Hittel, tollal, szikével

Forró júniusi nap 1956-ban Pécsett. A Megyei Tanács kapuján egy ötvenéves férfi fordul ki a Széchenyi térre. A megye szülész–nőgyógyász főorvosai részére összehívott értekezletről távozik döbbenten. Tudja, az imént megismert 1047/1956 (VI.3) számú minisztertanácsi határozat a terhességmegszakítás liberalizálásáról addigi orvosi élete összeomlását jelentheti.

   Az irgalmasok temploma elé érve megáll, belép. Az oltár elé térdel, hosszan fohászkodik, melyet így fejez be: „Te tudod, Uram, nem akarok egyetlen magzatot sem elpusztítani, még az államhatalom parancsára sem. A te szolgálatodban iparkodtam élni – ezt az egész ügyet most a te kezedbe teszem le, és kérlek, ne vedd istenkísértésnek, vakmerő bizakodásnak, hanem segélyt kérő gyermeked síró könyörgésének! A te fiad, Krisztusunk, aki életét adta értünk, azt mondotta: Amit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Kérlek, segíts meg, mutass utat szörnyű helyzetemben!”
Dr. Csúcs László letörli nehéz férfikönnyeit, feláll. Az Oltáriszentség előtt térdet hajt, majd kilép a templom kapuján. Nagyot sóhajt: „A kocka el van vetve!”

   „A magzatelhajtások műtétjeit nem vállalom, még ha a következményeket kell is vállalnom…”

„A térség bölcsője vagyunk”

   A mohácsi kórházban 2013. október 18-a óta a Dr. Csúcs László Szülészeti Osztály várja a kismamákat. A hálás mohácsiak, kiknek jelentős részét 1934-től az 1976-os nyugdíjba vonulásáig ő segítette világra – emléktáblát is állítottak tiszteletére. Ez év október harmincadikán pedig a „Főorvos Úr” visszaemlékezéseiből, novelláiból összeállított kötet bemutatójára sereglettek a mozi nagytermébe. A Hittel, tollal, szikével című kötet megjelenését a helyi önkormányzat támogatta „szerény hozzájárulásként a város nagy egyénisége emlékének megőrzéséhez” – mondta a bemutatón megjelent Szekó József polgármester. A város még egy dokumentum-öszszeállítás levetítésével is gazdagította az eseményt. A két–három évtizeddel ezelőtti filmkockák dr. Csúcs László különböző közszerepléseit idézik meg, melyeken az orvosi hivatásról vall. Elmondja, ifjú korában a papság, az írás, újságírás és az orvosi pálya vonzották. Az utóbbi mellett azért döntött, mert annak a szabadságfokát látta a legmagasabbnak. Itt csupán saját lelkiismeretének tartozik számadással. Kifejtette, a szakmaiság csak az orvos embersége után következhet: „Produkálni mindenhol lehet, de a világot összetartani csak lélekkel lehetséges.”

   – Ha nem találkozunk, a világ legszebb pályáját nem mondhatnám most a magaménak – emlékezett egykori főorvosára dr. Döbrössi László, a mohácsi kórház szülész főorvosa. Ő sebésznek készült, de cselédkönyvesként minden kórházi osztályt – bel-, ideg-, sebészet stb. – végig kellett járnia. A szülészet nem volt a szíve csücske. Egy hetet töltött el dr. Csúcs László osztályán, akinek egyénisége, a betegeiért vívott harca, emberszeretete annyira lenyűgözte, hogy tudta, itt a helye: „A térség bölcsője vagyunk, hitem szerint Csúcs László szellemében.” Egy emlék a számtalan közül: kezdő orvosként éjszakai ügyelet a szülőszobán. Egy anyuka több órája vajúdik. A gyerek farfekvéses, nem akar a világra jönni. Éjfél után kétségbeesetten hívja telefonon az otthonában alvó főorvosát. Felébreszti. Csúcs László bejön. Érkezésétől alig telik el pár perc, s minden beavatkozás nélkül világra jön a baba. Az alig három hónapja diplomázott dr. Döbrössi László szégyenkezve kér elnézést. „Laci, inkább ötször hiába, mint egyszer késve!” – teszi a főorvos a vállára a kezét.

„De mit lehet itt tenni?!”

   Visszatérve ’56 júniusának eseményeihez: a Pécsről Mohácsra hazatérő Csúcs Lászlót nem hagyták nyugodni az értekezleten történtek. Miután a minisztertanácsi rendeletet dr. Páli Kálmán, a megyei kórház szülész főorvosa ismertette, s még hozzáfűzte: ez rendelet, kibúvó nincs alóla, dermedt csend támadt. Dr. Csúcs László nem állhatta meg, szót kért:
„Hogyan egyeztethető össze ez a rendelet az eddigi hivatalos jelszavakkal: Legfőbb érték a gyermek, és a pesti bábaképző bejáratának feliratával: Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség?! Mi fog itt gátat szabni az esetleg
mértéktelenné fajuló magzatirtásnak? És a magzat életének, létének semmibevevése micsoda szakadást fog előidézni az élet, a humánum értékelésében? Amint hallottuk, a védőnők, bábák kötelessége lesz ezután a nők kioktatása, a simán elintézhető művi vetélésre, a nem kívánt terhességektől való szabadulásra! A terhesség mindig is terhes volt. Ha most az asszonyok pillanatnyi szeszélyére bízzuk a méhükben fejlődő új ember megőrzését vagy eldobását, hányan fognak ezután a terhesség, a szülés, a gyermeknevelés örökös áldozatot kívánó útjára vállalkozni?! Olyan gátszakadást indít meg ez a rendelet, mely megrokkantja az ország emberutánpótlását.”

   Kifelé menet a kollégái közül többen is odasúgták: Igazad van, de mit lehet itt tenni?!

Cselekvő hittel

   Hazafelé utazva dr. Csúcs László arra gondolt, hogy 430 évvel a mohácsi vereség után e rendelettel még végzetesebb tragédia elé néz a nemzet. Az eseményről az 1995-ben papírra vetett írásában a következő utóirat szerepel: „Osztályunkon az abortuszok száma évi 150–240 között ingadozott. Fele spontán megindult vetélés, a többi feltehetően idegen kezek beavatkozásának eredménye lehetett. Az ABrendelet után számuk már 1957ben 500-ra, majd 1000-re szökött fel; a szülések számának 1000-ről 700-ra, majd 500-ra történő csökkenésével. Ezen adatok akkor még a jövőnek csak sejtett titkai voltak, de ma már a népesség elöregedését igazolja Magyarország lakosságának évi negyvenezer fővel történő csökkenése. Félelmetes spirál…”

   Otthon feleségének, Márta asszonynak beszámolt a történtekről. Elmondta, másnap referálni fog a mohácsi kórház főorvosi értekezletén a rendeletről, az abortusz bizottságok felállításáról, s a kötelező végrehajtásról, majd közli, mit határozott. Lehet, hogy ez az állásába kerül, vagy még többe is… Felesége elismerte, hogy orvosi esküje és hite okán nem tehet mást, de megkérdezte: „Velünk mi lesz? A szembeszegülésért el is hurcolhatnak, és itt az öt gyerek, magam az asztmámmal csak félember vagyok.”

   Bent a kórházban az igazgató megrótta, hogy legalább hallgathatott volna, hiszen a kórház, az osztály nem az övé, hanem az államé. Egyelőre minden maradjon a régiben, a felsőbb hatóság dönt majd az ügyében. Kortársával, dr. Gáspár Miklóssal (aki ettől kezdve csak körzeti orvosként praktizálhatott) tagadták meg a hippokratészi esküvel is ellentétes ítélet-végrehajtói szerep vállalását. Végül ügyében az egészségügyi miniszter döntött: „Ha lelkiismereti kérdést csinál belőle, hagyni kell!” A miniszteri állásfoglalás mutatja, hogy 1956 nyarának vége s az ősz eleje már a közelgő október előérzetével volt terhes…

   Csúcs László aggodalma beigazolódott. A szakemberek becslése szerint az elmúlt fél évszázad több mint hatmillió meg nem született magzatot „produkált”. Ma már a következő tragikus kérdést teszi fel mindenki számára az Alfa Szövetség és az Anya–Ország Alapítvány: „Bántja-e önt a naponta abortusszal kioltott 120 magzatgyermek és szüleik tragédiája?!” A szövetség és az alapítvány képviselői 2005 novemberében adták át a posztumusz kitüntetett dr. Csúcs László örököseinek az Emese Érdemérmet. Az elismerést azok kapják, akik „a teremtő Istentől adatott élet védelmében bölcs bátorsággal és cselekvő hittel lépnek fel a politika, a szociális igazgatás, az egészségügy, a kultúra bármely területén a közösségi terhes gondozás és a korai gyermekvédelem eszményeinek védelmében.”

Nekünk Mohács kell

   Ez a legpesszimistább magyar költemény címe. Záró versszakával Ady Endre minden magyar lelkéig hatol: „Ha van Isten, földtől a fényes égig / Rángasson minket végig. / Ne legyen egy félpercnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk.”
   Az október harmincadikai mohácsi könyvbemutató – bátran állíthatjuk – pozitív előjelűre változtatta a pesszimista címet. Igenis, nekünk Mohács kell! Ez a Mohács, amely ilyen meg nem alkuvó, humanista polgárt tudott falai közt hatvanöt éven át. Ez a Mohács, amely a Kairosz Kiadó gondozásában megjelentetett Hittel, tollal, szikével című kötet mögé tudott állítani ifjút, időset egyaránt. A Két Mécs László-est című írásában Csúcs László így kezdi a visszaemlékezését: „1939 nyara volt. Európa dermedten figyelte a félelmetesen mozgolódó német óriást. (…) A szélsőjobboldali nyilas és hungarista tüntetéseket ugyan még betiltják, Szálasi Ferenc házi őrizetben, majd börtönben, de a magyar hadsereg tisztjei között sok híve van, akik »vigyázó szemük« Hitleren tartják. Ebben a vihart sejtető légkörben jött országjáró körútján Mohácsra Mécs László, a visszatért Királyhelmec plébánosa, pap költője, az újkori Tinódi Sebestyén (…) Szétnyílt a függöny, és ott állt a színpad közepén a premontrei szerzetesek hófehér reverendájában Mécs László.” Az akkor krisztusi korú főorvos urat a költő versmondása teljesen magával ragadja: „Éreztük szépségét, megnyugtató erejét annak a világnak, melyet ő megtalált az emberi szívekben – és számunkra kibányászott az Isten szerető mosolyának fényére… A gyöngyszemek közül talán a legszebben csillog A királyfi három bánata.”

   Nekünk ez a Mohács kell, amelyben dr. Csúcs László egy számára is különleges születésről számolhatott be: egy 16 évesen elhurcolt, Bergen-Belsent és Auschwitzot is megjárt mohácsi leány megbocsátásának világra jöttéről. A Schwartz Márta és a zsidóság című írást a mohácsi mozi nagytermében Laczkó Zsuzsa, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium tanárnője olvasta fel.

   A hattagú családjából egyedül visszatért lány 1945-ben felkereste dr. Csúcs Lászlót, mert azt hallotta, hogy „a főorvos úr nemcsak az anyákat, de a meg nem született magzatokat is védi”. És ő minden megnyomoríttatása dacára férjhez akar menni s gyereket is szeretne. Az alapos vizsgálat s az első kezelés után beszámolt családja elvesztéséről és az átélt borzalmakról Csúcs László így örökítette meg a párbeszédet:

   „– Mondja Márta, most bosszút akar állni ezekért a szörnyűségekért? – Mert bizony voltak, akik bosszúért lihegtek. Márta borzadva, elhárítóan tárta felém tenyerét: – Isten látja lelkemet, nem akarok bosszút állni! Ami történt, az Ő akaratával történt, és a bosszú is az Ő dolga! Igaz, rettenetesen fáj az apám, anyám, testvéreim, rokonaim elvesztése, de én senkin sem fogok bosszút állni!

   Megdöbbentem ezen nagyságon, és gyötrődve hárítottam el magamtól a gondolatot: Laci! Hívő katolikus létedre tudtad volna ezt ilyen őszinte egyszerűséggel kimondani és átérezni az ő helyében?! Ez az ószövetségi szemet-szemért, fogat-fogért tanításon nevelkedett kis zsidó lány végtelen magasba emelkedett előttem.”

Számadás

   A kötetet a főorvos fia, ifj. dr. Csúcs László szerkesztette, ő is mutatta be a mohácsi közönségnek. Szavait ezzel a mondattal zárta: „E könyv is arra bizonyíték, hogy van élet a halál után.” A Magyar Rádió egykori elnöki jogkörrel felruházott alelnöke számíthatott az Antall-kormány idején kirobbant médiaháború során vele szolidaritást vállaló rádiósokra. Így a Kairosz Kiadó mostani szerkesztőjére, Mezei Károlyra, aki a könyvbemutató mediátora volt.

   A Hittel, tollal, szikével könyv utolsó lapjain Csúcs László Számadás című költeménye olvasható. A 85 éves korában papírra vetett vers egy élet fohászba sűrített foglalata. Az ötoldalas vers első két versszaka mindenképpen ide kívánkozik. Akár a mi, a hit és kétely közt feszülő életünk fohásza is lehetne:

   Alkonyodik immár – nézd el Uram – szolgád
   nyolcvanöt évével lazítja vitorlád.
   Közel már a túlpart, föld hűvöse árad,
   testem beleborzong. – Engedd, jobban lássak!
   Megengedted érnem, megtartsam a hitet
   most, a nagy finisnél kezem el ne engedd!
   Nem rém az elmúlás – inkább szabadulás…
   Örök körfolyamat: érkezés, indulás.
   Aprócska szikrádat védd meg, táplálgassad,
   teremtéd, ismered – segítséged adjad!
   Mutasd meg jóságod – védj meg önmagamtól –
   sok gonosz ösztönünk olyan könnyen rombol…
   Szeretetben itt vagy – ebben kell keresnünk,
   ránk hagytad: jó és rossz – mind embertestvérünk!
   Igazítson feléd hitünk és kételyünk,
   különös létünknek célját hogy megleljük.

Naskay Szilárd