Elfeledett pártfogók

A Tizennégy Segítőszent tisztelete a középkor óta élő hagyomány Magyarországon. Elterjedése jól példázza a közép-európai régió kulturális egységét, közös szellemi gyökereit.
A tizennégy szentből álló csoport tagjai leggyakrabban a következők: Szent György, Szent Balázs, Szent Erazmus, Szent Kristóf, Szent Pantaleon, Szent Vid (Vitus), Szent Cirjék (Ciriakus), Szent Ákos (Achatius), Szent Euszták (Eustachius), Szent Dénes, Szent Egyed, Alexandriai Szent Katalin, Antiochiai Szent Margit, Szent Borbála. Ezt tekintik a kutatók alapfelállásnak. Egy-egy vidékre jellemző, hogy a kevésbé ismert szentek helyett más, népszerűbb szenteket szerepeltettek a csoportban a létszám megtartásával. Így kerülhetett be a tizennégyes körbe például Myrai Szent Miklós, Sixtus, Lénárd, Sebestyén, néhány esetben pedig Wolfgang, Pongrác (Pancra tius), Oszvald és Dorottya.
Közös ábrázolásuk egy sajátos csoportos szentkultusz dokumentumai: ők a „Tizennégy Segítőszent”, akikhez külön-külön és együttesen is fohászkodtak közbenjárásért, segítségért a késő középkortól kezdve. Ebben a csoportban az emberek valamennyi gyakori problémára, betegségre találtak megfelelő közbenjáró szentet, akinek legendája, élettörténete hordozott olyan mozzanatokat, amelyek alapot adtak egy sajátos élethelyzetben a segítségkérésre. A leggyakoribb szakmák is találtak közöttük patrónust.
Az eredet
A Tizennégy Segítőszent-kultusznak legtöbb képi és írásos emléke délnémet területen maradt fenn, de hatása jelentős a környező országokban, így Magyarországon is. Ha a kultusz kialakulását a megmaradt tárgyi emlékek alapján próbáljuk feltérképezni, a legkorábbinak tartott, bizonyítéknak tekinthető ábrázolást Regensburgban, a domonkos templom déli oldalhajójában találjuk: egy töredékes, csak tíz szentet ábrázoló, 1320-ra datált falfestményt. Ugyancsak Regensburgban, a minorita templom déli falán található egy erősen sérült, hasonló korú falfestmény, amely már ugyancsak a Tizennégy Segítőszent csoportábrázolásának tekinthető. Az 1400 körüli időkből fennmaradt egy bajorországi imaformula, amely a csoport alapfelállásának megállapítását döntően befolyásolta: „Georgius Blasius Erasmus / Pantaleonque Vitus / Christopherus / Dyonysius et Cyriacus Achatius / Magnus Eustachius Egidiusque. / cum Margareta cum / Barbara cum Katharina.” (György, Balázs, Erazmus és Pantaleon, Vid, Kristóf, Dénes és Cirjék, Ákos, nagy Euszták és Egyed Margittal, Borbálával, Katalinnal.) A csoportban itt szerepelt először Cirjék, mint ezután a legtöbb imában, miseformulában.
Felmerült az a nézet is, hogy az egyes szenteket tudatosan, a különleges patrónusi képességek alapján válogatták össze, vagyis hogy minden gyakori bajnak és betegségnek legyen közöttük segítője. E nézetet nem lehet maradéktalanul elfogadni, mert a 14. században – a kultusz kiformálódásának korában – nem minden szent rendelkezett még speciális privilégiummal. Csak általános segítőkként beszélhetünk róluk. A 15. század vége felé alakult ki e szentek különleges védnöki szerepének viszonylag egységes rendszere. Néhányan az e témával foglalkozó szerzők közül a kultusz dél-európai vagy bizánci eredetét vallják. Ezt a nézetet az támasztja alá, hogy a csoportot alkotó szentek legtöbbje a Földközi-tenger térségéből származik. A kereszténység első ezer évében azonban ezeknek a mediterrán származású szenteknek a legendái közös európai kultúrkinccsé váltak, a 13. századtól pedig a Legenda aurea és más, népszerű szent-életrajzok segítségével még szélesebb körben elterjedtek Európa országaiban. Az első ezredév szentjei beépültek az egyes nemzetek vallási gyakorlatába.
Valamennyi kutató véleménye megegyezik abban, hogy a tizennégyes csoportfelállás fokozatosan alakult ki. A tagokat elsősorban csodatetteik, valamint élettörténetük és védnökségük rokonítja egymással, bár a csoportösszetételt néha változatosítják tájegységi vonatkozású szentek (pl. Szent Wolfgang Ausztriában és Sopron környékén). Csodatetteiket valamennyi, különböző népréteghez tartozó ember a maga bajainak gyógyírjaként fogta fel, kínzásuk vagy kivégzésük módja pedig megszentelően hatott azoknak a testrészeknek a betegségére, amelyek a szent passiójában szerepet játszottak. A kultusz 14. századi formálódását látszik megerősíteni az a tény, hogy az Európára nagy csapásokat mérő pestisjárványok hatására megnőtt a szentekhez fohászkodás jelentősége, különösen megnőtt a gyógyító szentek tisztelete.
A vierzehnheiligeni látomás
A Tizennégy Segítőszent-kultusz történetének egy sajátos fejezete kezdődött 1445–46-ban, amikor Frankenthalban (a mai Oberfranken területén, vagyis Bajorország északkeleti részén) egy pásztorfiúnak, aki a langheimi ciszterci kolostor birkáit őrizte, látomásai támadtak. A látomások leírása egy 1519-ben, Nürnbergben megjelent mirákulum könyvben látott napvilágot. A pásztorfiú egy dicsfényben tündöklő gyermeket látott a mezőn. A későbbi látomásokban már tizennégy kisgyermek is állt körülötte, akik félig fehér, félig piros ruhát viseltek, és azt mondták: ,,Mi vagyunk a tizennégy segítőszent, és egy kápolnát akarunk, s méltóságban szeretnénk nyugodni. És ha te a mi szolgálónk leszel, akkor mi is a te szolgálóid akarunk lenni.” Miután ezt elmondták, a magasba emelkedtek, és eltűntek. A középső gyermek attributumai Krisztusra utaltak. 1448-ra datálható az oltár építése a látomás helyén. Frankenthal hamarosan búcsújáróhellyé vált a ciszterciek felügyeletével Vierzehnheiligen néven. Ma barokk stílusú bazilika áll azon a helyen. XIII. Leó pápa 1889. április 4-én külön misét engedélyezett a Tizennégy Segítőszent tiszteletére a vierzehnheiligeni bazilikában.
Ettől kezdve a kultuszhoz kapcsolódó ábrázolások két ágon fejlődtek tovább. Folytatódott a már korábban ismertetett, tizennégy szent személyből álló csoport tiszteletének térhódítása. Erre az volt a jellemző, hogy ábrázolásaikon világosan felismerhetőek az egyes szentek, attributumaik (jelképeik) alapján. Másrészt kialakult egy új kegyképforma, amelyen a gyermek Jézus körül tizennégy, egyéni jegyekkel meg nem különböztetett gyermek látható. A két hagyomány kereszteződéséből jött létre az a harmadik képtípus, amelyen a tizennégy felnőtt szent veszi körül a gyermek Jézust.
A Tizennégy Segítőszent-kultusz magyarországi elterjedése a képzőművészeti emlékek tanúsága szerint a 15. század utolsó két évtizedére és a 16. század első két évtizedére tehető. A segítőszentek tiszteletének viszonylag kevés tárgyi és írásos emléke maradt a középkori Magyarország területén. Számolnunk kell a hódoltsági terület ilyen témájú emlékanyagának szinte teljes pusztulásával.
•
A fennmaradt segítőszent-ábrázolások közül eredeti helyükön fellelhetők: Lőcse (Levoca, Szlovákia) Szent Jakab-templom Szent Miklós-oltárának predellája: Krisztus és a Tizennégy Segítőszent (1507); Besztercebánya (Banská Bystricá, Szlovákia), a Német templom Szent Borbála-kápolnájában a Szent Borbála-oltár predellája (1509); Bártfa (Bardejov, Szlovákia), a Szent Egyed-templom Szent Apollónia-oltárának belső, bal alsó szárnyképe (1510); A kisszebeni (Sabinov, Szlovákia) Keresztelő Szent János-templom Kálvária-oltárának hét külső táblája (1520 körül); Kassa, (Košice, Szlovákia), Szent Erzsébet-dóm Mettercia-oltára (1516) – ez csak a Tizennégy Segítőszenttel rokon ábrázolás.
Múzeumi gyűjteményben találhatók: Garamszentbenedek (Hronský Benadik, Szlovákia) apátsági templom Szent Vér-kápolnájának egykori oltárához tartozó tábla (1510) – Esztergomi Keresztény Múzeum; Ludrófalváról (Ludrová, Szlovákia) származó Mária koronázása-oltár négy külső táblája (1510–20) – Ruzomberok, Liptovské múzeum; Ismeretlen helyről származó szárnyasoltár predellája (1520–30) – Kassa (Košice, Szlovákia) Múzeum; Liptószentmáriáról (Liptovská Mara egykori település, Szlovákia) származó, egy oldalán festett tábla (1510 körül) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria; Csegöld (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Apostolok és segítőszentek oltárának szárnyképei (BE mester, 1494) – Esztergomi Keresztény Múzeum – ez csak a Tizennégy Segítőszenttel rokon ábrázolás.
Csak írásos források említenek három egykori Tizennégy Segítőszent-oltárt: Kassa (Košice, Szlovákia), Szent Erzsébet dóm, 1483. (Az 1556-os tűzvészben semmisülhetett meg.) Kelénpatak (Sopron mellett), az 1509-ben újjáépített templomban szentelték fel. A budavári Magdolna-templomban volt Szent Miklós és a Tizennégy Segítőszent kápolna (1539), ahol tiszteletükre emelt oltár is állt egykor.
A német eredetű kultusz elsőként a német származású lakosság által lakott vidékeken talált hívekre, és csak később érintett meg más néprétegeket is. A meghonosodáshoz szükség volt az egyes szentek azt megelőző tiszteletére, legalábbis jelenlétükre a vidék népének vallásos köztudatában. Csak ez segíthette elő, hogy a csoport tagjaiként elfogadjanak olyan szenteket is, akik viszonylag idegennek számítottak a vidéken.
Tizennégy Segítőszent-ábrázolások a 18–19. századi Magyarországon
A késő középkori hazai szentkultusz háttérbe szorult vagy megszakadt a reformáció terjedésével és a török hódoltsággal, a 18. században azonban újjáéledt a német bevándorlások hatására. A betelepülők főként Németország déli és nyugati, katolikusok által lakott részeiről érkeztek hajón Budára. Elsősorban szegény földművesek voltak, akik a boldogulás reményében kerestek új otthont. Nehéz körülmények között, szinte a semmiből kellett új életet kezdeniük. A 18. század elejéig – főként magánkezdeményezések alapján – szervezetlen módon zajlott a betelepítés. Ezt követően a század végéig szisztematikusan, törvényi támogatással, több hullámban zajlott a folyamat. A század folyamán mintegy1,1 millió német érkezett Magyarországra, akik magukkal hozták korábbi hazájuk kultúráját – ez segített a Tizennégy Segítőszent kultuszának magyarországi újjáélesztésében is. Megemlíthetjük itt pl. Véméndet (Baranya megye), ahova állítólag az első német telepesek hozták magukkal a vászonra festett oltárképet a Tizennégy Segítőszent ábrázolásával.
•
Templomok: Győr, Szent Rókus és Szent Sebestyén-templom, Segítő Mária és a Tizennégy Segítőszent- főoltár (1710–1712 körül); Pilisborosjenő (Pest megye), Szent Vid és a Tizennégy Segítőszent-templom (1756)
Kápolnák: Tevel (Tolna megye), Tizennégy Segítőszentkápolna (1750 körül); Pilisvörösvár (Pest megye), Szűz Mária és a Tizennégy Segítőszent-kápolna – ún. „Waldkapelle”, „erdei kápolna” (1780 majd 1850); Kisdorog (Baranya megye), Tizennégy Segítőszent-kápolna és -oltárkép (18. század második fele; Budapest, Soroksár, Szent Vendel (Segítő Mária)-kápolna, Tizennégy Segítőszent-oltár (az eredeti kép: 18–19. század fordulója?); Lengyel (Baranya megye), Tizennégy Segítőszent kápolna (1828 előtt)
Csak írásos forrásból ismert egykori kápolnák: Dág (Komárom-Esztergom megye), egykori Tizennégy Segítőszent-kápolna (1878); Hajós (Bács-Kiskun megye), egykori Tizennégy Segítőszent-kápolna; Zsámbék (Pest megye), egykori Tizennégy Segítőszent-kápolna; Pest, egykori Tizennégy Segítőszent-kápolna
Mellékoltárok: Lőcse (Levoca, Szlovákia), Szent Jakab-templom, Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (17–18. század fordulója); Véménd (Baranya megye), Szent Mihály-templom, Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (18. század első fele); Budapest, Belvárosi Szent Anna (szervita)-templom, Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (1731–1732 körül); Kecskemét, Szentháromság (piarista)-templom, Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (1755–1756); Nagytevel (Veszprém megye), Szent háromság-templom, Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (18. század második fele); Siklós (Baranya megye), Szentháromság (ferences)-templom, egykori Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (1721 előtt) és kápolna (1751); Závod (Baranya megye), Keresztelő Szent János-templom, egykori Tizennégy Segítőszent-mellékoltár (1738).
Képek: Máriagyűd (Baranya megye), Sarlós Boldogasszony-kegytemplom, a Tizennégy Segítőszent képe (18. század közepe); Villánykövesd (Baranya megye), Nagyboldogasszony-templom Tizennégy Segítőszent-képe, egykori mellékoltár (18. század utolsó harmada); Győr, Urunk Színeváltozása-templom, a Tizennégy Segítőszent képe (18. század vége); Pilisvörösvár (Pest megye), Szűz Mária és a Tizennégy Segítőszent-kápolna – a Tizennégy Segítőszent képe (1850 körül); Pilisborosjenő (Pest megye), Szent Vid és a Tizennégy Segítőszent-templom főoltárképe (1857); Szendehely (Nógrád megye), Kisboldogasszony templom előterében a Tizennégy Segítőszent képe (1929)
•
Áttekintve a magyarországi Tizennégy Segítőszent-tisztelet emlékeit, kirajzolódik néhány tendencia, ami meghatározta a kultusz alakulását.
Ez a vallási téma a 15. század végén is és a 18. század folyamán is német telepesek közvetítésével jutott el Magyarországra. Az első képeket valószínűleg ők hozták magukkal – ezek később a helyi ábrázolások mintájául szolgálhattak. A nemzetiségek egymás mellett élése során a lakosság más csoportjai is átvették a Tizennégy Segítőszent-tiszteletet. Jelentősebb középkori központjai a kultusznak: Kassa, Lőcse és Sopron környéke. E nagyobb központoktól ösztönzést kapott a ludrófalvai és kisszebeni kultusz. Ezeken kívül keletkeztek még képzőművészeti alkotások Garamszentbenedeken, Bártfán, Besztercebányán, Csegöldön és Liptószentmárián. E jelentősebb középkori központokban már a csoportos kultusz megjelenése előtt nagy tiszteletben részesítettek egyes segítőszenteket, erre épült rá a csoport együttes tisztelete.
A barokk kori és későbbi emlékek megoszlása nagyobb területi egységeket rajzol ki: Baranya (ide értve a délvidéki, ma nagyrészt Horvátországhoz tartozó területeket is); Győr; Buda, Pest és a környező német lakta települések; Kecskemét. A Tizennégy Segítőszent-tisztelet gyakran társult egy település vagy plébániaközösség vallási életének hangsúlyosabb elemeihez: a Szűz Mária-tisztelethez; a halotti kultuszhoz, a Mindenszentek eszmeköréhez; a járványokkal kapcsolatos fogadalmakhoz; a termőföld és termés védelméhez; az erényes élet és üdvözülés gondolatköréhez. Ez a sajátos, csoportos szenttisztelet ma már feledésbe merült, vagy alig ismert az egykori kultuszközpontoknak tekinthető településeken.
A Jel hasábjain a jövő évben sorozat keretében mutatjuk be a Tizennégy Segítőszent tiszteletét, kiemelkedő, különleges ábrázolásaikat, kultuszhelyeiket, a hozzájuk kapcsolódó ájtatossági gyakorlatokat, hogy ezzel hozzájáruljunk a szentek e kivételes és méltatlanul elfeledett csoportja tiszteletének újraélesztéséhez.
Balázs Erzsébet – Kölnei Lívia
Irodalom: Balázs Erzsébet – Kölnei Lívia: In omni hora. Minden órában. A Tizennégy Segítőszent kultusza Magyarországon. Kairosz Kiadó, Budapest.
2012-12-04