Iránytűnek lenni

A keresztény értelmiség felelősségéről és feladatairól az Európai Parlamentből nézve
Az európai nagyvárosok utcáin járőröző felfegyverzett katonák és az Európai Parlament épületét őrző belga ejtőernyős kommandósok intő jel és világos üzenet Európa népeinek, hogy egy új korszak van beköszöntőben és jelentős változások következnek.
A vallásilag heterogén Európa kihívássá lett a keresztények számára is. Még a nagyon súlyos gazdasági és pénzügyi válság sem tette és teszi olyan mértékben próbára a kontinenst, mint a jelenleg zajló tömeges bevándorlás és az iszlamista merényletek kombinációja.
Sajnos a keresztények nagy számban csatlakoznak azokhoz, akik elsősorban a „brüsszeli” Európai Uniót okolják a bajokért. A keresztények ráadásul regionalizálódnak is reakciójukban: a nyugat-európai keresztény mutogat a kelet-európaira, hogy nem értett meg semmit az EU keresztény alapítóinak szándékából. Az északi országok keresztényei már-már megvetően tekintenek a déliekre, amiért nem képesek rendbe hozni saját országaikat, a közép-keletiek pedig rázzák a fejüket, amiért a nagy szabadságban és luxusban elkényelmesedett nyugatiak rászabadították egész Európára a beözönlő idegeneket.
Ezzel a helyzettel mit lehet kezdeni keresztény szemszögből? Nincs egyszerű válasz, hiszen láthatóan a legmagasabb szintű európai keresztény döntéshozók is egymástól nagyon eltérő megoldásokkal kísérleteznek. Néhány szubjektív észrevételt szeretnék megosztani az olvasóval.
Brüsszel. A tévhittel ellentétben az EU szíve nem egy elvont politikai közeg. A tagállami szereplők együttese – kormányfők, miniszterek és szakdiplomaták – nagyobb befolyással rendelkezik, mint a hírhedt brüsszeli bürokrácia. A Lisszaboni Szerződés után gyakorlatilag kormányközi mechanizmuson keresztül döntenek és irányítanak minden lényeges európai kérdésben. A polgárok képviselőiből álló Európai Parlament beleegyezése nélkül pedig egy Eurót sem költhet el csak úgy kedve szerint az Európai Bizottság és a többi uniós intézmény. Brüsszelt tehát nem az elmúlt, szovjet időket idéző Moszkvaként kellene a keresztényeknek beskatulyázni, hanem inkább egy olyan modern küzdőtérként, ahol a szereplők a felkészültségük és a kidolgozott stratégiák mentén megmérettetnek. Ha a keresztények eleve megosztva vagy rossz szövetségessel vonulnak az arénába, nem csoda, hogy az az érzésük támad, hogy az ütközetek eredménye előre borítékolható, vagy hogy mások döntenek felettük. Ezért volna fontos egy átgondolt és strukturált brüsszeli keresztény jelenlétet megvalósítani, ami hozzájárulna a hatékonyság növeléséhez. Az uniós intézményeknél dolgozó keresztények diszkréten sokat segíthetnek az egyházaknak is abban, hogy információval szolgáljanak és kapcsolataikon keresztül támogatást nyújtsanak az egyházakat is érintő fontos ügyekben.
A tömeges bevándorlás problémája több kérdést vet fel, mint például, hogy a „keresztény” Európa képes lesz-e megbirkózni az iszlámmal, és hogyan képzeli el muszlim polgárainak társadalmi és politikai integrációját? Noha még a nem hívő európaiak közül is sokan továbbra is „keresztény” földrésznek tekintik Európát, a kontinens egy jelentős részén a kereszténység erősen visszahúzódott a magánszférába, míg az iszlám teret nyer magának. A muszlimokkal kapcsolatos heves viták jelzik, hogy az európaiak – hívőként és nem hívőként – kettős kihívás előtt állnak: a bevándorlókkal nemcsak mint etnikai értelemben vett idegenekkel kell együtt élniük és érintkezniük a már így is nagyon sűrűn lakott földrészen, hanem mint hívőkkel is, méghozzá egy óriási önbizalommal rendelkező vallás növekvő számú tagjaival. Nehézséget jelent, hogy sok európai nem akarja megérteni: az érkező és bármi áron itt maradni akaró muszlimok hite a kereszténységgel ellentétben egyáltalán nem semlegesíthető és nem szorítható a magánszféra kereteibe. Emiatt a keresztények felelősségeként és fontos feladataként jelölhető meg a kialakult helyzetben, hogy az Európa-szerte megfigyelhető társadalmi nyugtalanságban magabiztos jelenléttel iránytű legyenek, különösen azoknak, akik bizonytalankodók a jövőt illetően. Milyen formában? Keresztényként széles társadalmi párbeszéd indítására és folytatására kell vállalkozni. Őszinte és nyílt párbeszéddel törekedni kell a békés többség számára elfogadható megoldások megtalálására minden olyan készség alkalmazásával, melyek segítségével a konfliktusok nem elkerülendő rossz társadalmi jelenségekké válnak, hanem új megoldásokat kikényszerítő lehetőségként tekinthetünk rájuk.
Ezzel összefüggő, szintén fontos feladat a saját naivitásuk fogságába esett európai keresztények felvilágosítása. Jó lenne azt a képességet bírni, ami megadja a kezdeti bizalmat mindenkinek és nem kételkedik az emberekben. De a társadalom egészét érintő kérdésekben nem szabad csak a felszínt látni. A dolgok mögé is látni kell, hogy a hazugságnak ne legyen lehetősége szárba szökni. Mert amikor kicsírázik és napvilágra jut, hatása elkeserítőbb. A naiv keresztény számára különösen, mivel ha elhisz valamit, azt el is könyveli, és nem próbál problémát csinálni a kételkedéseivel. Az európai dimenziójú bevándorlás kérdésében ezért a keresztényekre összetett feladat hárul: egyrészt segíteni a tisztán látást a keresztények között, főleg azoknál, akik az állam feladatának tekintik az irgalmasság gyakorlását az igazságosság rovására a társadalom egészét illetően; másrészt legyenek olyan aktív polgárok, akik a bevándorlókkal próbálják megértetni kötelességeiket az érvényes jogrend és a modern társadalom játékszabályai és korlátai elfogadásáról, és hogy nekik maguknak egyénenként kell törekedniük a társadalmi integrációra.
Az is lényeges továbbá, hogy a keresztények bátran beszéljenek közéleti fórumokon a bevándorlás kezelésével szorosan összefüggő, de a média által elfelejtett vagy elhallgatott problémákról, mint a számos uniós tagország fiataljait érintő tömeges munkanélküliség, a munkanélküliek helyzetének kilátástalansága, valamint a nyugdíjasok egyre rosszabbodó életkörülményei. Az európai politikai agendákról nem hiányozhatnak ezek az égetően fontos témák. A kontinens számos országában létrehozott nagyvonalú támogatást nyújtó szociális rendszerek egyre nehezebben birkóznak meg napjaink kihívásaival. Ezt elhallgatni súlyos felelőtlenség, különösen keresztény közéleti szereplők részéről, tagországi és európai szinten egyaránt.
Végezetül, de nem utolsósorban, az európai keresztényeknek különös felelőssége és feladata a közel-keleti keresztények hatékony támogatása. Ez morális kötelesség is. Mindent meg kell tenni, hogy olyan humanitárius-biztonsági helyzet alakuljon ki a kritikus térségekben, amelynek eredményeként a keresztény közösségek megmaradhatnak a szülőföldjükön vagy visszatérhetnek a lakhelyükre, s ott biztonságos körülmények között élhetnek. A világszerte zajló keresztényüldözés méreteiről és súlyosságáról még mindig nem rendelkeznek kellő áttekintéssel Európában. Sajnos nagyon sok keresztény sem. Ezen haladéktalanul változtatni kell, és magyarként mi különösen sokat tehetünk ez ügyben, hiszen a közel-keleti keresztények nagy hálával gondolnak a magyarok és a Magyarország által nyújtott támogatásra, és mint fontos európai kapcsolatra tekintenek.
Az Öreg kontinensnek nem a katonáitól kellene elvárni a népek és vallások békés együttélésének garantálását. A katonák jelenléte csupán átmeneti megoldás és egy hamis látszatot tartanak fenn addig, amíg komoly változások nem történnek a társadalom minden szintjén. Ezek közé tartozik a már érvényben lévő európai és tagállami törvények együttes betartása és betartatása mindenkivel. De nem csak a törvényeknek van fontos szerepe. A jelenlegi kihívásokkal teli időszak esélyt kínál a keresztényeknek arra, hogy mint hitből élő, igazságot kereső igazi alkotói (homo faber) legyenek a jövő társadalmának Európában.
Török Gábor
Európai Parlament, Brüsszel