Hogy ne ölbe tett kézzel várjuk a gondviselést

A vállalkozások, civil szervezetek Magyarországon is régóta alkalmazzák a szervezetfejlesztést, hogy sikeresebb működést tudjanak elérni. Bár hazánktól nyugatra az egyházi közösségek előszeretettel élnek ezzel az eszközzel, nálunk még gyermek cipőben jár az egyházi fejlesztés.

     Az Egyházi Fejlesztők, akik idén októberben hagyományteremtő szándékkal konferenciát is szerveztek Szakmaiság, menedzsment és spiritualitás címmel, tevékenységébe adunk bepillantást.

     „Az egyházban a hatékonyság és a sikeresség szavak tabuk, talán amiatt is, hogy van bennünk némi bizonytalanság, hogy az előre tervezés és a gondviselés hogyan fér meg egymással” – mondja Koncz András közösségépítő, tréner, aki a zene irányából kalandozott el a szervezetfejlesztés felé. „Ez bizony egy keskeny út, amit meg kell találni, hogy ne ölbe tett kézzel várjuk a gondviselést.” Az Egyházi Fejlesztők azt tartják céljuknak, hogy a keresztény egyházakat megerősítsék abban, hogy sajátos missziójukat és társadalomformáló szerepüket a modern kor kihívásai között is be tudják tölteni.

     Az egyházi fejlesztés semmi esetre sem egyházfejlesztés, nem egyházreform, az egyházi szervezetek fejlesztését értik alatta. A vállalati és civil szervezetfejlesztéstől az egyházi fejlesztők tevékenységét az különbözteti meg, hogy nemcsak horizontálisan helyezik el a folyamatokat, hanem vertikálisan is.

     Az Egyházi Fejlesztők csapata hivatalosan két főből áll: Koncz Andrásból, aki a Háló Kárpát-medencei Katolikus Közösség tagjaként inkább az egyház alulról szerveződő oldalát ismeri, és Gulyás Péterből, aki inkább a hierarchikus felépítés felől közelít. Egyikőjük zenész, másikuk irodalmár, s mindketten kacskaringós úton, de elsősorban a közösségépítésen keresztül jutottak el oda, hogy szervezetfejlesztőkké váltak. Kezdetben a civil szférában folytattak ilyen tevékenységet, de felismerték, hogy az egyházi berkeken belül is szükség lehet arra, hogy bizonyos, akár a világi területről átcsempészett módszerekkel javítani tudják a kisközösségek, intézmények működését, ezért indították be két éve hivatalosan is egyházi fejlesztői tevékenységüket. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy csupán ketten vennének részt ezekben a szolgálatokban: minden egyes program esetében más és más szakemberekkel együttműködve viszik végig a projekteket. Ráadásul a gyakorlatban egy nagyobb, más területen működő szervezet fejlesztőkből álló csapat tagjaiként dolgoznak: ez állandó konzultációt tesz lehetővé számukra, s időről időre közös képzéseken is részt vesznek.

     Munkájuk során az egyház kétezer éves spirituális és szervezeti tapasztalatát ötvözik a modern vezetéstudomány és szervezetpszichológia eredményeivel. Meglátásuk szerint, ha lehet, az egyházi közösségekben még jobban igénylik a személyességet, mint más közösségek esetében.

     Hazánkban főként a szerzetesi közösségekben indult el ébredési folyamat mintegy öt éve, ők akarnak elsősorban szervezetfejlesztési módszereket igénybe venni. A szerzetesrendek azért érzékenyebbek erre a témára, mert nemzetközi konferenciáikon óhatatlanul is találkoznak azzal, hogy a külföldi rendtartományok ilyen módszerekkel teszik életképesebbé különböző közösségeiket, szervezeteiket.

     Az egyházi fejlesztésnek éppúgy három területe van, mint bármifajta szervezet-fejlesztésnek: a vezetésfejlesztés, a képzésfejlesztés és a közösségfejlesztés. A vezetésfejlesztésnek például az az egyik sarokköve, hogy tudatosítják, hogyan dönt a vezető, hogyan delegál feladatokat. Nem felszíni technikákat, nem vezetési „trükköket” tanítanak, hanem ahhoz segítik hozzá a résztvevőket, hogy a bensőjük, vagyis vezetői hiteik, miszsziójuk, értékeik irányába figyeljenek. Orientálnak, irányt mutatnak, nem kész megoldást adnak. Az egyházban vezetői szolgálatot vállalókat arra késztetik, hogy ők maguk találják meg a megfelelő lépéseket saját helyükön, hogy aztán a későbbiekben mintegy belső szervezetfejlesztőként tudjanak tevékenykedni.

     A képzésfejlesztés során meglévő intézmények működését igyekeznek haté- konyabbá tenni tréning jellegű képzésekkel. A tavaly elindult roma szakkollégiumok közül kettőnek is segítséget nyújtottak képzésük összeállításakor. Októ berben indult útjára a Piarista Pedagógus Alapképzés (PIPA) is, amelyet a Piarista Rendtartomány azzal a céllal kezdeményezett, hogy az iskoláikban dolgozó pe dagógusok olyan motivációs alapú képzést kapjanak, amely segít nekik abban, hogy „piarista” identitásuk, szemléletmódjuk alakuljon ki az oktatás, nevelés terén.

     A világi csapatépítéssel rokonítható közösségfejlesztés az a harmadik terület, amelyen az egyházi fejlesztők tevékenységüket kifejtik. Az egyik plébániáról azzal keresték meg őket, hogy nagyon jól működő közösségük van, akik azonban kívülről érkező embereket igen nehezen fogadnak be maguk közé. Ezért náluk a közösségalakítás folyamatában nem azt kellett előtérbe helyezni, mint a legtöbbször, hogy a meglévő tagok jobban együttműködjenek, hanem hogy nyitottabbá váljanak mások felé. De közreműködtek például a Segítő Nővérek közösségének nagyobb rendi folyamatba be leillő fejlesztésében és a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája tantestületi együttműködésének fejlesztésében is.

     Az egyházi szervezetfejlesztés iránti egyre növekvő érdeklődést jelzi, hogy a vezetésképzés témájában megtartott első, Szakmaiság, menedzsment és spiritualitás című konferencián az előzetes várakozásokat jóval meghaladó módon hetvenen vettek részt. Az Egyházi Fejlesz tők idén indult honlapján, amely a www.egyhazifejlesztes.hu címen érhető el, szakmai jellegű anyagok is hozzá férhetők az érdeklődők számára.

Agonás Szonja