JEL újság

Hangok mélyről

Lonkay Márta2021.06.16

„Az ének a lélek kiáradása” – vallja Lovász Irén Kossuth-díjas népdalénekes, néprajzkutató, egyetemi docens, érdemes művész. A háromgyermekes édesanyával eleve elrendelésről, családi hagyományokról, az ősök hagyatékáról, elengedésről, a zene gyógyító erejéről, s az öröklét érezhető jelenlétéről beszélgettünk.

 

– Eleve elrendelésnek tekinti útjának eddigi történéseit?

Lehet, mert beleszülettem egy olyan alföldi, tanyasi hagyományokat őrző paraszti családba, amely éltette a néphagyományt. A közvetlen környezetemben sok csodálatos hang vett körül, így a zene születésem óta meghatároz, de ha jobban belegondolok, már magzati koromban hallgathattam édesanyám gyönyörű énekhangját. Nem akadt olyan életesemény, történet vagy szó, amelyről ne tudott volna egy éneket. A népdalnak ezt az éltető, a mindennapokat kitöltő, hétköznapokat segítő funkcióját éltem meg már egészen kisgyermekkoromtól. Hálás vagyok az őseimnek a tőlük kapott hagyatékért és azért is, hogy magamon átszűrve, a tanulmányaimmal nemesítve és tudatosítva tovább szőhettem ennek a hagyománynak a szövetét. Így talán messzebb hangozhatott az ő hangjuk is általam.

– Mit hozott még otthonról?

A tisztességes munka és az általa elért eredmény megbecsülését szüleimtől, őseimtől tanultam. „Ki mint vet, úgy arat” – szól a paraszti archaikus bölcsesség. Ez a nagy ethosz vezérmotívuma is egyben. A földművelő ember így élt. „Ki korán kel, aranyat lel.” A népi közmondások mögött komoly élettapasztalat esszenciái húzódnak, amelyek generációkon át tovább hagyományozódtak. Nekünk munka nélkül semmi sem adatott! Az identitásom másik alappillére a tisztesség és becsület. Édesanyám mélyen hívő református asszonyként sokszor énekelte nekem: „Bízzál az Úrban, rólad Ő el nem feledkezik”. Ezt a Jóistenre való hagyatkozást egész életében megtartotta és nekem is továbbadta.

– Szavaiból érződik az édesanyjához fűződő különleges és szoros kapcsolata…

Igen, édesanyámmal mély lelki kapcsolat köt össze. Mondom ezt jelen időben úgy, hogy pár hónapja költözött vissza a Teremtőhöz. Édesanyám évek óta küzdött az Alzheimer-kórral, s egy idő után az énekszó jelentette az egyetlen kapaszkodót, ami segített visszatalálni egykori önmagához, visszahozta a valódi identitását, a gyökereit, egyszóval önmagát. Ez a hagyományterápia, amit a zeneterapeuta növendékeimnek is tanítok. A hagyomány éltető erő, olyan, mint a körtehéj, amelyet visszadobunk a körtefa alá. Édesanyámtól kaptam az éltető erőként működő népdalkincset, amit aztán visszaadtam neki idős napjaiban pontosan úgy, mint a visszadobott körtehéj, ami újra revitalizálja, élettel tölti el a következő évi termést. Nagyon fontos, hogy figyeljünk az idősebb generációra, mert csak általuk tehetünk szert arra a kincsre, amit a hagyományunk őriz. Aztán ezt a kincset, mint gyógyírt adhatjuk vissza nekik szükségben, betegségben, elesettségben.

– A hozzánk lélekben legközelebbi szeretteink elvesztését még hívőként is nehéz feldolgozni. Erre a fájó hiányra talált megoldást?

A lélek örök. Ez a válasz s a gyógyír mindenre. Egy igazán nemes lélek a halállal leveti az egész földi léte során gúzsba kötő testét. Szabadon kiterjedhet, s úgy érzem, ekkor győzi le a tér és idő korlátait. Ezért is érzem úgy, hogy most is velem van, tehát nem veszítettem el őt. A Női hang c. lemezemre felvettem édesanyám hangját is. Rájöttem, hogy akkor lesz hiteles az én női hangom, ha az övé által szólal meg, hiszen az övéből lett. Az ő folytatása. Nagy kegyelemként éltem meg, mikor felismertem és megértettem ezt a jelet. Utólag összeállt bennem a kép, hogy miért is kellett tíz esztendőt várnom e lemez megszületésére. Ami az elengedést illeti, érdekes kettőség ez, mert az énekkel tudtam éltetni édesanyámat, s végül aztán átengedni az öröklétbe. A betegágyánál, utolsó napjaiban az általa tanított énekkel búcsúztam:

„Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.
Ki kétkedőn kutatja őt, annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”

– A sorsszerűségnél maradva, József Attilával egy napon született, majd tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem (akkoriban József Attila Tudományegyetem) Bölcsészkarán folytatta. Mennyi ebben a „vezérlés”?

Nem „véletlen” egybeesés. Pontosan miatta mentem épp arra az egyetemre. Ez a választás racionális döntés volt a részemről. A bölcsész pálya mellett azonban mindig is ott húzódott az éneklés, s mint egy búvó patak folyamatosan a jelenem részét képezte. Végül úgy éreztem, hogy tudós és a művész pálya erősítik egymást, s csak eme kettősségben tudtam igazán kiteljesedni. Később néprajzosként archaikus népi imádságokat kutattam Erdélyi Zsuzsannával. Így indult el mélyebb tanulmányozásom a magyar szakrális népköltészet és a Mária-kultuszra vonatkozó szent anyagok, Mária-énekek felé. Zsuzsa néni által beleláttam a Passió-epika, a Mária-líra gazdagságába is, s onnantól kezdve mindez a kutatásaim és a repertoárom része lett. Az Égi hang c. lemezem kifejezetten arról szól, hogy a szakrális magyar népköltészetben az év ünnepeit hogyan segítik az énekek. Ez a felvétel lett a Gyógyító Hangok sorozatom első darabja.

– Az énekszó hogyan válhat gyógyító erővé?

Például az Égi hang c. lemezen felmutatott szakrális énekek, melyeket az évkör szakrális rendjében éneklünk, úgy is segíti a lelket, hogy stabilizálja az időben. Engednünk kell magunkat elidőzni az ünnep idejében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy rendre tanít. A vallásos, archaikus ember azzal, hogy átengedi a testén és a lelkén az ünnepet, a lényeghez vezeti magát közelebb. Az ének a lélek kiáradása. Szent Ágoston is megmondta, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik. Ezt a gyimesi csángók is megerősítették, mikor náluk jártam, s gyűjtöttem az archaikus népi imádságokat. Ebből fakad az ő elementáris és őszinte hitük is az énekléssel kapcsolatban.

– Önnek mennyire fontos az őszinteség?

Az őszinteség és az egyszerűségre való törekvés számomra alapérték. Nem is tudom, miként lehetne másképp élni. Amit tanultam, s mindmáig tanulok a parasztasszonyoktól, az a természetes életvezetőm a hitben s az éneklésben egyaránt. Erdélyi Zsuzsa néni Palócföldön megismertetett egy csodálatos parasztasszonnyal, Margit nénivel, aki a szentkúti búcsúba vezette a falu közösségét évtizedeken keresztül, míg agytrombózist nem kapott és lebénult az egyik oldala. Az orvosok nem jósoltak neki hosszú életet, ennek ellenére Margit néni még több évtizeden keresztül élt s tanított. Nagy hite és énekléstudata arra sarkallta, hogy egyetlen ép mutató ujjával gépelje le az összes szent éneket, amit a hagyományból megtanult. A faluból rengetegen keresték fel, s ő boldogan adta át a tudását. Ez erősítette meg az élni akarását. Margit néni folyamatosan kapcsolatban állt a Szűzanyával is. Ezen autokommunikáció, a számára kedves Mária-énekek és -imádságok éneklése közben gyógyult, így relativizálva a saját fájdalmát. „Mi az én fájdalmam a Szűzanyáéhoz képest?” – mondogatta. Az éneklés és a szakrális kommunikáció gyógyító erőt is tud adni.

– Akad más olyan bölcsesség, ami végigkíséri az életét?

Zsuzsa néni máig emlékezetes mondása jut eszembe: „A zsinórpadlásról az Úristen, a nagy rendező, az élet útján mindig a megfelelő személyt engedi le neked, a megfelelő pillanatban, bár te még nem érted, hogy miért. Bízd oda a Jóistennek, majd az idő kipörgeti aranyos fiam, s a végén minden kivilágosodik.” Ez nagy tanulság és egyben útvezető is előttem. A sok szorongás, félelem és feszültség helyett a legjobb attitűd. A Jóisten tényleg rendezi az életünket, csak mernünk kell ráhagyatkozni. 

– A mai fiatalok útjai nem feltétlenül ez irányba haladnak…

A szekularizáció olyannyira erőteljes, s oly mértékben hatja át a fiatalok ízlését, hogy az értékválasztó kérdésekben, mint amilyen az eutanázia, abortusz vagy a házasság témaköre, a keresztény egyetemi hallgatók és a nem hívők között szinte nincs szignifikáns különbség. Ez lesújtó és egyben szomorú is. Sajnos a virtuális világ csak még inkább szakadékot állít a fiatalok s a mai középgeneráció közé, amihez magam is tartozom. Ebben a hihetetlen véleményszabadságban, ami a közösségi média felületeken zajlik, nagyon nehéz kiválasztaniuk, hogy mi helyes, s mi nem. A mi feladatunk, hogy az utánunk jövő nemzedék, ne erkölcsi és hitbéli kapaszkodók illetve bizonyosságok nélkül nőjön fel. A család az egyik legerősebb pillér, ami szilárd szellemi és erkölcsi alapot adhat egy gyermeknek. Az ellenszél folyamatosan fúj, de ha a gyökereink tartanak, akkor nem sodorhat el bennünket.

– Több évtizede tanít. Hogyan látja a mai művészeti oktatás helyzetét?

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarán a Kommunikáció tanszéken és a Művészettudományi- és Művészetpedagógia tanszéken is tanítok. A kommunikációs és antropológiai tárgyak mellett a drámapedagógia-képzésben is tartok hagyományismeret és kreatív ének-zenei kurzust. Azt tanítom, hogy a művészetek a túlélési stratégiánk részei. Szebb és jobb általuk az életünk. Könnyebben vesszük a nehézségeket, ha a művészet segítő, gyógyító ereje a szolgálatunkban van. A cél az, hogy a gyermek reflektálni tudjon vele önmagára és környezetére, hogy felismerje, mire való az éneklés, a tánc vagy a festés. Nem kell mindenkinek színjelesnek lennie. Ellenben, ha a zene, a tánc, a sport, az írás vagy a képzőművészet által ki tudja fejezni a vágyait, érzéseit, akkor értelmezni tudja önmagát is, s így egészséges önbizalommal rendelkező, boldog ember válhat belőle. A művészeti oktatás legfontosabb feladata megmutatni, hogy milyen segítő erő rejtőzik a művészetekben, nem pedig frusztrációs tényezőként hatni. A Mindenki című Oscar-díjas filmünk pontosan erről szól. Jó volna, ha a katarzis és a kreativitás kulcsszavak jellemeznék az oktatásunkat. Önkifejezni s megérintődni. Ezt próbálom továbbadni a tanítványaimnak.

– A jelenhez érkezve, mikor, s hol láthatjuk, hallhatjuk legközelebb?

Az újraindulás után Esztergomban lesz az első élő koncertem a Groove & Voice Triommal. A Hangtájkép című lemezünket mutatjuk be június 27-én, a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Az itteni daloló köröm már hét éve működik, a dalolás testi-lelki öröméért, egészségünk és harmóniánk fenntartásáért, az ősök hagyatékának megismeréséért, a hagyományainkban rejlő értékek és erők felfedezéséért, kincseink újra birtokbavételéért, népdalaink éneklésének lehetőségéért. A koncerteken túl a tanítás továbbra is fontos része az életemnek. Bízom benne, hogy az egyetemen is szeptembertől már élőben indulhat az oktatás. Várom, hogy rendeződjön a világ, s az emberek újra visszataláljanak egymáshoz. Sok mindenre megtanított ez az időszak. Halljuk meg egymást, s a belső hangunkat!

Lonkay Márta

 

 

2021-06-17

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A semmiből érkezett nemzeti hős

A futball Európa-bajnokság június 14-én veszi kezdetét. A tornára kijutott magyar csapat Svájc ellen lép először pályára június 15-én. A magyar részvételt nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak, akiről nemrég egy kötet jelent meg.

A remény zarándokainak – még a jubileumi szentév előtt

A történet egy délközép-franciaországi meseszerű falucskában kezdődik. A kicsiny falu neve Saint-Simon, Aurillac város határától mintegy öt kilométerre. Ennek plébániája őrzi azt a magyar emlékhelyet, amely baráti kapcsot jelenthetne a magyar és a francia katolikusok között.

Három az egyben

Az általunk valóságos Istennek és valóságos embernek vallott Jézus Krisztus végső soron urunk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, ítélő bíránk… Hogyan lehet ez mind igaz? Nem tudjuk, és mégis valljuk, hogy igaz.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!