Élő kövek

„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok Őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt »kiválasztott és drága«; ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pét 2,1-5)

Kedves keresztény Olvasó!

Az Újszövetség emberének életében különös jelentőséggel bíró esemény az újjászületés, amely két részre osztja az életet: egy régire és egy újra. Pál apostol úgy beszél az újjászületése előtti életről, mint ami kár és szemét az újhoz képest. „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,7-8) Az újjászületésre a másik használt kifejezés a megtérés. Erre hív Keresztelő János is és Jézus is: „Térjetek meg, mert elközelített a Mennyek Országa!” (Mt 3,2; Mt 4,17) Az újjászületés persze nem a lélekvándorlás értelmében értendő, hanem még ebben az életben felülről kell születni, vagyis gondolkodásban és életlátásban megújulni. Ezt hangsúlyozza Jézus Nikodémusnak: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3). És hogy véletlenül se lehessen lélekvándorlás irányában magyarázni Jézus kijelentését, később ezt mondja: „Ami testtől született, test az, ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam nektek: újonnan kell születnetek” (Jn 3,6-7). Ennek az újjászületésnek következtében lelkileg „mint újszülött csecsemők” kezdjük az új életet. 

„Mint újszülött csecsemők, a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok!” A csecsemő nem önálló: különös bánásmódban részesül, és neki való táplálékot kap. Az anyatej mindennapi táplálék, és az ellenállóképesség kifejlődésének is feltétele. Ezt a tényt használja Péter levelének szerzője arra, hogy a nemrég megtért ember helyzetét megvilágítsa. Ahogyan a csecsemőnek a tej testi tápláléka, úgy a nemrég megtértnek a hamisítatlan ige a lelki táplálék. Mennyi mesterséges, azaz hamisított ételt eszünk! Ki iszik manapság hamisítatlan tejet? Nem is ízlik már a hamisítatlan tej! Azt hiszik a gyerekeink, hogy az a tejszerű ital, amit a boltban dobozban lehet venni, az a tej. Így van ez a lelkileg újjászületettek esetében is. Az elején kell hamisítatlan igét hallaniuk, hogy a későbbiekben lelkileg megerősödve, új emberként legyen érzékük az igazsághoz, legyen ellenállóképességük a hamis tanítással és a csúsztatásokkal, féligazságokkal, az igével nem megegyező életmóddal szemben. Ilyenkor alakul ki a lelki immunitás, ami egészséges és önálló, szabad és Krisztushoz kötött lelkiismeretű kereszténnyé tesz.

A tej a csecsemők étele. Később szilárd és keményebb ételt kell egyenek. „A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,14) 

Aki már »érzékeli« az igazságot, személyes tapasztalatai vannak arról, hogy az ígéretek igazak, vagyis megtapasztalta azt, hogy a kegyelem ható erő az életében, az meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az építőt a rombolótól, az istenit az ördögitől, a kegyes színjátszást az áldozatkész, odaszánt élettől.

Ne gondold tehát, Testvérem, hogy az újjászületéssel minden lényeges megtörtént az életedben. Az újjászületés az első lépés azon az úton, amelyikről Jézus azt mondta, hogy „én vagyok az út…”. Ezen az úton haladni kell a cél felé, a nagykorúság és érettség felé, „míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy ne legyünk többé kiskorúak” (Ef 4,13), és hogy „felkészüljünk a szolgálatra, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,12). A hitben tapasztalttá váltak, a hittapasztalattal rendelkezők, az érett hitűek, vagyis a hitben nagykorúak Krisztus testét, a Krisztusban hívők közösségét építik. Ezt fejezi ki a textus másik képi gondolata.

„Járuljatok Őhozzá, mint élő kőhöz (…) ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá…! A lelki ház a gyülekezet, ahol menedéket és otthont talál a lelki ember. Mindnyájunknak van otthona, kőből-téglából épült háza. Fontos, hogy olyan házunk legyen, amiben otthon érezzük magunkat, vagyis biztonságot nyújtson, ahol azok lehetünk, akik vagyunk, ahol nem kell védekezésre készen résen lenni. Egy ilyen otthont adó ház képe lebegett a levél szerzőjének szeme előtt, amikor az érett keresztény gyülekezetre gondolt. Amikor azt olvasom, hogy Őhozzá, mint élő kőhöz járuljunk, akkor nem is a Bibliából jól ismert sarokkő jut eszembe (vö.:118. zsoltár 22; ApCsel 4,11; 1Pét 2,6), hanem a boltív záróköve. A boltív záróköve tartja össze az egész tetőszerkezetet, áttételesen hozzájárul minden köve a falnak – ha azt kiveszik, összedől az épület. Ilyen a keresztény közösség is, amivé fel kell nőnünk, amiben mi is élő kövek vagyunk. 

Általunk is épül a közösség, mi is része vagyunk a szerkezetnek, amit Jézus Krisztus, mint élő kulcsszereplő tart össze. 

Ez a „szerkezet”, aminek ő a közepe, a lelki otthont adó közösség. Itt talál biztonságot, megértést és békét, vagyis otthont a lelki ember. Ez a keresztény gyülekezet.
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron). Mindenki vágyik otthonra, különösen lelki otthonra, olyan emberi közösségre, ahol szeretik, elfogadják és megvédik. Amikor elnéptelenedik a közösség, akkor fel kell tennünk a kérdést: talán nem nyújt lelki otthont? Nem találnak ebben a közösségben szeretetet, elfogadást és biztonságot azok, akik pedig rászorulnának? Nem érzik benne jól magukat az emberek? A kérdésre talán nem is tudunk pontosan válaszolni. Mégis érezzük, hogy kérdésünkkel a lényeg körül tapogatódzunk. Hát ne felejtsük el ezt a kérdést!

Amikor élő kövekként része vagyunk a lelki háznak, egyszerre vagyunk építőkövek és menedéket találók. Egyszerre vagyunk otthont adók és otthonra találók. Egyszerre vagyunk adók és kapók, szolgálók és megajándékozottak. Amikor az életnek ez a két oldala egyensúlyba kerül, egyszerre otthon érezzük magunkat, egyszerre előáll a közösség. Ahol

Jézus Krisztus élő középpontként jelen van egy közösségben, ott egyszerre szeretet és biztonság árad.

Lelkileg hazataláltunk. Ámen.

Imádkozzunk!

Úrjézus! Köszönjük, hogy van testi otthonunk. Köszönjük igédet, ami lelkileg nagykorúvá nevel bennünket. Teremts bennünk vágyat arra, hogy mindig tisztábban lássuk akaratodat és igazságodat, hogy átlássunk sumákoláson és színjátszáson, és felismerjük az önös és számító igyekezetet. Teremts közöttünk lelki otthont, hogy gyülekezetünkben békét, szeretetet és biztonságot találjon az, aki hozzád menekül. Segíts nekünk úgy élni, szólni és cselekedni, hogy a te házadnak élő kövei legyünk. Köszönjük neked a lelki otthont, amit egymás közelében megélhetünk. Ámen.