Este

Csöndet izzad a föld,
fényt permeteznek tüskés csillagok.
Önmagához visszatérő utamon ballagok.
A virágok szendergő lampionok.
Varangyok ügetnek,
puha smaragdok.
Falba bújnak a hangok,
mint néma harangok.
Az idő foglya
Mikor magam vagyok,
nem vagyok egyedül.
Mit a percnek szánok,
idővel az becsül.
Míg az idő rohan,
függvénye a térnek:
én kutatom magam,
foglya az időnek.
Fürkészem a csendet,
és csupa zaj a csend.
Fürkészem a rendet,
s bennem homály dereng.
Oly messze járok én,
hol nincs már végtelen,
elcsitul a remény
az öröktengeren.
Tudva tudom
Tudva tudom, mi a rend;
rét aranyára eső
puha májusi zápor,
izmok rostjaiban az erő.
Tudva tudom, mi a rend,
s mit síkosít az idő.
Jaj, csak az árnyék oszlana már
a szívemről. Mostoha
köd televénye pihen
a tudat zizegő gyökerén…
Makacsul, konokul hiszem,
hogy lesz majd fényrepedés
a ködön, s tenyerembe
röpül buja földrészek melege.
Tudva tudom, mi a rend;
hagyjad az álmot, hagyd, ne
zavard. Hajad illata
hűsen omol most vágyam elé.
Szemedet keresem, mert
tudva tudom, mi a rend.