Hegedűs Rita versei

November

Gyertyás fények zaklattak fel
gyerekkorom fényei
temetőbe halkan léptem
csokrok sír-szagát féltem
húnyó idők titkait.
Mint halódó ősz integet
roggyant fenyő a sír felett
szeretne inkább fényben állni
díszes ruhában járni
neki csak az őrség maradt
vigyázni a halottakat
majd felöltözik hófehérbe
ha csillag fagy a jégkék égbe
vánkost vet a téli tájnak
hantok sírnak, fényre várnak.

Isa pur es homu

Íme valóban por és hamu vagyunk csak
Világosbarnára darált, már lélek
nélküli elegy
Üveg homokórába zárva pergeti le a kapocs
földi létünk utolsó fáradt
pora lemegy
Valahová a mélybe, nem síri csenddel zendül
az Adaggio hangja, pár szál
vörös rózsa áll
magányosan üres váza mélyébe burkolva
szegről végről rokonságban
más koszorúkkal
A pap mosolyog hite felhőtlen és erős
szavai lábat mosnak bűntől
ázott testen
Barna színű por izzik a levegőben máglyán
ég most a lélek megméretik
gyarló lelkem
Nekem is, kicsi és kevés vagyok a világnak
zsebkendőbe bugyolált könnyek
nem száradnak fel
Megint a fényévnyi idő megint
íme por és hamu vagyunk
nem fájdalmas jel.

Emlékfoltok

Csak egy verítékcsöppnyi
 édent adj nekem!
Emlékek zaja lüktet…
metronómba fagyott csend
visít fesztelen.
A kávé kihűlt az asztalon…
csésze árulja báját,
máza meztelen.
Az abrosz csipkéje fakó lett
folt hátán lyuk libeg,
a karosszék álmosan terpeszt
ócska szőnyegen piheg.
Fényképek…árnyak…idő…
a kakaó langymeleg.
Ifjú repdeső madár,
már repülnék veled!

Mi ketten

Beszélgettünk ketten
a fekete-fehér akvarellen
rólam és róla
 a pókhálós
szúnyog-szárnyú mindenségről
valahol messze
az északi vagy déli féltekén
fönn egy csiszolt üveghegyen
csak mi ketten
Isten meg én

Hegedűs Rita költészetét itt mutatjuk be