JEL újság

Imádkozzunk az új pápáért!

A Szerk.2025.05.08

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.

A konklávé második napján, május 8-án felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, s nem sokkal később a Szent Péter-bazilika erkélyéről megtörtént az örömteli bejelentés: habemus papam

Robert Francis Prevost 1955 szeptemberében született Chicagóban. 1978-ban lépett az Szent Ágoston rendjébe, 1981. augusztus 29-én tett örökfogadalmat. Pappá 1982-ben szentelték. 1987-ben teológiából doktorált. 1988-tól Peruban dolgozott, ahol rendje jelöltjeinek képzését vezette. 1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, 2001-ben a rend általános perjelévé választották. Ő lett a közösség tervezési és irányítási folyamatainak felelőse.

Ferenc pápa 2014-ben nevezte ki a perui Chiclayói Egyházmegye apostoli kormányzójává. 2014. december 12-én szentelték püspökké. 2020-ban a Callaói Egyházmegye apostoli kormányzója, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusa lett. Ugyanezen év szeptemberében Ferenc pápa bíborossá kreálta.

Tartsd meg, Isten, szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az egész életem a hivatásom

Rácz Zsuzsanna Enikővel, a Don Bosco Közösségi Ház vezetőjével beszélgetünk egy olyan intézményről, ahol nemcsak együtt játszanak és imádkoznak a fiatalokkal, hanem ahol lelki és közösségi élményben is részük van.

Hernád-áttörés

ez itt a sziklaszurdokok hazája,
kitörni készült már a benti csend.
Akár a templomok magas falára,
ha rávetül világi bús magány
s feloldja azt közelséged varázsa,

Énekelni szívből kell

Maczkó Mária énekművész neve védjegy mindenütt, ahol értik édes-ékes anyanyelvünket. A „szolgálatos énekes” dalaival, népénekeivel negyven éve hirdeti határon innen és túl: énekelni nem torokból, hanem szívből kell.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!