Hőség és hűség

Nehéz napokat élünk, mint Jónás Ninivében, aki napszúrást kapott és ájuldozott a hőségben. Hőségkupola van fölöttünk, forróság köröttünk, szinte kiszáradtak a tavak és a folyók, majdnem úgy érezzük magunkat, mint Dániel barátai a tüzes kemencében. Ki ítéletnek, ki figyelmeztetésnek véli ezt a szó szerint meleg helyzetet, azonban az igazság az, hogy a klímaváltozás nem a Teremtőnek, hanem a teremtménynek, az embernek „köszönhető”. 

Olyannyira megterheltük, kizsákmányoltuk közös otthonunkat, e csodálatos kék bolygót, hogy egyenes út vezetett idáig. Ezért aztán „a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését” (Róm 8,29). Talán még nem késő Isten hűséges fiainak és leányainak megjelenése a teremtett világ védelmében. De mit is tehetünk mi kicsinyke porszemek a nagyvilágért? 

Nos, először is elgyönyörködhetünk benne és hálát adhatunk érte, tehát először szemlélődünk, és csak aztán cselekszünk. Nem fogyasztunk fölöslegesen, nem szemetelünk, spórolunk az energiával és a vízzel, nem csak autóval közlekedünk, hanem kerékpárral vagy gyalogszerrel stb. Pars pro toto, rész az egészért alapon valamit mindnyájan tehetünk a környezetünkért, azért, hogy ne pusztuljon el, sőt élhetőbb legyen ez a világ. Így szegődhet a hőség mellé a hűség. Hűség a Teremtőhöz és a teremtéshez, mert a hőség miatt egyre nagyobb szükségünk lesz a hűségre. 

A fides, fidei latin szó nemcsak hitet, bizalmat, de hűséget is jelent. Ez a forró és forrongó világ meleg helyzeteket, olykor tüzes kemencéket is tartogat számunkra, miként Sidrák, Misák és Abednégó számára. Ugyanis Nabukodonozor babiloni uralkodó elrendelte, hogy mindenki boruljon le az általa készített aranybálvány előtt, ha nem akar tüzes kemencében megégni. Azonban Dániel barátai a hőséget és a hűséget egyszerre választották, amikor ezt mondták, „ó király a mi Istenünk ki tud minket szabadítani a tüzes kemencéből, de ha nem tenné is, mi idegen isteneknek akkor sem hódolunk” (Dán 3). Nabucco mélységesen fölháborodik, még jobban befűttet a tüzes kemencébe és belévetik a három ifjút: Sidrákot, Misákot és Abednégót. 

Azonban a tüzes kemence nemcsak a hőségről, de a hűségről is szól, méghozzá a kettős hűségről. Az ifjak a hőség, a forróság ellenére is hűségesek a maguk Istenéhez, és az Úr is hűséges hozzájuk. Nabucco nagy megdöbbenésére a tüzes kemencében nem három, hanem négy alak látható, a negyedik olyan, mint Isten. Íme Isten a tüzes kemencében, Krisztus a kereszten; mindez arról tanúskodik, hogy szimpatikus Istenünk van, aki kész együtt szenvedni velünk. (Szünpateo görögül azt jelenti: együtt szenvedni.) Nabukodonozort mindez annyira megrendíti, hogy kiszabadítja az ifjakat és leborul Istenük előtt, majd kihirdetteti, hogy csak Sidrák, Misák és Abednégó Istenét imádhatják Babilonban. 

A hőség és a hűség együtt győzte meg a királyt. A tüzes kemence vállalása az ifjak és Istenük részéről a kettős hűség példája, mely ugyancsak lenyűgözte a királyt. Mártüriának, tanúságtételnek hívják azt, ami itt történt. A mártírok nem csupán tragikus hősök, de tanúságtevők is, akik Isten hűséges szeretetéről tanúskodnak. Ilyen volt Isten legnagyobb mártírja Jézus Krisztus, aki az élete árán is kész volt az Isten emberszerető jóságáról tanúskodni. Igaz, a tanítványok nem tudtak mindig hűségesek maradni, olykor hűtlenkedtek. Gondoljunk Péterre, Júdásra és a többi tanítványra, akik elfutottak a kereszt alól. Azonban Jézus hű maradt mindhalálig, hűséges maradt az Istenhez és az emberhez egyaránt. „Nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai létformát vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,2-8). 

Alapjában véve a hűség, miként a szeretet is Isten ajándéka, csak ő tehet minket igazán hűségessé a hőség, a tüzes kemencék emberpróbáló forrósága idején. A magunk erejéből nekünk nem sikerül hűségesnek maradni. „Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, ám ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,12-13). Eszerint a külső és belső forróság idején a tüzes kemencében nem vagyunk egyedül, velünk az Isten. „Ha tűzön kelsz át, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg, mert én vagyok az Úr, Izráel szentje” (Ézs 43,2-3). 

Hőség és hűség együtt, kéz a kézben kell, hogy járjanak. Hőség, forróság szorongat bennünket, mindeközben hűségesnek kell lennünk önmagunkhoz. „Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, / Következik hogy ál máshoz se léssz” (Hamlet). Ebben a hőségben, a tüzes kemencében Isten hűségében bízva hűségesek lehetünk, illetve maradhatunk a mi Istenünkhöz és egymáshoz. Hiszen a tüzes kemencében mi sem vagyunk egyedül, miként Sidrák, Misák, Abednégo, vannak társaink, és ami még ennél is fontosabb: velünk van az Isten és velünk is marad, mert a Szeretet hűséges, a hűség pedig szeretni képes. „Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet koronáját” – ígéri a Jelenések könyvében Krisztus (2,10). Vegyük komolyan a szavát, mert a hűség még a hőséget is elviselhetővé teszi.