Fadrusz alkotásainak kálváriája

Fadrusz János a 19. századvég–20. század eleje magyar történeti szobrászatának legnagyobb alakja. Igaz korán, negyvenöt éves korában halt meg, nevezetes művészeti emléket hagyott örökségül számunkra. Már ami megmaradhatott belőle.

     Eleinte, hol mint fafaragó, hol mint kovácsinas tengette életét, míg farigcsálásaival fel nem keltette néhány ember figyelmét, s szülővárosa, Pozsony takarékpénztárának ösztöndíjasaként Bécsbe küldték tanulni.

     Rendkívüli tehetsége itt szokatlan gyorsasággal bontakozott ki. A budapesti Műcsarnok kiállításán a fölfeszített Krisztus szobrával tűnt ki. Művében azonnal kitűnt a tehetség, a művészi felfogás és az önállóság, ez az alkotása tette ismertté nevét szélesebb körben. Így esett szülővárosának választása rá, hogy elkészítse Mária Terézia koronázási szobrát.

     A pozsonyi Duna-part ékessége volt Fadrusz János munkája, Mária Terézia királynő fehér márványszobra a koronázási domb helyén, ahol a királyok a kardvágást tették meg. Sötét gránit talapzaton emelkedett a szobor kétszeres életnagyságú alakjával, a Duna-part felőli talapzaton a Vitam et sanguinem felirattal. A királynő, fején Szent István koronájával ült a büszke ménen, jobb oldalán harcban edzett magyar vitéz állt magasra emelt kardjával. Alakját a művész valószínűleg magáról mintázta, balról egy magyar főúr lépett a paripa mellett.

          A dévényi és zoborhegyi millenniumi emlékművek lerombolása után, már érződött, hogy Fadrusz csodálatos alkotása sincs biztonságban. A lapok is figyelmeztettek, hogy bizonyos ismeretlen tettesek nem fognak visszariadni a pozsonyi Mária Terézia-szobor elpusztításától sem. 1921 októberében, tehát három évvel a háború befejezése után magyargyűlöletükben elvakult cseh legionáriusok lerombolták.

     A szobrot két napig tartó munkával, kalapácsokkal összezúzták, autókhoz erősített kötelekkel talapzatáról lehúzták, hogy még emléke se maradjon az utókor számára. A talapzatot nem bántották, gondolták, jó lesz majd Masaryk vagy esetleg Husz János részére. Ebből azonban semmi sem lett, így ‘25-ben a talapzatot is elhordták. Egy ideig üresen állt a tér, majd Stur és társai emlékét helyezték el itt.

     A szobor elpusztításával az egész művelt emberiségre nézve értéket képviselő alkotás ment tönkre. A vandalizmus ellen a magyar művészeti, tudományos és irodalmi szervezetek a világ összes hasonló köreihez tiltakozó iratokat intéztek, amely iratokra a rombolást mélyen elítélő válaszok érkeztek, sőt a külföldi művészegyesületek részéről a Nemzetek Szövetségénél is tiltakoztak. Ettől azonban semmi nem változott. A szobor néhány darabja Budapestre került, most a Nemzeti Múzeum pincéjében őrzik a szobor három alakjának összerombolt maradványait, a cseh legionáriusok egyetlen győzelmének emlékét.

     Még javában készült a pozsonyi emlék, mikor Fadrusz megbízást kapott a kolozsvári Mátyás király-szobor elkészítésére. A hadvezérei körében mozdulatlanul figyelő király alakját méltán tartják a magyar szobrászat remekének. 1902 októberében országos ünnepség keretében avatták a szobrot. „Legyen egyszersmind a szobormű egyik romolhatatlan hirdetője a nemzeti múltnak, nagyságnak, dicsőségnek, és mint ilyen dobogtassa meg a haza minden hű fiának szívét, s teljesítse e magasztos hivatását, míg magyar él ezen a földön” – áll a talapzatában elhelyezett alapítólevélben.

     A szobor a győztesen bevonuló, seregszemlét tartó magabiztos uralkodót ábrázolja. A fenséges hatást fokozza a négy hódoló vitéz, Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor és Báthori István erdélyi vajda. Kezükben a csatákban szerzett osztrák, török, moldvai és cseh zászlók. Úgy tartják a helyiek, Kinizsi a világ legszebb tátott szájú szobra. Szájából mintha „vivát” hangzanék, melyet a szemlén összegyűlt tömeg visszhangoz.

     A szobor napjainkig állandó veszélynek van kitéve. Az alapzatról eltűnt a magyar címer és a Mátyás király felirat. Mathias Rex van helyette. Az alkotást többször megrongálták, a zászlókat letörték, bivalyokkal próbálták lehúzni, végül egy Iorga idézetet helyeztek el a posztamensen: „Győzedelmes a háborúkban, csak a saját népe győzte le, akkor, amikor megpróbálta meghódítani a legyőzhetetlen Moldvát.” Igaz, ebben van egy kis el lent mondás, hiszen a legyőzött Moldva zászlóját is láthatjuk. Ez a tábla ugyan negyvenben lekerült a talapzatról, de 1992-ben minden tiltakozás ellenére visszahelyezték. A szobrot és a talapzatot tavaly magyar–román összefogással felújították, és az, hogy most újra díszesen állhat, az a példaértékű jelenlegi összefogás eredménye. Kifejezője egymás történelme, kultúrája kölcsönös megbecsülésének és tiszteletben tartásának.

     Zilah ékessége Fadrusz János egyik legszebb alkotása, Wesselényi Miklós szobra. 1902 őszén országos ünnepség keretében került sor a leleplezésre. A szobor most is ékesíti a kisváros főterét, de Trianon utáni sorsa igen viszontagságos volt. A magyar úr és a jobbágy alakja szálka volt a román hatalom szemében, mígnem 1935-ben az éj leple alatt elbontották, és a rendőrség pincéjébe zárták.

     1942-ben szinte az eredetihez hasonló méretű ünnepség keretében helyezték vissza. 1945 után palánkkal vették körül, beszélik, féltek elbontani, mert az a hír járta, hogy a magyar csapatok aláaknázták. Ma már újra eredeti szépségében láthatjuk, de megaláztatásának nincs vége. Felelőtlen személyek újra meg újra megrongálják, letörnek belőle, vagy festékkel öntik le.

     Fadrusz egy másik alkotása is díszítette Zilahot, a Tuhutum tiszteletére állított turul emlék, amelyet a Megyeháza mögötti parkban állítottak fel, és állt a hatvanas évekig, sorsa, azóta ismeretlen. A Névtelen jegyző szerint ugyanis Tuhutum a megye területén át vonult Erdély elfoglalására. Az emlékmű kőből faragott obeliszk, melynek csúcsán turulmadár ül. A park helyén ma autóparkolót találunk.

     A talapzatról néhány emlék még megmaradt, ezeket őrzik. Mert, ha nem is az eredeti talapzatán, ha nem is eredeti helyén, de a zilahi hagyományőrzők Fadrusz Honfoglalás emlékművét visszaállították.

Csallóközi Zoltán

A sorozat további részei itt olvashatók:
Arad emléke Délvidéken
Marosvásárhelyi változások
Felvidéki honvédemlékek
Visszaszáll a turul