A szőlő előtt az útnál
jegenyefa magasodik,
mögötte a messzeségből
Isten nyújtja örömét.
Angyalai földre szállnak,
ragyog velük  
az ecsetpázsitos réten
a margitvirág, fekete nadálytő,
a sudár rozsnok, pasztinák,
a virágzó sárga nőszirom…
Illatoz a vízparti liget,
és méhek rajzanak
az aranyló fényben.
Az Öreg-hídon át
az Alsó-Bükre vezető utat
orgonalilára érzékítik lelkemben
a feltámadással
hazatalált őseim.

Szülőföldi gondolatok

 Vajon hányszor utazom még
földi életemben haza
szülőfalummá lett otthonomba
hol testvéreim a tavasz hírnökei
a hóvirágok ibolyák
a nyáron fellángoló rózsák
a Béni-tó nádasaiban fel-fellebbenő szelek
hol testvéreim a pipacsok
árpa- és rozsföldek
zsibavirággal sárgálló rétek
az erdők bükk- és tölgyfái
a Répce partján ezüstösen hajladozó füzesek
s az utak délceg nyárfái
hol testvéreim
a közös emlékeket sírba vivő
őszi krizantémok téli fenyők
a hajdani hófúvásokon átlábalók
a szekerekkel ballagó tehenek lovak
és ti mind akik ismertek
és ismerlek benneteket
nénéim húgaim bátyáim öcséim
akik ragyogtok a napon
illatos füvekkel bokrokkal
Felső-Büktől Alsó-Bükig és tovább
hol Bartók muzsikája színezi
a gyógyfürdő aranyló medencéit
a parkokat szállodákat
az izzó kavicsokat
szép terhünket az emberi felelősséget
és ti érkezéseim
kedvre derítői
jöjjetek a fényre jöjjetek
zúgjanak bennünk a harangok
a testvéries gyönyörűségek

Emlékvers

Kapuváron Káldi Jánossal

Negyven év sokasodik
a tavaszi fényben,
amikor újra rám néz Pátzay Pál
Kenyérszegője és a Szent Anna-templom,
hol a Hanság szálló étterme felé
lépkedhettem veled a „Tavaszt – kiáltó” estben,
hogy énekelhesd:
„Tavaszt a süvítő Föld minden fájdalmas zegzugának,
hadd lengessen az idő a világ fölött
egy örökzöld, üdvözlő ágat!”,
hogy belemossuk szívünk a Rába vizébe
s felemeljük arcunkat gondolatnak, költeménynek.
És megnevezted virágaidat,
a sárga gólyahírt, kankalint, orgonát – – –
amiket a sose látott városok parkjaiba álmodsz
a belőled kiszakadó csönddel.

Mondtam, hogy azokkal tartok
kiket szülőföldünkön és mindenütt igazság,
szeretet vezet,
és verseimbe gyűjtöm a fehérlő köveket,
ahogy akvarelljein Ányos Imre tette.

Megidéztük Apáczait, Mikest, Csokonait,
a csöngei füzekkel az ifjú Weörest,
Kemenesalját a sokasodó téli álmokkal – – –
és látatlanul is elhittem, hogy útjaidon
„világit egy óriási hegyvonulat: a remény”

Akkor még nem tudtam,
hogy a hanyi estével őriznek majd
 kapuvári olvasóid,
akiknek példává magasodott emberi tartásod,
és hited, hűséged segíti őket át
a végtelen zokogású viharokon.

Kicsi zsoltár

N. N. névnapjára

Ma fényes a nappal
veled jár az öröm
A világ naptárában
ragyognak neved betűi
Fiatal vagy mint az idő
Adassék meg a felismerés
hogy jézusi hittel élsz
akaratod szerint
s az ismert világ
 − észrevétlenül is –
veled örül