Erdély XX. századi történetének egyik legnagyobbja

Jakab Antal nevéről először a szüleimtől hallottam. A hitvalló gyulafehérvári megyéspüspök szülőfalumban, Ditróban kezdte papi szolgálatát. A „mosolygós káplán”, ahogyan ott nevezték, már akkor belopta magát az emberek szívébe, és ez a mosoly egész életében, még a hosszú börtönévek után is sugárzott róla. Kispapként tanáromat tisztelhettem benne, amikor 1968 és 1970 között egyházjogot hallgattam nála a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Római tanulmányaim idején, 1972. február 13-án ott lehettem a Szent Péter-bazilikában, amikor Szent VI. Pál pápa püspökké szentelte. Hazatérésem után pedig teológiai tanárként és vicerektorként tizenhat évig dolgozhattam vele és közvetlen közelében.

Egyházának, híveinek, népének, papjainak áldást jelentő főpásztor volt. Elődje, Márton Áron nyomdokain járt, megalkuvás nélkül. Pedig nagyon nehéz időszakban, a kommunista államhatalom kisebbség- és vallásellenes törekvései közepette, a megkezdett falurombolás idején volt megyéspüspök. Az elnyomás ravasz korszaka volt ez, amikor az állam taktikát váltott: kifelé próbálta elfogadó, békülékeny arcát mutatni, belül pedig gáncsoskodott, az egyház életének megnehezítésén, ellehetetlenítésén, tevékenységének, mozgásterének beszűkítésén mesterkedett. Jakab Antal püspök ilyen nehézségek közepette éberen őrködött a rábízottak fölött, összetartotta a papságot, a híveket. Bölcs éleslátása, útmutató egyénisége, kiegyensúlyozottsága, megfontoltsága, embersége, meleg szíve irányt mutatott, népének volt, akibe kapaszkodnia.

Püspöki idejének egyik kálváriáját a „numerus clausus”, vagyis a papi szemináriumba felvehető növendékek létszámának állam általi korlátozása jelentette. Jakab püspök ezt úgy védte ki, hogy a teológiára jelentkező növendékek legjobbjait nem az első, hanem a második évfolyamra vette fel (az állam ugyanis az első évfolyamra felvettek létszámára összpontosította a figyelmét). A tanulmányaikat így, másodéven kezdő kispapok az első tanév anyagából később vizsgáztak le.

Az állami hatalom a templomokat is szívesebben látta volna – a falurombolással összhangban –, jelképesen és valóságosan is romokban heverni, mintsem megújulni és mellettük újakat épülni. Jakab püspök természetesen minden lehetséges eszközzel védte templomait, mi több új templomok, plébániák és közösségi házak építését is kieszközölte, a legtöbb esetben bővítésre, javításra, átalakításra kapott engedélyek birtokában.

Noha hivatalosan ez nem volt lehetséges, neki mégis gondja volt arra is, hogy tehetséges fiatal papjait Rómába irányítsa továbbtanulni. Turistaként küldte őket az Örök Városba, hogy turistavízumukat időről időre meghosszabbítva a pápai egyetemeken tudományos fokozatokat szerezzenek és hazatérve a gyulafehérvári teológiai tanári kart erősítsék.

Jakab Antalnak az Evangélium üzenetének átadása is szívügye volt. Beszédeiben az Istenbe vetett hit erősítése mellett óvta a családokat, féltette a gyermekeket, édesanyákat, édesapákat, tanulásra, munkára, szorgalomra buzdított, a megmaradásért, a holnapért fohászkodott. Látni és tudni akarta, hogy egyházának és népének nemcsak viszontagságos múltja és nehézségekkel teli jelene, de biztos jövője is van. Ő is egész életében mély hitébe, Istenbe kapaszkodott, benne hitt és remélt akkor is, amikor üldözték, amikor kínozták. Tizenhárom évre börtönbe zárták, és hitéből merítette az erőt főpásztori szolgálatának nehéz évtizedében is. Püspöki kinevezésekor is ez a hit indította arra, hogy Szent Tamás apostol szavait válassza jelmondatául, a jól ismert Én Uram és én Istenem! felkiáltást. Ez az erős hit irányította életét, szolgálatát, és ezért mondhatta az egyházmegye vezetésének átadásakor, 1990. április 30-án a csíksomlyói kegytemplomban azt, hogy: „Hitünk és népünk ügyét soha el nem alkudtam.”

Jakab Antal megyéspüspöki idejének utolsó három évét az utódlása körüli huzavona határozta meg. A magyar hírszerzés szigorúan titkos iratait közreadó, Szabó Gyula atya által összeállított könyv[1] tanúsága szerint a nyolcvanas évek vége felé egyre több jel utalt arra, hogy a román kormány román vezetést szeretett volna látni a Gyulafehérvári Egyházmegye élén. Ezt Jakab Antalnak több évig tartó – 1987 és 1990 között vívott – küzdelmével sikerült megakadályoznia.

Az 1989-es romániai politikai fordulatot követően, 1990. január első napjaiban Jakab püspök 21 pontos igénylistát nyújtott át a vatikáni küldöttségnek, élén Francesco Colasuonno érseknek. Követelései között szerepelt az egyház és az állam viszonyának rendezése, előbbinek a másiktól való függetlenítése, az elkobzott javak, ingatlanok visszaszolgáltatása, a gyulafehérvári püspökség érseki rangra emelése temesvári, nagyváradi és szatmári szufragánus püspökségekkel, a latin egyházmegyék mellett a görögkatolikus egyházmegyék visszaállítása, a szerzetesrendek szabad működésének lehetővé tétele, a sajtószabadság biztosítása, templomépítések engedélyezése és sok más hasonlóan fontos és jogos igény. Ő maga személyesen közre is működött ebben az időszakban az egyházmegyei Caritas-szervezet újraalapításában és az egyházmegyei sajtó újraindításában.

Jakab Antal a gyulafehérvári (erdélyi) egyházmegye korszakot meghatározó nagy püspöke volt, kiváló főpap, akit méltán illet hely a huszadik század két nagy főpásztora, Gróf Mailáth Gusztáv Károly és Isten Szolgája Márton Áron mellett.

Püspökké szentelésének (1972. február 13.) 50. évfordulója alkalmából a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) és az Életünk újság, az európai magyar katolikusok 54. évfolyamában járó havilapjának kiadóhivatala megemlékezés-sorozatot szervez. A Jakab Antal 50 emlékév nyitányaként, Ötvenhez ötven alprogramunk keretében támogatók jóvoltából összesen 50 db éves Életünk előfizetéssel ajándékoztuk meg mindazokat a településeket és intézményeket, amelyek Jakab püspök életében meghatározóak voltak. Az emlékév hivatalosan 2022. február 13-án nyílt meg Mezőörsön, a Sarlós Boldogasszony-templomban a Jakab Antal-emlékdíj idei átadásával. Szabó Gyula plébános, a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány elnöke a főpásztor életművét kutató munkájáért, a falusi gyermekek és fiatalok felkarolása érdekében végzett sokrétű lelkipásztori és társadalmi tevékenységéért érdemelte ki az elismerést. Ezen a napon indult el az új, www.jakabantal.eletunk.net internetes emlékoldal is. A programsorozat 2022. március 12-én Kilyénfalván ünnepi szentmisét, koszorúzást, emlékműsort és a Gyergyói-medence diákjai részére szervezett, élménypedagógián alapuló vetélkedőt magában foglaló emléknappal folytatódott. Az emlékév rendezvényfolyamában ezt a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című, 2020-ban elkészült másfél órás dokumentumfilm vetítései. A programokról és az emlékév eseményeiről a JAKK Facebook-oldala is naprakész tájékoztatást nyújt.

Szabó Gyula mezőörsi plébános szavait idézve: „Jakab Antal története szép példája a nemzeti összefogásnak, az alapvető kisebbségi vallási jogok melletti kiállásnak. […] Erdély XX. századi történetének egyik legnagyobb püspöke volt.” Abban bízunk, hogy e szavak igazságtartalmát a 2022-es emlékév folyamán is sokan felfedezik.

Vencser László
morálteológus, volt teológiai tanár
Fényképek forrása: család és a Jakab Antal Keresztény Kör archívuma

---

[1] Jakab Antal küzdelme a megmaradásért (Ki lesz az utód?). Szerk.: Szabó Gyula. Püski Kiadó, Budapest, 2013.

 

 

Névjegy Jakab Antal 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván, többgyermekes családban. Elemi iskoláit szülőfalujában – a második elemit háborús menekültként Hajdúnánáson –, középiskoláit Gyergyószentmiklóson, teológiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök 1934. június 29-én szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban. Segédlelkészként Ditróban, Gyulafehérváron és Kolozsváron szolgált. 1939 és 1942 között Rómában a Pápai Lateráni Egyetemen egyházjogi tanulmányokat folytatott és doktori fokozatot szerzett. Onnan hazatérve Márton Áron a második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe helyezte: előbb Kolozsváron a Püspöki Helytartóságon, később, 1944 őszétől az ismét Romániához tartozó Gyergyószentmiklóson és Kolozsváron dolgozott különféle beosztásokban. 1946 őszétől tanár és vicerektor a gyulafehérvári papnevelő intézetben, 1951 márciusától az egyházmegye titkos ordináriusa. Ugyanazon év augusztus 24-én letartóztatták, koholt vádak alapján bebörtönözték. Közel tizenhárom évet raboskodott Románia kommunista börtöneiben, ártatlanul. Az 1964-es általános amnesztia révén nyerte vissza szabadságát. Rövid görgényszentimrei helyettesítés után két évig Búzásbesenyő plébánosaként szolgált, közben bejáró tanárként tanított a gyulafehérvári teológián. Teljes állású teológiai tanári katedráját Márton Áronnak 1968 októberétől sikerült a román állammal jóváhagyatnia. Szintén Márton Áron püspök óhajára a Szentszék 1971. december 23-án kinevezte gyulafehérvári segédpüspöknek. Szent VI. Pál pápa 1972. február 13-án szentelte püspökké a római Szent Péter-bazilikában. Jakab Antal nyolcévnyi segédpüspöki szolgálat után 1980–1990 között megyéspüspökként vezette a Gyulafehérvári Egyházmegyét. Három nyugalomban töltött év után, 1993. május 5-én adta vissza lelkét Teremtőjének. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik.

 

 

 

2022-05-06