Intuíció és remény

Kínlódó agyammal, kínzó kételyekkel, félelmekkel, a ceausescu-i időkből magammal hozott, de génjeimmel is belém örökített ösztönös megérzésekkel, a veszély tudatalatti kiszimatolásának vélt vagy valós képességével viaskodom sokszor. Próbálom eltalálni, valósak-e ezek az intuíciók vagy sem, hogy se magamat, se mást ne vezessek félre, és senkit se vádoljak meg igaztalanul, ám mégis legyek résen.

Azt írják, hogy az intuíció azon ösztönös megérzésen, élményszerű felismerésen alapuló folyamat, mely során az információszerzés nem gondolkodás és következtetés során történik. Inkább egyfajta belső hang, ráérzés, jövőbe látás, hatodik érzék, sugallat, szívünkre hallgatás ez. Az értelmezések szerint váratlanul jön, de mindig a kellő pillanatban. Hála Istennek.

Van kvantumfizikai háttere is, de ezzel senkit sem fárasztanék. De van! Ám a biológiaira rávillantanék, mert érdekes: az éber érzékelés elsőként a szívben jelenik meg intuitív információ (megérzés) formájában, majd a bolygóidegeken át eljut az agyunkba, ahol a szemünk mögött elhelyezkedő agykéreg érzékeli. A közgazdaságtani rész is izgalmas. Kahneman Nobel-díjas közgazdász áthidaló megoldásnak nevezi az ún. professzionális intuíciót. Ennek lényege, hogy egyrészt rengeteg logikai tudást halmoz fel az ember, másrészt emellett engedi, hogy intuíciója e felgyűjtött gyakorlati eszköztárából válassza ki az adott pillanatban legmegfelelőbb megoldást. Azaz a szívét és az agyát egyaránt használja! A filozófiában közvetlen belső észlelésnek vagy sugallatszerű látásmódnak nevezik. Még a dualista-materialista Descartes is használja az intuíciót Isten szavának megértésére a racionális elemzés mellett. A pszichológiában Carl G. Jung pszichoanalitikust említeném. Szerinte az intuíció egyfajta ösztönös megértés, ami azt jelenti, hogy valamit teljes egészében megértettünk, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni mi és hogyan történt.

A vallásokban legtöbbször az intuíció a valódi tudás egyetlen forrása. Itt a megszerzett tudás csak világszemlélet, tájékozódás. A keletiek azt mondják, hogy meg kell tanulni belső szemmel látni és a belső fülekkel hallani.

A téma ilyetén – nem könnyű olvasmányú – taglalása után, a kiváltó okokon rágódva a helybeli történések, az ország jövője, a Kárpát-medencei magyarság sorsa, a fenyegető világháború, a mesterséges intelligencia, a Nagy Testvér jutnak eszembe. És mindig ugyanoda lyukadok ki: gondolkodni kell. A kételkedés azonban már nem lehet tartósan az én asztalom, mert létem alapja annak elfogadása, hogy semmi sem történik az Ő akarata nélkül, és mindig van segítség. A legrosszabb helyzetben is. Hisz tudjuk: ha Ő – a reménység megtestesítője – velünk, ki ellenünk?