JEL újság

Fotókiállítás Óbecsén

Szilágyi Edit2023.10.12

Szemet adtál, hogy meglássam a másik embert.
Fület adtál, hogy meghalljam a panaszát is.
Lábat adtál, hogy sorsos útján elkísérjem.
Kezet adtál, hogy elestében fölemeljem.
Szívet adtál, hogy befogadjam és szeressem.
Nem hiába ajándékoztál meg ezekkel.
Buzdíts, URAM, hogy használjam és megköszönjem.

(Füle Lajos)

Csíksomlyó és a Kárpát-medencei keresztény értékek címmel fotókiállítást láthattak az óbecseiek a Városi Színház Kör galériájában. A tárlat a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány által a magyarság és a keresztény közösségek értékeinek megőrzése, összetartó erejének bemutatása céljából meghirdetett legjobb pályaműveket szemlézte.

A vajdasági városban nagy érdeklődéssel fogadott tárlat a Ferenc pápa csíksomlyói látogatását, a búcsút, illetve a magyarlakta területek keresztény értékeit feldolgozó mintegy száz pályamunkákból válogatott. 

„Az alkotások láttán a közönség rácsodálkozhat arra, hogy a Kárpát-medencében mennyi minden emlékeztet bennünket keresztény hitünkre, vallási kötelékünkre és hagyományainkra” – emelte ki a kiállítást köszöntő Borbély Béla, a Keresztény Értelmiségi Kör irodavezetője.

A tárlat célja nemcsak az értékek bemutatása, hanem mindannak a továbbadása, amit őseinktől megörökölve a ma élő generációk tisztelettel és féltve őriznek. A felvételeken látható templomok, a büszkén álló ódon falak mesélnek, emlékeztetnek, meghatnak, elgondolkodtatnak, minden magyar összetartozását szimbolizálják, bárhol is élnek a világban. Betekintést nyújtanak a keresztény liturgiába, a népi ájtatosság hétköznapokon felülemelkedő alkalmaiba, ünnepeinkbe, megláthatjuk a megörökített személyek szemének csillogását, érzékelhetjük a zarándokok nagy csoportjainak összetartó erejét. 

A kiállítás megnyitóján a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Botra férfikórusa és a Dúdoló asszonykórus működött közre.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!

Imádkozzunk az új pápáért!

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!