JEL újság

Glóriás szentek között

Lőrincz Sándor2021.05.01

Művész műtermébe belépni kiváltság, a bizalom legfőbb jele, s ha még a látogatónak is kedves alkotások sorakoznak a falakon, marandóbb az élmény. Kőváriné Siess Zsuzsanna kollekciója előtt állva megrendül az ember. Lakása, műterme élő ikonosztáz. Egy fodrászból lett ikonfestőnél jártunk Fonyódon, aki több mint két évtizede kedvenc szentjei társaságában tölti idejét.

 

Ahogy sorra veszem fatáblákra festett képeit, szinte hallom a görögkatolikusok gyönyörű dallamait. Igézően szépek e glóriás szentek, s a fonyódi otthon beimádkozott falai között a váratlanul betoppanó látogató is nyugalomra lel. Nemcsak védelmet, hanem földön túli örömöt is sugároz a kamaratárlatnak beillő, míves gyűjtemény, mely folyamatosan bővül egy-egy darabbal. Alkotójuk kifosztva érzi lakását, ha kiállításra küldi fogadott gyermekeivé lett munkáit. Igaz, az elmúlt esztendőben a koronavírus-járvány miatt ez a veszély nem fenyegette; sőt, a kényszerűségből rászakadt idő további motivációt jelentett. Olyan alkotások is kikerültek keze alól, amelyeket eddig ritkábban festett. Például egy Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló ikon, amelyet a Kaposvári Egyházmegye Karitászirodájának készített.

Szent és profán találkozóhelye a nappali, melyből lépcső vezet a tetőtéri műterembe. Népművészeti relikviák, régi, mázas kancsók csüngnek a lépcsőfokokról, de a polgári enteriőrben családi örökségből származó festmények, szakrális művek is helyet kaptak. Szomorú-szép Krisztus-arc, halott fiát sirató Mária, tanító Jézus, a legváltozatosabban ábrázolható Sárkányölő Szent György, Szent József a kisdeddel, Szent Lukács vagy Szent Mihály arkangyal, kinek védelme a pandémia idején különösen aktuális, de nemcsak most. Mindenkor. Értünk közbejáró szentjeinkkel egyébként is érdemes interaktív kapcsolatban maradni; akkor is, ha tudjuk: Krisztus a győztes király.

Jóleső eklektika ölel körül bennünket, s letelepedve a pillanat küszöbére, szőjük a szót, vagy hallgatunk. Beszédes hallgatásunk oka egy-egy felötlő Istenélmény, meghallgatásra lelt ima, Mária-üzenet a kegyelem oázisából, Medjugorjéból…

S hogy honnan az indíttatás a festészet felé?

– Édesapám a helyi iskola rajztanára, majd igazgatóhelyettese volt, és oly tökélyre fejlesztette a festést, hogy nemcsak az iskolában népszerűsítette a vizuális kultúrát, hanem idehaza is oktatta tanítványait festésre, miközben a művészettörténet nagy korszakait elemezte – mesélte Kőváriné Siess Zsuzsanna. – Ugyan ezáltal ránk, gyerekekre kevesebb idő jutott, de én ellestem tőle az alapokat. Mivel babáimnak ruhákat készítettem, édesapám felfedezte bennem a rajz- és formakészséget, a kreativitást, és bátorított. Csakúgy, mint édesanyám, aki szabott és varrt, s akitől a kézügyességet örököltem. Nem véletlenül szerettem volna ruhatervező lenni. Később azonban úgy döntöttem: fodrásznak tanulok.

Mint megtudtam, a családi házban fodrászüzletet nyitott, amely – saját vendégkörrel – hamar népszerű lett a kisvárosban, de egy idő után a hajfestékek, a különféle vegyszerek kikészítették a bőrét, a gyakori hidrogéngőz pedig elkezdte marni a szemét. Egy évtizedes vágás, festés és bodorítás után, fájó szívvel ugyan, de el kellett búcsúznia e jól jövedelmező szakmától. Ráadásul más betegségek is utolérték, de lelkileg akkor tört össze, amikor 34 év házasság után meghalt a férje.

– Nehezen tudtam feldolgozni a gyászt, pedig tisztában voltam azzal, hogy Istennel minden könnyebb – mondta az ikonfestő. – Két fiam – Zsolt és Szabolcs – már felnőtt, én meg rokkant nyugdíjasként hirtelen időmilliomos lettem. Azon töprengtem, vajon mi a terve velem a Teremtőnek, amikor gyerekeim elém pakolták édesapám gondosan megőrzött ecseteit, festékeit. Kezdetben apám balatoni tájait, virágcsendéleteit másoltam, fiaim pedig folyamatosan bátorítottak: „Anyu, nem is tudtuk, hogy te ilyen ügyesen festesz.” Ennek ellenére mégis valamiféle hiány vett erőt rajtam. Egészen addig, amíg súgott az Úr. Egyik reggel arra ébredtem, hogy „lelki szemeim” ezt a szót betűzgetik: ikon. Nem volt kérdés, honnan az üzenet. Különféle szakkönyveket szereztem, és elkezdtem tanulmányozni az ikonfestés technikáját, aztán magam is próbálkoztam. Öreg hordódongákat, kiszuperált, régi szekrények polcait, lomtalanításból származó asztalok lapjait vágta méretre Szabolcs fiam, aki kárpitosként dolgozik. Enyvet, gipszet, s bármily hihetetlen, nejlonharisnyákat használtam az alapozáshoz, így fogtam hozzá a munkához – csaknem negyed százada, és azóta sem tágítottam szentjeim mellől.

Felsétálunk a felső szintre, a műhelybe, ahol „művészi rendetlenség” fogad – mint bármely alkotó birodalmában. Az ikonfestő a fény mellé telepszik, és folytatja félbe hagyott Jézusát. Finom mozdulatokkal készül a kép, miközben az alkotó arca is fényben fürdik. Csoda születik.

Görögország templomai és ikonfestő műhelyei elevenednek meg előttem, ahol „nagyüzemben” készülnek a szentek képmásai, ám a fonyódi „örömhírnök” nem kötelező szuvenírként álmodja falapokra kedves szentjeit. Elárulja: alkotás közben imádkozik: gyerekeiért, unokáiért, az ország vezetőiért, a nemzetért. És hálát ad. Mindenért. Életért, művészetért, lehetőségekért, egészségért, alkotókedvért. Amikor pedig az aranyozásra kerül a sor, óvatosan viszi fel a képre a „színek színét”, a dicsőség jelképét, gondolatban évtizedeket fiatalodik. Szüleit látja és testvéreit, ahogy karácsonyt ülnek, s bár nem származik gazdag famíliából – a pedagógus mindig a nemzet napszámosa volt, és az is maradt –, édesapja mindent megtett azért, hogy bearanyozza a családi ünnepeket. Kőváriné Siess Zsuzsa azt vallja: az ünnepi ragyogás kitörölhetetlenül megmarad az ember emlékezetében, s ha sokáig megőrizzük az élményt, végigkíséri életünket. Mintát, példát ad a mély szakralitásban megélt öröm, melyből az utánunk jövő generációk is táplálkozhatnak.

Megtudom: a bizánci jegyeket őrző fonyódi templomnak az elmúlt években tizenhat nagy méretű alkotását adományozta az ikonfestő, aki azon túl, hogy így köszönte meg a Teremtőtől kapott talentumát, a híveket és a Balaton-part turistáit is különleges látvánnyal ajándékozta meg.

Vaskos vendégkönyvek kerülnek elém – rövidebb-hosszabb bejegyzésekkel, meghívókkal, fotókkal. Ajándékba kapott méltató sorok erősítik többek mellett a fonyódi önkormányzat által is kitüntetett alkotót, akinek több tucat egyéni és csoportos kiállítása volt az elmúlt időszakban. Zömmel a Dunántúlon, de az ország más megyéiben is, sőt külföldre is számos ikonja kikerült. A kaposvári Szent Margit-templom kiállítóhellyé avanzsált hittantermében többször is falra tették táblaképeit, mint ahogy a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában is. A közönség pedig mindig megszólíttatott a nagy műgonddal készített ikonok láttán. Némelyikük le is kívánkozott a falról, hogy otthonok intim csendjébe vigyen vigaszt és örömet, hiszen aranyglóriás szentekkel együtt élni varázsos égi-földi csoda.

Lőrincz Sándor

 

 

2021-05-01

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Huszonnégy láb

Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket

Különös halászat

A víz úgy ringatta őket, mint anya az álmos gyermekét. Az ég lámpásai hunyorgó fényükkel beragyogták a csöndesen szundikáló, tükörsima tavat, amit ők csak Nagy Víznek neveztek maguk között. Ha lemegy a nap, kimegyünk a Nagy Vízre, szokták mondani egymásnak.

Legendák nyomában

Országjárásunkat most az Aranyosszék két patinás településén tett múltidéző és jövőt remélő vizitációval folytatjuk. Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!