JEL újság

Életünk alapja, oka, erőforrása és célja

Thuránszky István2023.10.28

„A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel 4,32–35)

Kedves keresztény Olvasó!

Volt idő, amikor a „világkereszténység” egyetlen gyülekezetből, a jeruzsálemi ősgyülekezetből állt. Abban az időben még nem is létezik ez a szó: „keresztény”. A jeruzsálemi ősgyülekezet tagjai a legnagyobb természetességgel gondolták magukat zsidóknak, a kívülállók pedig, vagyis a többi zsidó, a Krisztus-követő zsidókat egyszerűen zsidó szektának tartotta. Majd amikor a szíriai Antiochiába eljut az evangélium, akkor kezdik Krisztus követőit kereszténynek (christianoi) gúnyolni: „a tanítványokat Antiochiában nevezték először keresztényeknek” (ApCsel 11,26.). (Nekünk, lutheránusoknak jó tudnunk, hogy a lutheránus is gúnynév volt először!) Gúnyolni pedig valami megvetendő bolondságot, a közízlést bántó, szokatlan viselkedést szoktak. A gúny a „normális” emberek egyik védekezési módja a rendellenessel szemben. Jézust is istenkáromlónak és felforgatónak mondták, nagypénteken a keresztig gúnyolták, és később a keresztényüldözések során újra és újra felhozták a keresztények ellen ezt a vádat.

Talán nem is értjük, hogyan tarthatták éppen Jézust és a keresztényeket istenkáromlónak és felforgatónak. Ez az ősgyülekezet életének egy sajátosságát bemutató igerész sejteni engedi azt az értetlenséget, amivel a társadalom ennek a különleges népségnek a szokásaira tekintett.

Az emberi közösség akkor is azok szerint az emberi tulajdonságok szerint szerveződött, mint manapság. Az ember lelkülete lényegében nem változott meg ezer éveken keresztül. És itt nem elsősorban a bennünk lakó kegyetlen szörnyetegre gondolok, amit még a kulturált emberből is előhívhatnak az ennek kedvező körülmények (lásd a Lucifer-hatást, Zimbardo híres stanfordi börtönkísérletét), hanem az elfogadott és természetes emberi igényre, ami a békés és értelmes életet segíti, a magántulajdonra.

Milyen élet is az, ahol semmink nem lehet, semmivel nem rendelkezhetünk? Így mi magunk is kiszolgáltatott, hányódó tárgyak lennénk a világban. Az ember lényegéhez tartozik, hogy tárgyakat készít és birtokol. Láttuk, hogy hova vezetett a ránk erőszakolt kommunizmus nagy kísérlete: gyámsághoz szokott döntésképtelenséghez, rövid távú ügyeskedésre kihegyezett gondolkodáshoz, lelki igénytelenséghez. És bár a mai szemérmetlen gazdagodás lehetősége sem helyes, mégis mindenkinek lehet személyes vagyona, ezáltal saját élete. Nagy szó! A lelki növekedésnek mégis egyik velejárója és mutatója az, hogy az ember egyre kevesebb személyes vagyontárggyal is beéri. Ezt azonban nem lehet kierőszakolni, ez csak önkéntesen és szabadon történhet, ez nem cél, hanem következmény.

A kereszténység „felforgató” zsidó szektaként kezdte. A magántulajdont alapvetőnek tartó társadalomban lemondtak a magántulajdonukról, és közösnek tartották mindenüket. Gondoljuk el, hogy mit tennénk mi, ha ilyen közösség élne a látókörünkben? Mi, akiknek a jövedelmünk 1%-át is alig van szívünk a gyülekezeti közösbe adni, és azokra, akik jövedelmük tíz százalékát adják a közösségüknek, szektásként tekintünk, és még le is nézzük őket! Ennek az alapigének a tükrében – és ez nem görbetükör! – láthatjuk, milyen kiüresedett és felszínes lett az intézményesült kereszténység. Ez az egyetlen, az első keresztényekre jellemző sajátosság is, ami bár emberileg hibásnak bizonyult, mégis mutatja, hogy mennyire másként gondolkodtak az első keresztények, mint a mai „keresztények”. (Hibásnak bizonyult, mert elszegényedett az egész közösség, és Pál Makedónia gyülekezeteiben gyűjtött nekik: „Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.” 2Kor 8,3-4)

Az a lelki megújulás, ami a vagyonközösséget természetesnek tartotta, egészen megváltoztatta a kereszténnyé lettek életlátását. Mi kell ahhoz, hogy az emberi lélek legalapvetőbb igényei közé számító magántulajdon utáni vágyat lényegtelennek lássa az ember? Ezek új emberek lettek: „senki sem mondott semmit a vagyonából magáénak, hanem mindenük közös volt”. Milyen tapasztalat, spirituális élmény áll e mögött a változás mögött? Mert aki jó szívvel lemond a vagyonáról, azt nem valami rábeszélés győzi meg, hanem az életét és gondolkodását megváltoztató élmény, pl. egy találkozás a Feltámadottal. Akit csak rábeszélés győz meg, vagy az igehirdetés pillanatnyilag magával ragadó hangulata, az Ananiás és Szafira dilemmáját is megismeri (ApCsel 5,1). Ehhez kevés a szó, ehhez „létélmény” kell! Még Jézus szava is hiábavaló, a gazdag ifjú nem volt képes eladni mindenét, és szétosztani a szegények között. „Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt” (Mt 19,22).

Testvéreim! Mi nem a vagyonközösséget prédikáljuk! De azt igen, hogy a vagyonhoz való hozzáállásunk, az anyagiakhoz való ragaszkodásunk beszél arról, hogy igaz emberek vagyunk-e! Az igaz ember tudja, hogyha „bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Lk 12,15). Pusztán bőségben élni elhibázott életcél. Az életét az tartja meg, aki lelkileg növekszik, az Írás szavával: közelebb kerül az igazság megismeréséhez. Ez földi életünk egyetlen célja, és ez minden élethelyzetben, az utolsó pillanatig tartalmat ad életünknek: a halálos ágyon már semmink nem marad, csak a lelki növekedés lehetősége (Elisabeth Kübler-Ross). Amilyen mértékben eljutunk az igazság megismeréséhez, olyan mértékben függetlenedünk a tulajdonlás kényszerétől, olyan mértékben nyílik a pénztárcánk.

Pál apostol ezt írja: „Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy … a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam” (2Kor 8,8). A bőkezű adakozás nem célja a keresztény életnek – annak célja hitben és igében és ismeretben bővelkedni, ahogyan ez az első keresztényeknek megadatott. Ismerték „a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). Az alapige legfontosabb kijelentése: „nagy kegyelem volt mindnyájukon”. Ebből fakadt ez a mai szűkkeblű egyházi életet megszégyenítő „önkéntes kommunizmus”. Pedig a mi személyes és gyülekezeti életünknek is ez a nagy kegyelem az alapja, oka, erőforrása és célja. Így van-e? Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük, gondviselő Atyánk, azt a bőséget, amiben élhetünk! Tudjuk, hogy semmink nincs, amit ne kaptunk volna. Adj nekünk olyan kegyelmi élményeket és tapasztalatokat, amik meggyőznek bennünket az igazságról, segítenek függetlenedni személyes vagyon utáni mértéktelen vágytól, amik megnyitják szívünket és pénztárcánkat az ínséget szenvedők előtt. Segíts nekünk mennyei kincseket gyűjtenünk ebben a földi életben, adj nekünk lelki gazdagodást! Ámen.
 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Hol vagyunk otthon?

Az indiai származású Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetessel, a Pápai Magyar Művek volt igazgatójával beszélget magyarországi szolgálatáról Balázs Zsuzsa

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball-Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvétel nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!