Elhunyt Vasadi Péter

Tavaly ünnepeltük 90. születésnapját a Magyar Írószövetségben, ahol örökös tag. Keresztény indíttatású költészetének magas minőségét már Rónay György megelőlegezte az 1971-ben kiadott,

A magunk kenyerén című antológiában publikált versei elé fogalmazott bevezetőjében: „… olyan lesz a hangja, mint senki másé. Rekedt, mély, nyugtalanító; vagy fényes és lobogó. S olyan látomásokat közöl, amilyeneket csak ő látott: ez a magányosan repülő.” Ugyancsak Rónay állapította meg Vasadiról, hogy nemzedéktelen költő.

A Nemzet Művésze címmel elismert, Kossuth- és József Attila-díjas irodalmár több műfajban alkotott nemeset, eszményit, példamutatóan értékelhetőt. 1951-ben szerzett német-magyar szakos tanári diplomát, bár filmrendező kívánt lenni, ám politikai okokból eltanácsolták a főiskoláról. 1956-ban a Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat forradalmi munkástanácsában vállalt titkári feladatkört. Különböző munkahelyeket követően 1967-ben került sajtó és szépirodalmi területre, a Vigilia és az Új Ember munkatársaként dolgozott. Jelentés Babylonból című első verseskötete 1974-ben látott napvilágot, 2016-ban pedig az utolsó, a Csönd születik. Számos lírai, szépprózai és esszékötete jelent meg az olvasók tanulságos örömére.

A Dunatáj folyóirat 1984/4. számában ‒ a Szépirodalmi Könyvkiadónál akkor megjelent kötetét ismertetve ‒ a következőket írtam Róla: „Az erkölcsös ember lelkiismeretét, a jó lét kialakítására való általános törekvést sugallják gondolatai, amelyek nem mentesek a gyötrődéstől sem. Mostani könyvének címadó versét indítja úgy, hogy küldetést fogalmaz: »mésztejben forgatom falazáshoz / a homokot, így mártogatom / szavaimat a világba, hadd / álljanak össze darabjai // gyilkos éleik közét / létemmel kitöltöm«. Korunkban »olykor / két ócska villamos / között a sínt / egy űrhajó keresztezi«,  »és bár a rossz úgy hull a jóra / mint üveglapra a kő / körötte is kering a / párducfoltos idő«, kell minden műszer, amelyik pontosan jelzi veszély és  veszélytelenség határait. Vasadi Péter költői érzékenysége, mintha ilyennek bizonyulna. Szándékáról értesülünk a Számvetés-ből: »figyelmem mint a lámpa / kattintott éles fényeket / s derengett vak falon // lassúságom fölfalta az / időt; türelmem mint / a vaskosár arcomra / ráfeszült, ma már bőröm / benőtte; mérem magam / a nulla pontokon, rajtuk / csikordul a világ is«. A világban a helyét meghatározó és a helyeset kereső ember léte rokonszenves. Útján kudarcokkal és sikerekkel egyaránt találkozik. E típus körülményeit, szenvedéseit és boldogságát – személyes indulatokkal átszőve – tükrözi magas művészi szinten a Nem kő, se csillag szinte minden egyes darabja.”

E sorok írója negyven éven keresztüli lelkiismeretes mentorát, szakmai segítőjét gyászolja, akiben kiemelkedően szuverén egyéniséget, rendíthetetlenül jó lelkű, szívélyes művészembert ismerhetett. Vasadi Péter 2017. november 24-én, 91 éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének. Emlékét és műveit kegyelettel őrizzük.

Zsirai László 

Védőbeszéd

Fáklyád nincs
tenyered üres
csak a sóvárgást hallod
csak a fák zuhanását

megmérsz, kiszabadítasz, lemetszel
szorongásod tájfunok magja
mégis – az éjszaka kőtömbje közé
építed a fény kapuboltozatát

Vasadi Péter