JEL újság

Huszonnégy láb

Ungváry Zsolt2024.03.28

Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket. Olyasmit csinált, olyasmit mondott, amivel megbotránkoztatta a környezetét. Vagy pusztán értelmetlennek tűnt. Esetleg mindkettő.

Most levetette felső ruháját, és egy vászonkendőt kötött maga elé. A kíváncsi pillantásokra nem reagált, ezért az apostolok szeme Péterre szegeződött. Ő rögtön meg is kérdezte, ahogyan szokta:

– Baj van, mester?
– Meg fogom mosni a lábatokat – felelte röviden. A sarokból előhúzta a mosdótálat, felemelt a földről egy korsót, és kiment vízért.
– Mit mondott? – kérdezte Tamás döbbenten, mint aki nem akar hinni a fülének.
– Arra készül, hogy megmossa a lábunkat. Mint a rabszolgák, ha betérsz egy gazdag házba… – magyarázta Bertalan.
– Na, azt már nem! – kiáltott fel Péter, öklével az asztalra csapva. – Nekünk kell megmosnunk az ő lábát. Ő a mester, ő a tanító, ő az élő Isten fia. Mi sem lenne természetesebb, mintha mi mosnánk meg az ő lábát? Bizonyára így is értette.
– Na és ki mossa meg? – mosolygott János.
– Hát én! – csapott Péter a mellére. – Ki volna rá méltóbb? Nem nekem mondta-e: „Simon, te kőszikla vagy, és erre a sziklára építem egyházamat!”
– És azt gondolod, a lábmosás a legalkalmasabb arra, hogy ezt a vezető szerepedet kimutasd? – kérdezte gúnyosan Jakab.
– Mi lenne, ha egyszer nem a saját fejed után mennél, hanem azt próbálnád megérteni, mit akar Jézus? – szólt szelíden András. – Ha azt mondta, megmossa a lábunkat, akkor erre is gondolt. Ezt akarja. Ne legyünk okosabbak nála!
– De ennek mi értelme van? – bosszankodott Simon, a zelóta. – A szolga mossa meg az úr lábát, nem fordítva.
Máté próbálta megérteni.
– Azt mondta Jézus, az asztalnál hátra üljél, hogy a házigazda odamenjen hozzád, és előre hívjon. Nem pedig előre ülni, hogy aztán szégyenszemre hátrébb küldjenek… Az egyik dicsőség, a másik szégyen. 
– Tehát Jézus azt akarja – próbálta Péter megfejteni –, hogy lehajoljunk hozzá, felemeljük, és azt mondjuk: Mester, ne te mosd a lábunkat, hanem majd mi mossuk a tiédet…
– Nem hiszem – töprengett Fülöp. – Nem kell mindig mindent túlbonyolítani. Ha azt mondta, megmossa a lábunkat, akkor bizonyára ezt is fogja tenni.
– Tehát mégis fel kell sorakoznunk előtte – állapította meg Péter. – Márpedig akkor szükség van a sorrendre. Én leszek az utolsó – tette hozzá, és nyomban a terem végébe szaladt, mindenki mögé. – Egyedül nekem mondta: távozz tőlem, sátán!
Jakab dühösen fordult oda:
– Ez nem csak rólad szól, Simon! Tizenketten vagyunk!
– Ez nem is csak tizenkettőnkről szól – tette a bátyja vállára a kezét János.
– Hát kiről? A hetvenkettőről? Azt azért ne mondd nekem, öcsém, hogy a hetvenkettő közül valaki megelőzne minket a mennyek országában. Bármelyikünket, akik most itt vagyunk – mutatott körbe. – Ha így lenne, ők lennének itt Jézussal, nekik mondta volna: megmosom a lábatokat.
– Miféle megváltó az, aki más lábát mossa? – dünnyögte Júdás, az iskarióti.
– A rómaiak lábát kéne megmosni! – kiáltotta Simon, a zelóta, és amikor a többiek döbbenten kapták oda a fejüket, nevetve hozzátette: – De jó alaposan… Értitek…
Odakintről zajt hallottak, Jézus jött fel a lépcsőn. Lassan, bizonyára a vízzel teli edénnyel.
– Álljunk be, gyorsan! – intézkedett Péter. 
Némi lökdösődés után helyet kerestek maguknak. Bertalan András és János közé akart állni, de a másik kettő összezárt, arrébb kellett mennie. Mátét is valaki hátulról megtaszította.
– Nehogy már a vámos furakodjon! Gyere, Júdás, lépj eggyel előrébb!
Amikor Jézus benyitott a terembe, az apostolok nagyjából egyenes vonalban álltak. A mester letette a földre a korsót a tál mellé, végignézett rajtuk, szemöldöke felszaladt a homlokára. Péter értett a legapróbb rezdülésekből is.
– Igyekeztünk a méltó sorrendbe állni a lábmosáshoz – magyarázta.
A mester arca egy pillanatra mintha elkomorult volna. Csak a szeme sarka mosolygott.
– Mindenki a helyén van? – kérdezte. 
– Igen – felelték szinte egyszerre. Valaki a háttérből morgolódott, de lepisszegték.
– Pontos a sorrend? – folytatta Jézus.
Péter, mint valami jelentéstevő katona, kilépett.
– Nem is lehetne másképpen – mondta.
Jézus kételkedni látszott.
– Nem lehetne másképp?
– Nem – állították határozottan.
Jézus eltöprengve simította meg a szakállát.
– Tudjátok, hogy tizenkét embert hányféleképpen lehet sorrendbe rakni? – kérdezte. A fejüket rázták. Mátéra pillantottak, a vámszedőre, ő ért a számokhoz. De ő sem tudta. – Négyszázhetvenkilenc-millió változatban – válaszolta meg Jézus. 
Zavartan billegtek meztelen talpukon. Ezt a számot nem értették.
– Ha minden percben két ember helyet cserélne, kilencszáz esztendeig tartana, míg minden variációt kipróbálunk. És akkor ti azt mondjátok, nem is lehetne másképp?
– Uram, hiszen minden csak egyféleképpen történhet – mondta Péter.
– Pontosan. És annak úgy kell lennie, ahogyan az Úr akarja.
Felemelte a vízzel teli tálat, ellépett az elöl állók mellett, középen megtorpant, lehajolt, és a hatodikkal kezdve hozzáfogott a lábmosáshoz.

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az ember életprogramja

Nincs olyan fizetős kurzus, mentálhigiénés képzés vagy beavatás, ahol bölccsé teszik mások az embert. Mert a bölcsesség az Istennel való közösség, a bizodalmas hit velejárója – nem tanulható és megtanítható.

Aquila János nyomában

Barangolás az Őrségben Aquila János nyomán, aki Nagy Lajos királyunk idején úgy helyezte el freskóit a veleméri templomban, hogy a fény az adott időpont szerint színjátékszerűen emelje ki a szereplőket és a jeleneteket.

Angyalszárnyak

Száll az ének a temetőben. Sírközeli szép ének.
S a kék ég alatt lassan vonulnak a karcsú, fehér felhők.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!