Fülöp-szigeteki bíborosok

Amikor az alábbi cikk ötlete felmerült, Ferenc pápa néhány napja már elhagyta a Gemelli-klinikát és a Szent Márta-házban lábadozott. Eszünkbe sem jutott, hogy mire megjelenik, a konklávéra vár a világ, s az egyház bíborosai a figyelem középpontjába kerülnek. Ismerkedjünk meg a világ harmadik legnépesebb katolikus lakosságát magáénak tudó Fülöp-szigeteken dolgozó Lányi Béla verbita szerzetes segítségével az ottani közösség által adott egykori és jelenlegi kardinálisokkal.

Az alapító nemzedék

Rufino Jiao Santos (1908–1973) volt ugyan az első filippinó bíboros, de Manila érsekeként a 29. Pályafutását korán kezdte. Már 23 évesen doktorátust szerzett a Pápai Gergely Egyetemen. Érseki titkárként ő mentette meg Michael O’Doherty manilai érsek életét a japán megszállás idején. Magáravállalta, hogy ő segítette élelemmel a környék szegényeit, így közvetve gerillákat is. Halálra ítélték, s a bevonuló amerikai hadsereg szabadította ki az utolsó pillanatban. Santos kezdeményezte a Katolikus Jótékonysági Egyesület (később „Caritas Manila”) megalapítását. Újjáépítette a manilai katedrálist és kisszemináriumot alapított.

Julio Rosales bíboros (1906–1983) érseksége idején két jelentős történelmi ünnepség zajlott Cebuban: a kereszténység felvételének négyszázadik évfordulója (1965) és II. János Pál pápa látogatása (1981). Rosales harminchárom évig szolgált a Fülöp-szigeteki katolicizmus szülővárosában. Ő újíttatta fel a cebui főszékesegyházat. Harminckét katolikus iskolát alapított, huszonhét katolikus kórházat és árvaházat hozott létre.

Erő a gyengeségben

Jaime Lachica Sin bíboros (1928-2005) kiskorában fájdalmasan vékony, asztmás gyerek volt, aki gyakran a szülei közé bújt, hogy elaludjon. Amikor megkérdezte a dajkáját, miért fordított rá ennyi figyelmet az anyja, azt mondták neki, hogy azért, mert ő volt „a leggyengébb és legesetlenebb a család tizenhat (!) gyermeke között”. Ebből az életrevalónak egyáltalán nem látszó kamaszból erőskezű, határozott főpap lett. A filippinó bíboros talán legfontosabb tényezője volt az 1986-ban lezajlott, történelmi és békés, ún. rózsafüzér-forradalomnak, amely megdöntötte Ferdinand Marcos diktatúráját és egy hölgyet, Corazon Aquinót ültetett az elnöki székbe. Kulcsszereplő volt egy tizenöt évvel későbbi, 2001-es forradalomban is, amely leváltotta Joseph Estrada elnököt, akit ismét női elnök követett a hatalomban. Sin bíboros politikai aktivitását megkérdőjelezve berendelték Rómába, ahol a Világiak Pápai Tanácsának egyik Fülöp-szigeteki tagja elmagyarázta a helyzetet és megvilágította az emberi jogok védelmének lelki jelentőségét. Ilyen közvetítéssel engedélyt kapott arra, hogy vezető szerepet játsszon forradalmakban. Neve és címe, „Cardinal Sin”, sok tréfára adott alkalmat, mert jelentése a hét főbűnre utalt.

A béketeremtő forradalmár

Ricardo Tito Jamin Vidal 1982-től 2010-ig volt a második legnagyobb Fülöp-szigeteki város, Cebu érseke. Jaime Sin manilai érsekkel együtt hatékonyan támogatta az 1986-os Fülöp-szigeteki forradalmat. Bár fontos szerepe volt a Marcos-rezsim megdöntésében, mégis elment a bukott diktátor száműzetési helyére, hogy feladja neki a betegek szentségét. 1989-ben szintén ő volt az, aki az új, demokratikus kormány ellen fellépő erők vezetőjét rábírta a békés megadásra. Amikor 2001-ben Jaime Sin manilai érsek új forradalmat kezdeményezett Estrada elnök leváltása érdekében, ismét Vidal bíboros volt az, aki lemondásra bírta a politikust. Később azonban kegyelmet kért számára a „nemzeti egység és megbékélés szellemében”.

Kuriális bíborosok

A filippínók fontos szerepet játszanak az egyház központi kormányzásában. José Tomás Sánchez bíborost (1920–2012) fiatalkorában sok kihívás érte a papi hivatás útján. Sokszor úgy érezte, hogy inkább mérnök szeretne lenni, hiszen inkább a gyakorlatias munka vonzotta. Amikor a japánok elfoglalták Naga Cityt, ahol a szemináriumban nevelkedett, két évre megszakadt a papképzés. E két év alatt, saját bevallása szerint, Sanchez megtapasztalta, hogy hogyan viselkedtek a papok a keresztényellenes elnyomás ideje alatt. Egyáltalán nem érezte ezt épületesnek és úgy döntött, hogy nem megy vissza. Rokonsága azonban biztatta a visszatérésre, mert ők meglátták benne a jövendő papot. Idővel egyre biztosabban érezte magát hivatásában, és elöljárói is fontosabbnál fontosabb feladatokat bíztak rá. Nueva Segovia érseke volt, amikor az egyetemes egyház központjába hívták. 1985-ben kinevezték a Római Kúriára Népek Evangelizációja Kongregációja titkárának, majd 1991-ben a Papi Kongregáció prefektusává, majd három nappal később bíborossá. E minőségében a lelkipásztorok lelkipásztora volt. Érdekes látni, hogy saját papságának hányatott útján a Gondviselés milyen hatékonyan készítette őt elő tévelygő hivatások megmentésére. Sokfelé utazott. Örömmel látta, hogy akkoriban milyen sok helyen szépen növekedett a hivatások száma. Nyolcvanéves korában nyugdíba vonult, majd 2010 decemberében visszatért a Fülöp-szigetekre.

Luis Antonio Gokim Tagle bíboros 1957-ben született. Ma a Vatikán egyik legbefolyásosabb főpapja. Sokan „ázsiai Ferencnek” nevezik, hozzá hasonlítják, és a katolikus egyház progresszív szárnyának képviselőjeként tekintenek rá. Tagle hat éven át dolgozott együtt Joseph Ratzinger bíborossal a Vatikáni Nemzetközi Teológiai Bizottságban. Megfigyelők szerint ez az egyik oka annak, hogy manilai érsekké és bíborossá nevezték ki. 2015-től a katolikus egyház vezető humanitárius és szociális szolgálatot ellátó szervezetének, a Caritas Internationalisnak lett az elnöke. A Caritas Internationalis 162 hivatalos katolikus jótékonysági szervezetből álló világméretű hálózatot felügyel. Ferenc pápa 2022 novemberében egy belső felülvizsgálat nyomán leváltotta a nemzetközi szervezet vezetőit, amely állítólag „súlyos vezetési és morális problémákat tárt fel”: „Küldetése megvalósításának javítása érdekében szükségesnek látszik a jelenlegi szabályozási keret felülvizsgálata annak érdekében, hogy az jobban megfeleljen az intézmény szabályzati feladatainak” – fogalmazott a szentatya dekrétuma.(1)

„Az események alaposabb elemzése annak a feltételezésnek éppen az ellenkezőjét mutatja, hogy Tagle bíboros lett volna a Caritas-beli tisztogatás fő célpontja. Valószínűbbnek tűnik, hogy maga Tagle kezdeményezte a belső vizsgálatot, amely utódjának 2023 közepén esedékes megválasztását készítette elő. Ha ugyanis felmondtak volna neki, akkor biztosan megkímélték volna attól a megaláztatástól, hogy fel kelljen olvasnia a saját elbocsátását bejelentő pápai rendeletet a szervezet plenáris ülése előtt. Viszont a Caritas Internationalis „emeritus elnökeként” rá bízta a pápa azt a nehéz feladatot, hogy bejelentse az ellenőrzés megállapításait és a pápa utasítását a szervezet átfogó vezetésének átalakítására. (…) Tagle bíborost a pápa arra is felkérte, hogy segítsen utódjának az átmenet lebonyolításában. A Római Kúriában betöltött számos egyéb szerepe mellett Tagle bíboros várhatóan idejének jelentős részét új feladatainak szenteli majd, mint az evangelizációs dikasztérium evangelizációs szekciójának „proprefektusa”. Ezt a tisztséget 2022 júniusa óta tölti be. Maga a pápa vezeti ezt az osztályt. Figyelemre méltó, hogy a viszonylag fiatal filippínó bíborost Ferenc pápa 2020 májusában a legmagasabb bíboros-püspöki rangra emelte. Ezzel ő a mindössze 11 rangidős bíboros egyike, és az első filippínó bíboros, aki valaha is elérte ezt a rangot.”(2) A kegyvesztettségéről szóló hírek tehát tökéletesen alaptalanok. Tagle bíboros több szentszéki bizottságnak tagja és sokak szerint esélyes a pápaságra.

Emberjogi aktivisták

Orlando Beltran Quevedo (1939–) 2014 óta bíboros. A Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai rendjének tagja. A Fülöp-szigetek északi részén született, de a déli Mindanao szigeten fejezte be tanulmányait, és ott is dolgozott. Quevedo a Kidapawan prelatúra püspökeként szolgált 1980 és 1983 között. Első püspöki helyén az egyházat felforgató tevékenységgel és a kommunista felkelők támogatásával gyanúsították. A Marcos elnök által bevezetett hadiállapot katasztrofális következményekkel járt az amúgyis rebellis hely hírében álló városban. Az egyház, a baloldali mozgalmakhoz hasonlóan, szintén kifogásolta a diktatúra politikai ellenfeleivel szemben elkövetett emberi jogi visszaéléseket. Ebben a helyzetben nemcsak a kormány fegyveres erői követtek el bűncselekményeket, hanem fegyveres álvallási szekták is. Ezek ugyanúgy gyűlölték úgy a katolikusokat, mint a baloldaliakat. Állítólag a Marcos-diktatúra felkelésellenes kampánya anyagilag és erkölcsileg is támogatta őket. Ezek a viszonyok sok gyilkossághoz, kínzáshoz és világi katolikus vezetők eltűnéséhez vezettek. (3) Nagy megpróbáltatásokat jelentő kidapawan-i működése után Quevedo cotabatoi érsek lett, ahol viszont az iszlám lázadók és a kormány konfliktusával kellett szembenéznie. Megőrizte baráti viszonyát a muszlim közösséggel, melynek tagjai közül sokan katolikus iskolákban tanultak, többek között a Notre Dame Egyetemen, melynek Quevedo volt az elnöke.

Gaudencio Borbón Rosales (1932–), 2003 és 2011 között volt Manila érseke, 2006-tól pedig bíboros. Már fiatal papként kitűnt – gyakran fontos és tehetős nagyvállalatokkal szemben – a földművesek jogaiért folytatott bátor harcában. Bíborosként aztán még sikeresebb volt ebben a küzdelemben. Intézkedései közül talán a leghíresebb, amikor 2007-ben 137 gazdálkodó nevében felszólított egy nagy élelmiszeripari vállalatot az elfoglalt birtokok visszaadására. Tiltakozása hatására a Fülöp-szigeteki kormány visszahelyezte a területet a kormány agrárreform-programjába. Ez az elszánt főpap igazi lelki ember, aki minden papszentelés előtt minden jelöltért egy órát imádkozott.

José Lázaro Fuerte Advíncula Jr. (1952–) domonkos szerzetes, 2020-től bíboros. Kinevezésén sokan meglepődtek, mert egy kisebb város érsekéből lett bíboros. 2021 januárjában más püspökökkel együtt pásztorlevélben nyomozásra szólította fel a hatóságokat olyan katonai és rendőri műveletekkel kapcsolatban, amelyek során egy törzsi csoport kilenc vezetőjét ölték meg. A hatóságok szerint a meggyilkoltak és letartóztatottak a Fülöp-szigeteki Kommunista Párt és az Új Néphadsereg vezetői voltak. A bíboros és az áldozatok hozzátartozói viszont azt állítják, hogy az elhunytak fegyvertelenek voltak. Két hónappal e határozott fellépése után, 2021 márciusában, igazi bíborosi helyet kapott Ferenc pápától: Manila érseke lett. A főváros érsekeként az egymással viszálykodó politikai dinasztiák megbékítéséért száll síkra.
 
Pablo Virgilio Siongco David bíboros 1959-ben született. Advincula után az ő bíborosi kinevezése igazi megütközést keltett. Ő még érsek sem volt, csak püspök – bár a Fülöp-szigeteki Katolikus Püspöki Kar elnöke. Székesegyházát nyomortelepek veszik körül. Amikor Rodrigo Duterte elnök megindította a kábítószer elleni háborút, David püspök elítélte a túlkapásokat. Magabiztosan lépett fel az államhatalom ellen. Ezért azzal vádolták, hogy a kábítószer-kereskedőket támogatja, és ő maga is kábítószer-fogyasztó. Ad limina látogatásán jelentette Ferenc pápának az egyházmegyéjében történő gyilkosságokat, és beszámolt a püspökség drogrehabilitációs programjáról is. Elmondta, ahogyan a megvádoltak kétségbeesetten kérték, hogy mentse meg őket és gyermekeiket. A találkozás végén a Szentatya megszólította: „Espera, puedo benedicirte?” (Várj csak, megáldhatlak?) Miután megáldotta, így szólt hozzá: „Tarts ki!” A Duterte-rendszer bukása után sem tesz lakatot a szájára. David elmélyülten foglalkozik azok hitével, akik jogaiért síkraszáll. Teológiai művei a népi vallásossággal foglalkoznak.

A Fülöp-szigeteken sok püspök van, ám aki bíboros, attól azt is elvárják a hívek, hogy kiváló szellemi és szervező képességei mellett álljon ki a rábízottak emberi jogaiért is.

(1) https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-dekretuma-caritas-internationalis-ugyeben-rendkivuli-megbizott-kinevezese
(2) https://opinion.inquirer.net/159074/the-rise-and-false-sacking-of-cardinal-tagle
(3) https://www.facebook.com/groups/kidapawanupdates/posts/2131413767269640/?_rdr