jánosban a gondolat, hogy folyton magára maradt minden beszélgetésben. Ilyenkor iszonyúan megfájdult a feje. Ezt az állapotot sűrű, egyenletesen mély lélegzetvétellel sem tudta feloldani. Hiába igyekezett, a feszültség csak nőtt, egyre terebélyesedett benne, és persze körülötte. Nyugtatni próbálta magát, hogy csak kisebbségi komplexus gyötri. A valóságban, a szó fizikai értelmében beképzelte az egészet. Meggyőződéses képzelgő, betegesen gyanakvó emberke lett. Különösen amióta az unokanővérétől megtudta: az apja kétségbe vonta, hogy ifjú Zajáczi Jánost magát, a Zajáczi féle prototípust, ő nemzette-e. Annyira bántotta a dolog, hogy negyedszázaddal később az egyik Budapesten élő nagybátyjától újra megkérdezte:

– Győző bátyám! Tényleg igaz, hogy apám kétségbe vonta és nem hitte el, hogy ő az apám? 

– Tudod, Janika, a helyzet nem ennyire egyszerű. Apád megjött a hadifogságból, majdnem két évig nálam lakott. Legény voltam magam is, de az akkor alakult biztosító társaság Pest vármegyei igazgatóságának vezetőjeként kétszobás lakást kaptam a Rózsadomb aljában. Apád nagyon haza akart menni Rahóra, a ruszkik azonban senkit sem engedtek Kárpátaljára. Néha napokra eltűnt. Sohasem mondta, hogy hova megy. Annyit tudtam, mert mesélt róla, hogy Sopronban van egy gyönyörű lány, akit még a háború előtti, kezdő főiskolás éveiben ismert meg, de nem említette, hogy újra összemelegedtek. 

– Ezt, hogy tetszik érteni? – vágott közbe indulatosan Janika. Rémülten, de tanácstalanul, gyermeki naivitással bambult a nagybátyjára.

– Hát hogyan? Hát hogyan? Azzal a kétkedéssel, hogy az apád azt gondolta, hogy nem tőle esett teherbe az édesanyád – magyarázta. – Tőlem kért tanácsot, hogy mitévő legyen. 

– Mit tanácsoltál neki? 

– Meg is lepődtem, meg nem is. Apád igen jóképű ember volt, futottak utána a lányok. Özvegyasszonyok is ólálkodtak körülötte. Tudod, kisfiam, akkoriban nagyon kevés férfi élt hazánkban, mert többségüket elemésztette a háború – mondta. 

Igazából nem akart válaszolni az unokaöccsének, de Janika sokkal keményebb, egyre erélyesebb hangon megismételte a kérdést:

– Szóval, mit tanácsoltál?

– Hát azt, amit ilyenkor az egyik úriember szokott mondani a másik úriembernek. Azt mondtam apádnak, hogy vedd el azt a lányt feleségül, ha már megcsináltad a bajt! – mondta, majd halvány, huncutkodó mosoly kíséretében hozzátette: – Azt is mondtam neki, hogy ez a kötelessége, mert nem lehet azt a lányt, az édesanyádat szégyenben hagyni! 

Zajáczi János évekkel később is emlékezett ezekre a mondatokra. A legidősebb fiú volt a családban. Négy öccse követte a sorban. Orgonasípokra hasonlító formájú, kócos kölkök voltak. Érződött, hogy a papája bármennyire igyekezett, valahogy nem sikerült a feleségének leánygyermeket nemzenie. Sokszor dünnyögte maga elé: 

– Én csak álmodozni tudok a copfos lánykákról, de azok nekem nem sikerülnek.

Nagyon akarhatta, de nem jött össze. Hiába rugaszkodott annyiszor neki, csak azok a kócos orgonasípok lettek belőle. Zajáczi apja – az öccsétől kapott tanácsok ellenére – óvatos maradt, mert erősen megkérdőjelezett mindent, ami az üggyel kapcsolatba hozható lett volna. Janika a XX. évszázad felének szeptemberében látta meg a napvilágot, de az ő megkérdőjelezhetetlen édes anyukáját csak decemberben vezette oltár elé az apja, akit akkor is titokban vett nőül, mert Rákosiék nem vették jó néven, ha valaki az egyház előtt is hűséget fogadott a párjának. A modern kivitelű, 1930-ban épített soproni Szent István-templom sekrestyéjében adta őket össze a város plébánosa. Janika buksiját is ekkor keresztelte meg szentelt vízzel a szent életű ember. 

A mohó étvágyú, 160 dekagrammal világra jött koraszülött kevés anyatejet kaphatott volna az édesanyjától, mert a hetedik hónapban még kevés volt szegénynek. A szemközti ház poncichter asszonykája ugyanaznap reggel szülte meg a kilencedik hónapban Knábel Lujzit. A teltkarcsú, feszes mellű sváb teremtésnek megadta a Jóisten, hogy mások gyermekét is táplálhassa bőséges és illatos anyatejével. Jutott tehát a Zajáczi gyereknek is. Az asszonyság cumisüvegbe tette a tejecske felét, olykor-olykor a harmadát, s az ura mindennap délután pontban négy órakor átvitte Janikának a fridzsiderben lehűtött „életerőt”. Azért ennyire pontosan kiszámítható időpontban, mert akkor ért haza a munkájából. Kommunizmus ide, kommunizmus oda, az édesanyák nem a nemzetiségüknek vagy a hétköznapi politikai gondolkodásuknak megfelelően segítettek egymásnak. Knábel Lujzika apukája meg egyszerűen azt tette, amit a felesége mondott neki. Vitte a sterilen tartott tejet Janikának, aki ettől ugyanolyan gyorsan gyarapodott, ahogyan Lujzi, sőt néhány hónap múlva utol is érte. Ledolgozta azt a két hónapot, amit neki még a kellemes és kényelmes magzatvízben kellett volna végiglubickolnia. Burokvédelem helyett a Jungfrau teje védte meg az immunrendszerét.

Janika vér szerinti apaságát rendíthetetlenül megkérdőjelező apukája semmit sem tudott az egészről, hiszen amikor elment a határt őrizni, akkor még minden szereplő aludt, s amikor hazaért, akkor már újra aludtak. Ilyen volt akkortájt a magyar világ! Benne ezekkel az egyszerű, s mégis olyan nagyszerű emberekkel, akik nem hallottak a Budapest, Andrássy út 60. szám alatti kínzásokról, meg a körömlehúzó pribékekről, meg az MDP Duna-parti székházának alagsorában működő, állítólagosan emberhúst daráló gépezetekről.

Ezek a végső megoldások semmiben sem különböztek a náci haláltáborok „Endlösung” gyakorlatától, csak a politikai színezetük tért el… Az éberségük egyforma volt, függetlenül attól, hogy kiszolgálóik tudtak vagy nem tudtak róla. 

Zajáczi Janika elkezdhette földi gyarapodását, bár ő maga csak érezhette a sváb asszony finom anyatejének áldásos hatását. Élvezte onkel Grázli hátsó kertjében a következő év tavaszi virágainak illatát, sőt apró kezecskéjével meg is érinthette azokat. Édesanyja karján gondtalan volt az élet. Apja végre, vizsgálatok nélkül is elfogadta, hogy ő Janika vérszerinti apukája. Persze akkor még senki sem sejtette, hogy az első Zajáczi pulya mégiscsak más lesz. Gyorsabban alkalmazkodik az e világi lét minden rezdüléséhez, mert hamar meg akarja érteni. Ötesztendős korában már folyékonyan elolvasta az Egri csillagokat. Ugyan még nem mindent értett az első maradandó olvasmányélményéből. Noha a regény cselekménye az ország déli vidékén kezdődik, képzeletében Gergő és Vicuska mégis az Ikva-patak partján játszott, ám vonzódásuk minden pillanatát még nem foghatta fel. Viszont azt első olvasás után megértette, hogy Hegedűs hadnagy elárulta a várvédőket és gond nélkül be akarta engedni a turbános janicsárokat. Tehát, halnia kellett, s a halála megerősítette Eger vár népének hősiességét a török túlerő legyőzéséhez. 

Mindezt megbeszélte az anyukájával. Tudni akarta, hogyan halt meg Hegedűs, mit jelentett a hurok a nyakán, ki a hóhér, aki kirúgta lába alól a bakot, mi a bitó, amelyen lógó kötél által megfulladt az áruló Hegedűs hadnagy, és Dobó várkapitány miért törte ketté a pálcát. Anyja odaült melléje az asztalos nagybácsi által készített gyermekpadba. Alig bírt beülni a padba, mert már a harmadik testvérkéje gömbölyödött a hasában. Elárulta Janikának a titkot:

– Én kicsi fiam, nézzed csak! Itt van bennem a harmadik testvérkéd. Nem tudjuk még, hogy fiút vagy leányt hoz majd a gólya, de hamarosan meghozza, a jövő hónap közepén.

– Ha a gólya hozza, édesanyám, akkor miért lakik most a te hasikódban? – kérdezte csillogó szemekkel az első gyermeke, aki azt is pontosan tudni akarta, hogy a gólya azzal a hatalmas csőrével fogja-e kiemelni onnan a testvérkéjét. 

Édesanyja megsimogatta a fejét és közben nevetve mondta:

– Annak is eljön az ideje. Te csak annyit fogsz látni, hogy pólyában érkezik hozzánk a kistestvéred.

A Zajáczi gyerek arra már emlékezett, mert 1956 novemberében ő vitte le a meleg, fűrészporos pincébe Aladárt, akit egyszerűen Ali babának hívott. A tankok lánckerekei, ahogy elhaladtak a pince lejárata melletti járdaszélen, mindent meg- és szétremegtettek. Ali baba pólyájára nyomás nehezedett, Janika erősen szorongatta öccsét a hófehér babakelengyében. 

Évekkel később említette is az édesanyja: 

– Fiam! Olyan ragaszkodó szeretettel vigyáztál az öcsédre, hogy majdnem megrepedt a szívem a boldogságtól.

Zajáczi Ödön elsőszülött fia inkább csak érezte, hogy jót tett, mert akkoriban csak érezhette, hogy a legidősebb testvérnek kötelessége vigyázni a kisebbekre, hiszen nála is védtelenebbek a lánctalpas szörnyetegekkel szemben.

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Bújócska

Jézus példázata rólunk, emberekről szól, akik olyanok vagyunk, mint a kallódó tárgyak, elveszünk, de az angyalok nagy örömére mindig megkeres és megtalál minket az Isten.

Boldog munkáslány

Ferenc pápa 2024. május 23-án engedélyezte, hogy Bódi Mária Magdolnát vértanúként tiszteljük. Boldoggá avatását 2025. április 26-ra tűzte ki, mely vértanúságának 80. évében lesz Veszprémben.

Naplójegyzetek Esztergom orosz megszállásának idejéből

Szivós Donát 1944 és 46 között volt házfőnök, igazgató és gimnáziumi tanár Esztergomban. Ebből az időből származó naplója beszámol az orosz megszállásról, az oktatás újraindításáról, Serédi Jusztinián bíboros haláláról és utódja, Mindszenty József kinevezéséről, de nem hallgatja el renden belüli konfliktusait sem.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!