Hit nélkül a munka csak tevékenység

Rovatunkban idén a kortárs keresztény művészet témakörét járjuk körbe művészekkel készített interjúk során. A legtöbbször felvetődő kérdés: hogyan lehet ebben a zavaros vallásos kontextusba helyezett tárgyakon érvényre juttatni a mai embereket megszólító és korunkat kifejező művészeti nyelvezetet anélkül, hogy a kortárs keresztény művészet korábbi művészeti stíluskorszakok és formavilágok reprodukálásává silányulna vagy a giccs tévútjára térne?

Különös kettősség jellemzi ezeket az alkotásokat: egyszerre kell, hogy részét képezzék egy hosszú múltra visszatekintő művészeti hagyománynak és modernnek lenniük, megszólítaniuk a ma emberét; örökérvényűnek és mégis a jelenhez szólónak lenniük, új szempontot, új látásmódot adva hozzá az addig létrejött művészeti hagyományhoz.

Baracza Szabolcs (1974)

Nemrég Csongrádon járva találkoztam a Molnár C. Pál Baráti Kör kiállításán Baracza Szabolcs Martyrium c. cseresznyefából készült szobrával, mely különleges megfogalmazási módjával nagyon megragadta figyelmemet. Felkerestem magát a művészt, akitől megtudtam, hogy a képzőművészeti szakközépiskola elvégzése után tanult faszobrászatot, majd a képzőművészeti egyetem faszobrász- és restaurátorművész szakjait végezte el. Jelenleg az ARTÉR Művészeti Egyesület, a MAT XVII Művészeti Egyesület, és a Molnár C. Pál Baráti Kör tagja.

– Hogyan indult a pályája?

– 13 éves korom óta foglalkoztat komolyan a szobrászat, érettségi után kezdtem el fával dolgozni, s ez határozta meg az életemet, pályafutásomat. Iskolai végzettségem szerint faszobrász és restaurátor művész vagyok. Mindkettőt szeretem, hisz az egyik visszaállít valamit a „régi fényébe”, a másik újat alkot. Iskolai mestereimen kívül nagyon sokat tanulok az általam restaurált műtárgyaktól, szobroktól. Hiszem és vallom, hogy értékeivel az van tisztában, aki múltját ismeri és megőrzi. A jövő csak a múlt értékeinek vonalában rajzolódhat ki. Egy hasonlattal élve: a fa akkor tud kifejlődni, lombkoronát hozni, majd kivirágozni és termést hozni, ha megfelelő gyökérzettel rendelkezik. A fa gyökere megfelel az ember kulturális identitásának, melyet szüleinktől öröklünk és gyermekeinknek adunk tovább. Lázadó pubertás koromban multiracionális, széteső, szakralitás nélküli világunkban otthonra találtam a szakrális közegben. Szerencsém, hogy nagy igényem van a szakralitásra, és erre a kereszténységben választ találtam. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki életében helyet kapjanak a keresztény ünnepek, mivel ezek adják az élet teljességét. 1996-ban, a középiskola elején egy a kereszt alatt álló fájdalmas Mária-szobor volt az első fontos munkám, melyben nagyon izgatott a fájdalom drapériával való kifejezésének lehetősége. Erre egy gyertyánfa megjelenésében találtam analógiát: ahogyan a fa törzse enyhén csavarodott, s a gyökérzete alul tekeredett, egy középkori szobor töredezett ruharedőit idézte fel előttem. Első jelentős szobrászati munkám a képzőművészeti egyetem második évében az oroszlányi római katolikus templomba készült életnagyságú feszület volt, a kereszt maga 5,8 m. Szerintem minden művésznek életében legalább egy feszületet kell alkotnia. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy krisztusi koromban a kecskédi katolikus templom számára elkészíthettem egy 14 darabos stációsorozatot, s közben a lehető legközelebb kerülhettem az Ő passiójához.

– Műteremlakása megtekintése után vált világossá, hogy mekkora szaktudást és milyen komoly előkészületeket igényel egy faszobor elkészítése.

– Közismert mondás, hogy a fának lelke van, de általában nem tudják, hogy mi rejlik a szólás mögött. A restaurátori munkálataim során az akár 500 éves faszobrot vagy oltárt nézve döbben rá a szakember is, hogy milyen hihetetlen el- és átváltozáson megy keresztül a műtárgy hosszú élete során. A fa reagál legérzékenyebben a környezet változására, legyen ez akár hőmérséklet, akár páratartalom. Élő minőség, az érzelmek kifejezésére ezért a fa nyersanyagként való használata nyújt leginkább lehetőséget, hiszen rajzolatával és anyagsűrűség-váltakozásával jeleníti meg az érzelmi minőséget. Szeretem a fát, ami számomra emberként az élőfát jelenti, magyarként az élet fáját. Ez a kettősség adja a vonzódásom a fához, az életfához, amelynek annyira fontos szerepe van a magyar hagyományban. Restaurálási munkáim is főként a keresztény művészet alkotásai közül kerülnek ki, melyek hihetetlennek tűnő változáson mehetnek keresztül. Mária Magdolna 36 kg-os szobra például a restaurálás végére 4 kg-mal könnyebb lett, mivel a 19. századi aranyozott felület alatt ott rejtőzött a 18. századi eredeti barokk polikróm réteg, tehát nemcsak átfestették, hanem át is alapozták a szobrot. Itt fordult elő az is, hogy a vízszintesen előre néző szoborból felfelé néző alak lett, ahogyan az eredeti is az volt.

– Hogyan készül fel egy munkára?

– A kortárs keresztény művészeknek nehéz a helyzete, mert bár szabad intuíciók, ötletek mozognak bennünk, figyelembe kell vennünk az ikonográfiai kereteket, vagyis a nagy elődök munkáit. Először ráhangolódom a mondanivalóra, s végiggondolom, hogy milyen formai elemekkel lehet megvalósítani azt. Figyelembe kell vennem a műalkotás leendő helyét is. A kettőt ötvözve és hozzátéve az egyéni intuíciót, az adott és a jelen kor hangulati elemeit készítem el a terveket s végül a szobrot.

– A régi mesterek közül ki volt önre hatással?

– A Krakkóban és Nürnbergben a középkorban alkotó Veit Stoss művészete áll hozzám legközelebb, rajta kívül Grünewald, Rogier van der Weyden, Bosch, Memling, illetve a nagy mesterek közül még Leonardo, mivel ő átfogóan szemlélte a világot. A középkori szárnyas oltárokat alkotó jó néhány művészt is ide sorolom, mivel ezekben a mozgatható műtárgyakban az élet pulzálása jelenik meg. Ha abban a korban élhetnék, ami a lelkemhez legközelebb áll, akkor az a kor a középkor lenne szakrális rendjével és az alkotók anonimitásával. Az alkotó akkor még tudta, hogy nem ő alkot, hanem csak a magasabb szellemi erők megnyilvánulásaként faragta a nyersanyagot, a „nyers anyagot”.

– Jelenleg min dolgozik?

– Szívügyemnek tekintem településem, a torbágyi templom lelkiségtörténetileg különleges barokk oltárainak, keresztelőmedencéjének és szószékének restaurálását. A berendezés egyik oltárának, a Nepomuki Szt. Jánosnak szentelt mellékoltár már elkészült. Azért is nagy on élvezem a restaurálást, mert az ember ilyenkor időutazáson vesz részt azáltal, hogy a különböző korok lenyomatain keresztül haladunk vissza az eredeti állapot feltárásáig. Sajnos gyakorta előfordul, hogy a tulajdonosokkal nehéz megértetni, hogy a restaurátoroknak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előírásainak és a Restaurátor Kamara szakreferenseinek és szakembereinek megfelelve az eredeti állapotok bemutatása a legfontosabb, nem pedig az új hatású, látványos, tökéletesbe hajló, sokszor fényesen ragyogó későbbi átfestések konzerválása. Szobrászként jelenleg egy háromalakos Szent József-szoborcsoporton dolgozom Szent József, a négy év körüli kis Jézus és a hírvivő angyal alakjával, mely az oroszlányi Munkás Szt. József plébániatemplomba fog kerülni.

– Milyen eszmei háttér áll egy ilyen típusú kompozíció mögött?

– Fizikai síkon élünk, de az Istenbe vetett hit és bizalom nélkül a munka csak tevékenység, ahogy Ádámnak az Úr mondta a paradicsomból való kiűzetés után: „arcod verejtékével eszed kenyered.” Szent József hite és Isten iránti bizalma miatt biztonság sugárzik belőle, ezzel segíti gyermekét, Jézust, akinek az a küldetése, hogy a keresztfán váltsa meg az emberiséget. Szent József nemcsak törvénytisztelő volt, hanem kíméletes és jólelkű is: nem akarta Szűz Máriát házasságtörés miatt feljelenteni, mert a mózesi törvények értelmében megkövezték volna, ezért is a féltő apai gondoskodás lesz legfőbb jellemzője a szobornak. Az angyalnak fontos szerepe van a kompozícióban, egyrészt látomás, figyelmezteti Józsefet, hogy földi gondolkodása miatt – a törvényhez való szigorú ragaszkodás – tántorodott el attól, hogy Szűz Máriát feleségül vegye, másrészt az égi gondolkodásra figyelmezteti és felszólítja, hogy ne féljen. Reményeim szerint a szoborcsoport a templomban a kompozíciót szemlélő híveket arra indítja, hogy kitartsanak a nehéz és fáradságos mindennapi munkájukban, és találják meg munkájuk szépségét, amelyben az isteni gondviselés és küldetés gyökerezik. A szoborcsoport anyaga legkedvesebb szobrászati anyagom, a cseresznyefa lesz, mely Magyarországon az őshonos fák közé tartozik. A legenda szerint, amely a képzőművészeti alkotásokban alapvető fontosságú tényező, a hosszú egyiptomi út során a cseresznyefa gyümölcse táplálta a szent családot.

– Milyen távolabbi tervek foglalkoztatják leginkább?

– Húsvét misztériumának és Krisztus feltámadásának misztikussága izgat leginkább. Miután kétszer láttam Krisztus Urunk halotti leplét Torinóban, most már nem a szenvedés lenyomatainak bizonyossága került számomra előtérbe, mint először, hanem föltámadásának tanúbizonysága.

Lovas Orsolya