Elhoztam minden kincsemet, mit ingyen adtál nékem
Bach zenéje felemel Istenhez – vallja dr. Kamp Salamon Kossuth-díjas karmester. A Lutheránia Ének- és Zenekar vezetőjével eleve elrendelésről, művészi pályájának főbb állomásairól, a szolgálat fontosságáról, Bachról és kimeríthetetlen életművéről beszélgettünk nagyböjt idején.
– Egy Bács-Kiskun megyei községben, Dunapatajon született. Milyen gyermekkorra emlékszik vissza?
– Valóban igaz, hogy Dunapatajon születtem, de a szomszédságban lévő Hartán nőttem fel. Meghatódva emlékezem szüleimre. Tőlük kaptam minden szeretetet, ami ma bennem él. Ez a mértékegység számomra. Egy szép parasztházban laktunk, pontosan a templommal szemben. Több generáció élt együtt, így a nagyszüleim, sőt még a dédnagyszüleim is velünk laktak. Fiúgyermekként különösen is nagy figyelemmel és óvó szeretettel vett körül a család. A mai napig emlékszem a közös esti éneklésekre a nagymamámmal, melyek során jórészt gyülekezeti énekek csendültek fel, magyarul és németül.
– Akkor tehát a zenei anyanyelve a lutheránus korál?
– Igen. Ez a kulcsa egyébként a bachi életműnek is, ami teljes egészében a korálokra épül. A zene már kisgyermekkoromtól természetes módon vált az életem részévé. A templomi orgona egyszerűen lenyűgözött. A gyülekezet kántora, Kuncz Salamon gyakran maga mellé állított, hogy énekeljek vele, idővel pedig orgonás kísérő lehettem az istentiszteleteken. A Gerényi Salamon vezette iskolai ének- és zenekar munkájában is részt vettem. A gyülekezet lelkésze, Sárkány Tibor megláthatta bennem az elhivatottságot, ezért elvitt az Evangélikus Kántorképző Intézetbe, Fótra. Igazán ott csodálkoztam rá a zenei sokszínűségre. Az elmélyüléshez a biblikus környezet, az áhítatok, az igemagyarázatok mind hozzátartoztak. Később magam is visszamentem nyaranta tanítani a fiatalokat, ami mindig különleges szakmai és lelki élménnyel gyarapított.
– Igaz az a történet, hogy gimnazista éveiben ismeretlenül felkereste a kiváló muzsikust, Kardos Pált azzal a kéréssel, hogy hallgassa meg, van-e jövője a zenei pályán?
– Igen, ez így történt. Egészen Kecskemétig utaztam, hogy találkozhassak vele. Meghallgatott, és azt mondta, hogyha van elég bátorságom ehhez a hivatáshoz, akkor folytassam, mert lát bennem tehetséget. Tanítványával, Ordasi Péterrel és Szegedi László zongoristával az egész nyarat együtt töltöttük a zene bűvöletében. Ezután következett Pécsen a Tanárképző Főiskola, ahol ének-zene–népművelés szakot hallgattam. Nagyon szerettem a várost, ahol igazi nyüzsgő zenei élet folyt. A Tillai Aurél vezette főiskolai vegyes karban és a Nevelők Háza Kamarakórusban is szerepet vállaltam. Ezután következett a Zeneakadémia karvezetés tanszaka, Párkai István tanár úr vezetésével, akire a mai napig példaképként tekintek. A Bécsi Zeneakadémia karmesterképzőjén folytattam, ahol a világ legnagyobb művészeinek társaságát élvezhettem. A mai napig tanulok, olvasok, igyekszem fejlődni. Szenvedélyesen érdekel a hivatásom, ezért is hiszek az élethosszig tartó tanulásban.
– Bécsben mindössze egy karnyújtás választotta el a nemzetközi karrier lehetőségétől. Miért nem a világ színpadait választotta?
– Éppen kint tartózkodtam, mikor felhívott Weltler Jenő karnagy, a Lutheránia Ének- és Zenekar akkori vezetője, hogy segítsek neki a Máté-passió próbafolyamatában. Onnantól kezdve egyértelmű volt számomra a választás. Szolgálni akartam, és pontosan tudtam, hogy nekem Johann Sebastian Bach Máté-passiójával kell megismerkednem, s annak tartalmával, szellemi mondanivalójával, nem pedig az egyéni karriert hajtani. Mindez a 80-as évek derekán történt, amikor még nem lehetett csak úgy utazgatni az országok között. Így búcsút intettem Bécsnek, és elkezdtük Jenő bácsival a közös munkát.
– Nem sokkal később, 1985-ben a Lutheránia Ének- és Zenekar művészeti vezetője és karmestere lett. Hogyan lehet most már közel negyven éve ilyen töretlen lelkesedéssel vezetni egy ekkora zenei közösséget?
– Szívvel és lélekkel. A Deák téri evangélikus templom kórusa és zenekara mindig is kiemelt fontossággal bírt az életemben. A Lutheránia több mint százéves múltra tekint vissza, és az egyetlen olyan kórus, ami a kommunizmus idején is játszotta Bach műveit, teltház előtt. Mindig is szívügyemnek tekintettem a kórust, még azokban az időkben is, mikor mellette az Állami Énekkar szólamvezetője, a Debreceni Kodály Kórus, a Pécsi Egyetemi Kórus vagy a Zeneakadémia karnagyaként tevékenykedtem.
– Németországban is elmélyíthette a tudását. Milyen tapasztalatokat szerzett Bach hazájában?
– Ösztöndíjasként többször is meghívást kaptam Stuttgartba, a Helmuth Rilling vezette Bach Akadémiára. Mondanom sem kell, a saját világomba érkeztem. Felejthetetlen, csodálatos élményként emlékszem vissza az ott töltött időre. Fiatalemberként, miközben hallgattam a zenészeket, akaratlanul is párhuzamot vontam köztük, s hazánk kiváló muzsikusai között. Úgy éreztem, képesek lehetünk itthon mi is hasonlóra, vagy még emlékezetesebbre is. Ezt a tapasztalati tudást aztán a Debreceni Kodály Kórus vezetőjeként igyekeztem megvalósítani. Önálló sorozatokat hoztunk létre, Haydn, Mozart, Schubert koncertekkel. A gregoriántól kezdve egészen a legmodernebb darabokig minden szerepelt az énekkari repertoárunkon. Célként tűztem ki, hogy a jelentős művek megszólaljanak. Arra gondoltam, hogy az egyetemes kultúrára kell építeni az alapokat. Ezért indítottam el a hat–hét önálló koncertből álló sorozatokat. A másik hangsúly a kortárs zenén alapult, ami rendkívüli technikai nehézségeket támasztott a zenészekkel szemben, de jó képességű fiatal társaság jött össze, akikkel úgy hiszem, maradandót alkottunk.
– A Zeneakadémia Egyházzenei doktori iskolájában disszertációját, A Bach-korabeli Lipcse istentiszteleti élete és Johann Sebastian Bach korálkantáta évfolyama témakörében írta. Magyarországon Bach egyik legnagyobb művészeti tolmácsolója. Ki talált kire?
– Ezt nem tudom megmondani, de egy biztos, Bachot nem lehet megunni. Sok évtizede tanulmányozom, de még mindig tud újat mondani. Elég, ha csak a kétszáz kantátára gondolok, amiben olyan teológiai mélységeket kell megérteni, melyek ismerete nélkül érthetetlen marad a mű. Egy-egy igének a megzenésítésénél fel kell fedezni, hogy milyen gondolati háttér húzódik, milyen teológiai tanítást fogalmaz meg, és németül is igen jól kell beszélni a régies nyelv és kifejezések miatt. Ezek a szavak teljesen mást jelentettek több száz évvel ezelőtt, mint napjainkban. Egy új darabnál pedig kezdődik az egész felfedezés elölről. Pilinszky János tán ezért is mondta róla, hogy ő a legmodernebb zeneszerző.
– Több mint harminc éve a Budapesti Bach-hét művészeti vezetője és a Magyar Bach Társaság elnöke. A Lutheránia Ének- és Zenekarral milyen zenei tevékenységet végeznek?
– Minden vasárnap szolgálunk a Deák téri evangélikus templomban. Bach kétszáz kantátája meghatározott vasárnapra szól. Amit a lelkész szavakkal mond el, azt Bach hangokkal fejezi ki. Tehát minden vasárnap egy zenei igehirdetést is hallhat a hívő közösség Isten dicsőségére. Bach nagy oratóriumait, mint amilyen a h-moll mise, a Karácsonyi oratórium, a János-passió, a Máté-passió és a Magnificat, a kiemelt egyházi ünnepeken adjuk elő.
– Nagyböjtben beszélgetünk. Idén Bach mely passióját hallhatja a közönség?
– A János-passiót kétszer, virágvasárnap és nagyszombaton a Deák téri evangélikus templomban. A Passió tételei minden évben gondolkodásra késztetnek. Vegyük csak a művet indító harmóniát, amiben mindössze négy hang szerepel. Nekünk, akik előadjuk, fontos megértenünk, hogy miért éppen így írta a mester. Ennek a harmóniának a tartalma: sírni, panaszkodni, aggódni, ahogyan azt a Weinen, Klagen BWV 12-es kantátában is hallhatjuk. Sőt a megütni kifejezésnél ugyanez az akkord szólal meg. Tehát akkor ennek a harmóniának minden bizonnyal a szenvedés a tartalma. Ezért kerül a passió elejére. Mikor a történetben odáig érünk, hogy: „kit kerestek?” a kórus azt feleli: „Jézust”. Itt ismét csak megjelenik ez a hangzat. Bach itt nemcsak körülírta a szenvedés affektusát, hanem már konkrétan meg is nevezte, hogy kire gondol. Ugyanez a harmónia transzponálva megjelenik a h-moll mise Crucifixusában is. Tehát akkor Jézusra vonatkozik, mégpedig a kereszthalálára. Továbbmegyek: a h-moll mise utolsó előtti tételében, ami az Agnus Dei, vagyis az Isten Báránya, a főhangokban ugyanezt halljuk vissza. Ezt ennyire egyetemesen kell látni. Ezért fontos a teljes életművet tudni és érteni.
– A mai kor embere teljesen másban él, s ez alól a kiváló művészek sem kivételek. Hogyan lehet Bach korának szellemiségét mélységében megérteni?
– Ez jó és fontos felvetés. Bach korában nem analizáltak az emberek, mint ahogyan mi azt ma tesszük. Az egészből haladunk a kisebb felé, s azt még tovább elemezve, részismereteket szerzünk. Több száz évvel ezelőtt pontosan fordítva, konkordanciálisan gondolkodtak. Ez azt jelenti, hogyha megjelent egy kifejezés, ahhoz kötötték a további információkat. Teljes összefüggésében értelmezték a zeneműveket és minden mást is. A teljességet látták. Kifelé tágult a gondolkodás, a miénk pedig befelé halad. Ma egy szétválasztó, diabolikus korban élünk. Az ember leválasztja magát a művészetről sőt a Teremtőről is. Ettől fogva kizárt, hogy harmónia jöjjön létre.
A harmónia a látható és a láthatatlan dolgok összességéből adódik. Olyan nincs, hogy csak a látható, anyagi világban élek, és a teljességet, az üdvösséget várom érte. Ez így nem jöhet létre, amit a régi korokban mindenki tudott. Jakob Böhme pontosan ezt magyarázza egy írásában, hogy az ember lezuhant az Isten mellől, aki saját képére teremtette. Így fogalmaz: „az anyagba zuhant”. Az egyetlen feladat, visszakerülni az Isten mellé. Itt kapcsolódik mindez össze a művészettel, hogy miként hozzak létre magasabb színvonalú életet.
– Hamvas Béla ezt úgy fogalmazza meg, hogy a világ átszellemítése…
– Igen, ez a feladat. Ha ez létrejön, akkor súly, szám és mérték szerint rendeztünk el tökéletesen mindent, vagyis ez azt jelenti, hogy mikor valami konkrétan az anyagban megjelenik, akkor az már minőséggel, mennyiséggel és súllyal van jelen. Ezért is egyértelmű, hogy minden embernek meghatározott dolga van itt a földi életében. Ezt a feladatot kell felismernie és hatékonyan végeznie, mégpedig szakrális tevékenységként.
– Szavaiból és lényéből egy egészen közeli Isten-kapcsolat árad. Élete nehéz és drámai pillanataiban is átsegítette a hite?
– Igen, és hiszem, hogy minden a javunkra szolgál. Ebbe beletartozik a fájdalom is. Bach 12. kantátájában a recitativónál hallhatjuk: „Sok szomorúságon keresztül juttok be az Isten országába.” Ez moll hangnemben hallható. Eközben a hegedűszólam pedig emelkedő dúr skálát játszik. Sokszor a szomorúságunkban annyira elkeseredünk, hogy észre sem vesszük, hogy ragyog fölöttünk a fény. Engem ez mindig megerősített és átlendített a nehézségeken.
– Áldott embernek érzem magam, hogy a zene ajándéka mellé a hit ajándékát is megkaptam. Soha kételkedés nem volt bennem e téren. Luther szavait vallom: „Hiszek Istenben, az Atyában, aki engem teremtett. Hiszek Istenben, a Fiúban, aki engem megváltott. Hiszek a Szentlélekben, aki engem megszentelt.” Ez az Isten teljes ismerete. Ezt csak megerősíti bennem Bach teljes életműve. Ez a központ. Werner Heisenberg a központi rend testéből letört darabkákról beszél. Figyelmünket egész életünkben erre a központi rendre kell, hogy összepontosítsuk, amiről még nem törtek le a darabkák. Törekednünk kell a tökéletességre már az ittlétünk során is. Hiszem, hogyha Isten felhatalmazást ad rá, akkor ez megvalósítható.
Lonkay Márta
2022-04-11