JEL újság

Ha a Szentlélek nincs bennünk...

Makláry Ákos2024.05.19

Hitből pajzsot sorozatunk újabb epizódjaként Szilvay Gergely újságíróval, a Mandiner főmunkatársával beszélgettünk pünkösd közeledtével hitről, hivatásról és a Szentlélek jelenlétéről.

– Mit jelent az ön számára pünkösd ünnepe? Miért fontos nekünk, keresztényeknek ez az ünnep?

– Mindig többet gondolkodtam a többi ünneppel, karácsonnyal, húsvéttal kapcsolatban. Talán nem vagyok ezzel másként, mint más keresztények. Tudtam, hogy van a csíksomlyói búcsú, de nem gondoltam jobban át, hogy nekem személyesen mit jelent ez az ünnep. Belegondolva most azt mondom, hogy a pünkösd bátorítás a hit felvállalására. Ezzel kapcsolatban kettős érzésem van, mert egyrészt arra szólít a Biblia, hogy ne rejtsétek a véka alá a gyertyát, másrészt meg a farizeusok kapcsán felhívja a figyelmünket, hogy ne kérkedjünk a hitünkkel. Az a jó böjt például, amiről mások nem tudnak. Itt érzek egy kis feszültséget a kettő között: akkor mi a jó? A munkámból fakadóan kifelé, az ismerősökön túl is kiderül, hogy hívő vagyok. És mivel introvertált vagyok, ez nem mindig könnyű. A pünkösd az én esetemben talán az erre való bátorítás is.

– Az európai kereszténységet nézve, mintha a Szentlélek jelenléte nem kapna olyan hangsúlyt a keresztények között. Az egyház tanításában jelen van, de mégsem központi téma. Ez annak a következménye, hogy elveszítjük a kereszténység igazi tartalmát?

– Szerintem azért nincs akkora hangsúly a Szentlelken a nyugati kereszténységben, mert nehezebben megfogható, mint a másik két isteni személy. Az Atyát és a Fiút el tudjuk képzelni, a Szentlelket sokkal nehezebb, pedig a Szentlélek animálja az egyházat és a keresztény közösségeket. A Szeretethimnuszt parafrazálva: ha a Szentlélek nincs bennünk, akkor zengő érc vagyunk vagy még csak az sem. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a szentlelkes mozgalmakról. Mindenesetre bizonyára adhatnánk nagyobb teret a Szentléleknek.

– Szakmai vagy magánélete során tapasztalta-e, hogy a Krisztusba vetett hit megerősíti? Merít erőt a hitéből a Krisztus tanítása melletti kiálláshoz?

– Amikor különféle konfliktusos témákat vállalok föl vagy valakivel vitatkozom, időről időre érzem, hogy a hitem belső megnyugvást ad – legyen szó munkahelyi, lelki vagy más jellegű problémákról. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan nyugodt vagyok, de minden időleges zaklatottsággal együtt, azok mögött van egy belső bizonyosságom. Tudom, honnan jövök, hová megyek, miért élek, mi a létnek, a világnak az értelme. Ez megerősítő érzés. Sokaknak nincsenek ilyen kapaszkodóik, nem tudom, a nem hívők milyen válaszokat adnak.

– Milyen egy apologéta élete? A kereszténység második évszázada nagy súlyt fektetett arra, hogy kiművelt keresztények meg tudják védeni hitük tanait a különféle eretnekségekkel vagy külső támadásokkal szemben. Ön is sokszor védi írásaiban, megszólalásaiban a keresztény tanítást, az evangéliumot. Hogyan lehet a hitvédelem a Szentlélek működésével egyúttal hitterjesztés is? Van erre receptje?

– Nincs rá receptem. Nem is tudom, hogy egyáltalán apologéta vagyok-e. Alkalmanként szoktam ilyen cikkeket írni, amikor felhúzom magam valami bődületes butaságon. Van egy polemikus énem, szeretek polemizálni, ami konfliktusvállalást is jelent. Ez kicsit felforgató szerep is, néha szeretek provokálni. Azt gondolom, hogy ma nem annak van „sportértéke”, ha valaki támadja a kereszténységet, hanem annak, ha megvédi. A kereszténység kritikusai sokszor alapvető dolgokkal sincsenek tisztában. Egyre inkább nem aktív egyházellenesség, hanem a zsigeri semleges távolságtartás a jellemző, ezzel együtt a tudatlanság. Sokan olyan kereszténységet képzelnek el, ami már rég nincs, például olyan világi hatalmat vizionálnak az egyház mögé, ami talán a középkorban volt. De azt is tapasztalom, hogy a keresztények gyakran elbizonytalanodnak: nem tudják, mit mondjanak, mert nem gondolják végig a hitükből fakadó dolgokat, vagy nincs is merszük kiállni. Ez nem is kötelező. Én néha nem állom meg, hogy ne reagáljak. Hogy ennek van-e missziós eredménye, azt nem tudom. Az újságírók jelentős vákuumban dolgoznak visszajelzés szempontjából. A hozzám visszaérkező, nem reprezentatív reflexiókból tudom, hogy megerősítőleg tudok hatni, amikor ilyet írok. Mivel azonban gyakran polemikus éllel írom ezeket a cikkeket, nem vagyok benne biztos, hogy ez missziónak is jó, csak remélni tudom. Ha más nem, akkor annyi, hogy akivel vitatkozom, elgondolkodik, vagy a keresztény olvasók érvekkel tudják magukat felvértezni.

– Sokszor mondják, hogy a kereszténység gyenge. Ön is írt már arról, hogy erőtlen, nem harcos vallás. Miben van ön szerint a kereszténység, Krisztus tanításának az ereje?

– Az ecclesia militans, azaz a harcos egyház kifejezése arra utal, hogy ez a világ tökéletlen, és itt mindig lesz feladat. A mennyország nem jön a földre, mi meg esendő emberek vagyunk. Ideális helyzetek sosem lesznek, vagy csak ritkán adódnak az életben. A kereszténységnek itt kell helytállni. Szerintem fontos az igazságfaktor, hogy függetlenül a személyes hitelességtől és minden egyébtől, az igazság itt van. Fontos a hitelesség, de attól, hogy vannak nem hiteles keresztények, attól még az egész kereszténység – a hitigazságok miatt is – hiteles. Azt szoktam mondani – nem én találtam ki –, hogy nem minden egyes keresztény hitelessége a fő kérdés. A kereszténység hitele a mártírok vérében van, és mindenkinek a szenvedésében, akit üldöztek. Az ő helytállásuk kisugárzik a történelemre és az egész a keresztény közösségre. Emellett a kereszténység nem a tökéletesek, hanem a bűnösök és esendők vallása, amit gyakran elfelejtünk, amikor számonkérjük például egyes közszereplők kereszténységét, azt sugallva, hogy mivel mondjuk követett el megkérdőjelezhető dolgokat, ezért biztosan álkeresztény.

Szerintem az afrikai kereszténység eléggé védi magát, felveszi a harcot, ha kell. Az amerikai kereszténység is fel tudja emelni a szavát. Európában ez kevésbé történik meg. Hogy ez miért van így? Vannak olyan részegyházak, amelyek túlságosan alkalmazkodnak a helyi, nagyon progresszív viszonyokhoz. Nagy a jólét. A Közel-Keleten a sokkal kisebb kényelemfaktorban élő keresztények böjtje sokkal keményebb, mint a mienk, pedig fordítva lenne indokolt. Kevesebb a hívő, ezért lehet, hogy az európai egyháznak most kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy állandóan megvédje magát.

Talán az lehet fontos, hogy ne hátráljunk ki egy vitából csak azért, mert az konfliktust jelent. Ne kapituláljunk ide érkező furcsa eszmék előtt (pl. genderideológia) olyan jelszavakkal, hogy „Isten úgyis mindenkit szeret, és csak ez a lényeg”. Gyakran hallom, hogy „hát igen, jönnek ide ezek a fura dolgok, de én nem akarok ezzel harcolni, mert én csak a családommal akarok foglalkozni”. Ez szép dolog, de nem mi döntünk arról, hogy harcolunk-e, ha idejön egy hadsereg. Bele vagyunk kényszerítve a harcba. Ha feladjuk, akkor az ellenfél győz, és az ő békéjét kell elfogadnunk. Nem mindenkinek való az ideológiai vita, de fontos, hogy legyen, aki részt vesz ezekben a küzdelmekben.

– Ha egy idegen emberrel beszélgetve kiderülne, hogy ön keresztény és megkérdezné, hogy miért az, mit válaszolna neki?

– Miért vagyok keresztény? Mert minden más opció szerintem nihilizmus. Én otthonról hozom a hitemet, nem friss megtérő vagyok. Látom, hogy a friss megtérők mennyivel energikusabbak és sokszor hitelesebbek is tudnak lenni. Az otthonról hozott és „megdolgozott”, átgondolt hit viszont stabil. Amikor hitválságaim voltak, akkor sok mindent átgondoltam, és arra jutottam, hogy az egyetlen észszerű álláspont a kereszténység. A másik opció az, hogy semminek nincs értelme. Át lehet gondolni a buddhizmust meg az iszlámot és egyebeket, de nem tartom őket meggyőzőnek. Persze én nem ezekbe a hagyományokba születtem. Számomra a kereszténység az egyetlen észszerű és engem meggyőző opció az értelmetlenséggel szemben. Ilyen szempontból a hitem kicsit pesszimista gyökerű, de jellemző rá valamiféle melankolikus derű is.

– Sokan úgy gondolják, hogy a gyerekeknek meg kell adni a szabadságot, és nem kell megkeresztelni őket csecsemőkorban, mondván, majd felnőttként eldöntik, mit szeretnének. Mit mondana azoknak, akik így gondolkodnak?

– Nem tartom jónak, ha azt mondjuk, hogy várjunk a gyerek felnőtt koráig, és majd eldönti, hogy melyik vallást választja, beleértve az ateizmust és a szcientizmust is, amelyek valójában úgyszintén vallások. A keresztségnek tétje van. Ha a keresztség teológiáját komolyan vesszük, akkor ezzel megmentjük az illetőt elég sok dologtól, és nagyobb esélye van üdvözülni. Emellett pedig azt gondolom, hogy nincs semleges nevelés. Ha nem keresztényként nevelünk egy gyereket, akkor sem neveljük „majd eldönti” semleges úton, mert az valójában egy ateista vagy agnosztikus nevelés. Szóval nem létezik semleges nevelés! Maga a nevelés mint kifejezés ellentétes a semlegességgel. Hiszen azért nevelünk, mert valamit jónak tartunk. Egyébként meg megkeresztelve, keresztényként felnőve is van reális választási lehetősége mindenkinek, sajnos sok fiatal hagyja ott a hitét, de persze sokan mások meg is tartják. Azt viszont szoktam tapasztalni, hogy aki keres, és lehorgonyozna a kereszténységnél, annak milyen nehéz beleszokni a keresztény hagyományba, beletanulni az ünnepekbe, imákba, énekekbe, szertartásokba. Nincs térképük, és ha adunk nekik, meg kell tanulniuk olvasni. Nekünk van térképünk, és kiskorunk óta tanuljuk olvasni. Ez nagy előny.

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!